Harmadnapján a férfiakat is meglocsolták Etéden

A süldőlegények (serdülő) és a katonalegények, regruták csoportokba verődve húsvét másodnapját megelőző hajnalban végig járták a süldőlányokat a faluban, ahogy itt nevezik a serdülőkorban levő lányokat. Zenészeket fogadtak, népviseleti öltözéket vettek fel, népdalokat énekelve kopogtattak be a lányos házakhoz, ahol húsvéti beköszöntő versmondás, köszöntés után, táncra perdültek

Ünnep közeledtével gyermekkorom emlékei, átsuhannak gondolataimban. Nagy izgalommal készülődött a falu apraja-nagyja a húsvét ünnepére. Legtöbb emlékem, már az új lakhelyünkhöz Parajdhoz kötődik, mely a Sóvidék szívében található. Keresztény és keresztyén családok sokasága alkotja a faluközösséget, amelyben a húsvéthoz tartozó élményeim születtek.

Nagyböjt idején komoly készülődéssel jár Székelyföldön a húsvét, mert a feltámadás ünnepét illik méltóképpen ünnepelni.  A ház körüli teendőknek meg volt a rendje, mert ha állattartó volt a család, akkor az állatokat jobban kúrálták, bőséges eledelt tettek elé, mert az ünnepre, a szárnyasok, a bárányok jelentették a fő eledelt. Ilyenkor is töltötték a libákat, mert a családokból elszármazott rokonok, családtagok is igyekeztek hazajönni a távolból látogatóba, és a házilag előállított eledellel tették ünnepibbé a találkozást.

Legények, férfiak, gyermekek egyik legfőbb feladata a húsvéti locsoló versek tanulása. A nagyobb fiuk az általuk ismert locsoló verseket a kisebb gyermekeknek megtanították, a nagyobb fiuk pedig édesapától keresztapától, szomszédtól, komától, tanítótól tanultak. Mindenkinek kötelező volt verset mondani, a leányos házaknál, amikor húsvét másodnapján locsolni mentek. Volt, aki népviseletben öltözött, de illett ünnepi öltözékbe öltözni mindenkinek, ilyenkor. Saját gyűjteményemből, melyet a Sóvidéken hallottam, csatolok egy locsoló verset.

Vízbevető hétfő, ma nekem is tetszik.

Látom az utcákon, hogy egymást öntözik.

Kártyával  nem öntöm, mert az nem tisztesség.

Ha kannával öntöm, úgy lészen ékesség.

Nekünk úgyis jó lesz, ha kannával öntjük,

Hogy a kicsinyeket, nagyon meg ne sértsük.

Öntök asszonyt, embert kedves magzatjával.

Várok piros tojást, mégpedig párjával.

Ha párral nem adják, el sem fogom venni,

Ha párjával adják, meg fogom köszönni.

A nőket illett meglocsolni a kicsitől a nagy lányokig. Jól meghatározott forgatókönyv szerint zajlott, a nagyhéti feladatok elvégzése. Leányok a lakás takarítása, meszelése, sütés, főzésben vették ki a részüket, de a hímes tojás festése volt a legfőbb feladatuk, amit nagypénteken festették.

Kisebb fiúgyerekek a Sóvidéken zöld ágnak nevezett életfával ajándékozták meg, a számukra legkedvesebb lányokat. A fa díszítése elég sok munkát igényelt, mert kezdve a kellékek beszerzése, majd a fa díszeinek elkészítése igénybe vette az egész családot, de még a közeli rokonokat is, mert egy-egy fiú nemcsak egy fát tett, hisz ez még anyagi előnyökkel is járt. Régen nem volt ez így, mert egy zsebkendő és 5 piros tojás, meg kölnivíz járt a fiúnak, és aki fát tett, annak a ruhájára ibolya csokrot rakott a kislány. Nem illett haszonszerzés céljából rakni a zöld ágat .

A süldőlegények (serdülő) és a katonalegények, regruták csoportokba verődve húsvét másodnapját megelőző hajnalban végig járták a süldőlányokat a faluban, ahogy itt nevezik a serdülőkorban levő lányokat. Zenészeket fogadtak, népviseleti öltözéket vettek fel, népdalokat énekelve kopogtattak be a lányos házakhoz, ahol húsvéti beköszöntő versmondás, köszöntés után, táncra perdültek.  A lányok süteményekkel kínálták a köszöntőket, koccintottak és piros tojást adományoztak hajnalozóknak, amelyet összegyűjtöttek.  A locsolás végén a hajnalozók régen egy háznál összegyűltek és együtt elfogyasztották az adományokat. Ők a hajnalozók.

Ma már csak éneklés és tánc maradt, nem viszik magukkal a tojásokat. Több csoport is járta régen a falut, de ma már épp csak egy csoport, ha kikerül a fiatalokból. Emlékszem egy gyermekkori régi szokásra, ami a húsvét harmadnapjához kapcsolódik, mely ma már szinte kikopott az emberek emlékezetéből. Amikor az átkosban hivatalosan nem lehetett ünnepelni a húsvétot és iskolába kellett menni, nem pedig ünnepelni, akkor a tanítóink, tanáraink még próbálkoztak hangulatossá tenni az ünnepet. Dódi néni, aki az iskola titkárnője volt, ő volt a nagy mókamester.

A nagyobb gyerekeket bevonta a harmadnapi huncutságba. Az iskola bejáratánál kellett figyelni, leskelődni, amit egy megbízott tanulólány végzett.  Mit kellett figyelni? Hát, azt, hogy mikor érkezik egy férfi tanító! Amint meglátott egy közeledő tanítót, a gyerek azonnal jelentette Dódi néninek. Főleg szünetben lehetett ezt megvalósítani, mert betartották a programot, hisz sokszor a párt ellenőrizte, hogy mi történik az állami intézményekben. Dódi néni mindig készenlétben volt, megtöltött egy kannát vízzel, amikor a tanító belépett az iskolába, akkor szép csendesen a kanna vizet rázúdította az érkező férfi tanítóra. Persze ezt a szokást azért számon tartotta a tantestület és próbálták kijátszani a mókamester öntözését. Abban az időben nem volt az iskolának sok bejárata, hát így csak egy kis huncutsággal, csellel tudták elkerülni a harmadnapi locsolást. A harmadnapi locsolás emléke, azonban a szülőfalumból vésődött be az emlékezetembe, mert Etéden, ha egy férfi az úton végig ment harmadnapján, akkor számíthatott arra, hogy egy mókára éhes menyecske vízfürdővel fogadhatja. A kapu sarkához vízzel teli kártyákat (dézsa) helyeztek el, és a gyerekekkel figyeltették az utcát. Ha arra jött egy férfi, azonnal kellett szóljak édesanyámnak, keresztanyámnak és bizony, lett riadalom az utcában, ha elkaptak egy arra járó férfit.

Sokszor láttam gyermekkoromban, sőt részt vettem a családi tojásfestésben. Hímes tojást festettek, vagy batikolt tojást. A rendszerváltás után, próbáltam visszahozni a régi tojásírás hagyományát, amit már, nagyon kevesen ismertek. Kitartóan foglalkoztam vele, oktatót is hívtam. Azóta már a faluban és a szomszédos helységek iskoláiban is több gyermek és felnőtt kezdett hímes tojást írni. A csángóknál fennmaradt tojásírás mintáit próbáltuk tanítani. A hímes tojás minták itt is ismertek voltak, úgy nevezett írókázott tojást festettek, de rátétes, batikolt tojást is készítettek, festenek, ma is. 

Az étkek is fontosak voltak, mert a töltött káposztától a báránylevesig, a töltött báránytól a házi kenyérig, a húsvéti kalácstól az apró süteményig, mind az ünnep hangulatát emelték. Részben sok minden, ma is így zajlik, kisebb nagyobb kozmetikázással.

Írta:
Kelemen Magdolna

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése