Elé jössz te, csak éhezz meg!

Édesanyja szólította, kérlelte, hisz nem értette, hogy miért szaladt el…

Valamikor az 50-es évek végén történt Etéden. Egy kedves népdallal kezdem, mely összefügg a történetem szereplőjével, aki kisgyermekkorától a népdal, népi élet megszállottja volt. Mikor tehette énekelt. Énekelt a malomról, madarakról, mindenről, ami körülvette, tudott egy kis dalt.

Egy szem búza, de két szem rozs,
No, de két szem rozs.
Felöntöttem a libidári dombon,
A lombári hegyen járja most.

Őrlés ideje volt, amikor a malom éjjel-nappal megállás nélkül őrölt, zakatolt, mert ilyenkor, a család téli liszttartalékát kellett megőrleni. Ebben az időben az volt a szokás, hogy a családok önellátók voltak, maguk állították elő a megélhetésükhöz szükséges eledelt, ruházatot. A falu boltjába csak petróleumért és gyufáért jártak. A mindennapi kenyeret a maguk vetette, aratta, őrölte búzalisztből sütötték.

Szép szeptemberi nap volt. A Nap hétágra sütött. Szekerek sokasága a malom udvarán, aranyló búzaszemekkel tele zsákok, gazdáik türelmesen vártak soraikra, bajszukat pederve, néha egy-egy szót is elmorzsoltak egymás között. Aztán szénát is dobtak a tehenek elé, akik kérődzve, jóízűen ropogtatták eledelüket.
Délidő volt, aki megéhezett, bicskáját elévette tarisznyájából, kicsomagolta a szalvétába csavart szalonnát, vöröshagymát, cipót, falatozni kezdett. Aki tehette segítő kezet nyújtott a malomban a molnároknak, hisz rengeteg volt a munka. Volt, aki segédkezett a zsákok le és felrakásában. Három molnár volt, kettő idősebb és egy fiatal.
A fiatal molnárt, otthon népes család várta, de éjt-nappá téve végezte teendőit, hisz lelki szemei előtt ott lebegtek az éhes szájak, akik hazavárták, akikért dolgozott.

A ház körüli teendőket felesége végezte gyerekei körében, hajnaltól, napestig. A Nappal kelt, mire ellátta állatait, a házat kiseperte, reggelit készített, akkorra már, ott sírgett-forgott körülötte a négy éhes száj.

A két nagyobb gyermek már iskolás volt, de amikor otthon voltak, ki-ki tehetsége szerint, kivette részét a napi munkákból. Kivételesen, egy olyan szeptemberi nap volt, amikor a nagyobbak iskolába mentek.
A legkisebbik kislány, még csak totyogott, anyja körül. A nagyobbik, aki hat, és még egy kicsi éves volt, szöszi fürtjeivel, melyek két ágban hulltak vállára, vidáman, dudorászva, forgolódott édesanyja körül a konyhában. Édesanyja minden kérésére, ugrásra készen állt. Néha kistestvérével játszott, ha szükség volt, ő is segített a ház körül. Még a kemencét is kisíkárolta apró kezeivel. Bátor, vidám és megbízható gyermek hírében állt.   
Hirtelen támadt a gondolata édesanyjának, hogy megkérdezze kislányát:

– Elvinnéd-e a malomba édesapa ebédjét?

Mire a válasz:

– Igen!  

A malom a falu alsó végén volt, ahova egy hídon kellett átmenni, és a híd túlsó végénél cigánytanya volt.
Közben, már töltötte is a fazékba, a gőzölgő levest, szatyorba a frissen sült, ropogós kenyere, várta kislányát, indulásra készen.

Mint tiszta égből a villámcsapás, a kis szöszi fejben egyszerre, rémes gondolatok kezdtek cikázni. Eszébe jutott, hogy a híd lábánál, ami a malom felé vezet, ott szoktak leskelődni a cigánygyerekek, és akkor mi történik vele, ha ő egyedül megy? Hiszen, nemegyszer bátyjait is, mikor együtt vitték az ételt, megfuttatták, vagy megdobálták a leskelődő éhes gyerekek. De az is, amikor a pallón mentek át, akkor meg a csavargó gyerekek hintáztatták bele a patakba, a pallóra lépő gyermekeket. Megszeppent, óvatosan kiosont a kapun, és mire édesanyja szólította, hogy indulhat, ő már illa-berek, nádak, erek, el kezdett futni az úton lefelé. Édesanyja utána, szólította, kérlelte, hisz nem értette, hogy miért szaladt el, de ekkor már, az út menti hajlásban, a fűzfák lombja között, várta, reszketve a szentenciát.
Hiába kérlelte, szép szóval hívta, ígért fűt-fát, semmiképp nem jött elő.  Miután látta, hogy nem tudja előcsalni, csak annyit mondott, nagy szomorúan:

– Elé jössz te, csak éhezz meg!

Hogy miként ért véget a történet, azt ne is kérdezze senki, mert gyereknek, édesanyának egy életre szóló tanulság volt. A fenti történetek döbbentették rá, hogy ez egy nagyon nehéz feladat volt.  
Mindez, sokszor elhangzott felnőtt korában, mikor a gyermekkorról mesélgettek, hosszú téli estéken. A történet hallatán mindenki elcsodálkozott, hogy egy hatéves gyerek, hogy is tudott ilyen feladatra vállalkozni. Édesanyja sokszor elmesélte, hogy még az üzletbe is el lehetett küldeni, ami szintén az otthonuktól távol esett, és minden alkalommal, tökéletesen elvégezte feladatát.

Írta:
Kelemen Magdolna

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése