Táncra perdült az orsó édesanyám kezében

Gyűlt-gyűlt az aranyfonál, mintha varázslat történt volna

Mi sem időszerűbb, hogy a múltbéli fonók hangulatát felidézzem. Olyan 6-7 éves kislány voltam, amikor édesanyám először orsót és guzsalyat adott a kezembe. Hagyomány szerint, ahogy elkezdődött a farsang, vízkereszt után, hetente az utcabeli asszonyok a szülőfalumba Etéden, fonóba, másképp guzsalyasba, vagy kórusba jártak.  A fonó egész húshagyó keddig tartott, de aki nem tudta befejezni szövését, vagy fonnivalóját, az még a böjtben is folytathatta. Szinte minden este összegyűltek valakinek a házánál a szomszédok, komák. Ez a fonó az 50-es években Etéden az utcabeli asszonyok fonója volt, de ide családostól is lehetett menni. Mivel a faluba sok kendert termesztettek, juhok is voltak szép számmal, bizony sok volt a szőni-fonni való. Főleg, ott, ahol lányok is voltak a családban, minden lánynak a férjhez menésig, mindenféle szőttes a hozományos ládába kellett kerüljön. Volt, aki szőtte a rongyszőnyeget, vagy zsáknak valót, törülközőt, vagy guzsalyon fonták a fonalat kenderből, gyapjúból.  A család számára a ruhák anyagát, ágyneműket, lányok stafírungját, ilyenkor kellett elkészíteni.

Így jutottam el, mint kisgyerek a kórusba, ahogy arra felé mondták. Büszkén vittem zörgős guzsalyam, melyet édesapám készített számomra. A guzsaly mérete az én nagyságomhoz igazodott, zörgős, festett guzsaly volt. Nagy örömmel mentünk a fonóba édesanyámmal, nagymamával.  Emlékeim szerint énekkel, meséléssel, játékkal volt tele az est a munka mellett. De az étkek sem maradtak el, a pánkó, a főtt kukorica, a sült krumpli, a káposztacika.

Ekkor történt, hogy, ha már nekem is van guzsalyam, akkor jó lenne fonni is rajta.  Ki mutathatná meg a fonás csínját-bínját nekem, más, mint édesanyám.

– Én is fonni szeretnék! – kértem.

Erre ő lába közé fogta a guzsaly szárát, tulipán formájú talpát megnyomta a lábával, majd magyarázta:

– Figyelj kislányom! – mondta édesanyám.   – Felkötöm a kenderkócot a guzsalyra – magyarázta. – Így, ni – csavarta rá a kötöző fonallal a kócot, a guzsaly szárára.

Ezután a bal kezével elkezdte csipegetni a kócot. Egy kis darabot kihúzott a kócból, bal keze három ujjával, majd nyelvével megnyálazta és egy kicsit ujjai között sodort rajta, majd az orsó szárára rátekerte a sodrásból alakult fonalat. Én csak azt láttam, hogy mintha zene szólna, táncra perdült az orsó édesanyám kezében. Pergett-forgott az ujjai között, és csak úgy gyűlt-gyűlt az aranyfonál, mintha varázslat történt volna. Én, csak ámultam, bámultam.  Gyűlt az aranyfonál, nyálazás, köpés, sodrás, orsótánc! Nyálazás, köpés, sodrás, orsótánc!

Hű, ha! Nekem már, a csodálkozástól, csak annyi maradt, hogy néha köpni kell egyet-egyet, utána, nyalni a kicsípett kócdarabon, újabb köpés és nyalás. Én, már ekkor szédültem, hisz kiskobakom alig tudta felfogni, hogy ezt nekem meg kell tanulni és elő kell varázsolni a fonalat az orsóra. De hogyan? Nem értettem! Miért kell köpni, nyalogatni?

Pár pillanat után, édesanyám kezembe adta zörgős guzsalyam, de egész este, csak annyira jutottam, hogy, miként kell megállítani a guzsalyat, hogy ne dőljön el, vagy, hogy ne üssön főbe, mikor elszalad a kezem közül.  Ezt látva édesanyám, csak annyit mondott, halkan:

– Ne kínlódj, kislányom, neked az éneklés jobban megy!

Ekkor félre tettem sikertelen próbálkozásom, szívesen dalra fakadtam.  Tőle tanult kedvenc nótámat elénekeltem:

Jaj, de széles, jaj, de hosszú, az az út,

Amelyen a barna babám elindult.

Barna babám, térj vissza a hosszú utadról.

Emlékezz a szombat esti szavadról.

Hosszú útról, visszatérni, nem lehet,

A szerelmet, eltitkolni, nem lehet.

A szerelem, szélesebb a tenger vizénél,

Árvább vagyok a lehulló levélnél.

Hűségesen jártam a fonóba, ha vittem is a guzsalyam, nem tanultam meg a fonást. Daloltam, csak daloltam és soha nem fejeztem be a „fonni valóm”, de az ének elkísért egy életen át.  A guzsalyam eltűnt, az élet sodrásában, de őrzöm az édesanyám aranyfonalát, guzsalyát, melyen, szorgalmason font sok-sok téli estén. A fonallal és guzsallyal együtt őrzöm azokat a dalokat, melyeket tőle tanultam, a vásznakat, mit aranyfonálból szőtt. Felnőttként értettem meg, hogy miért mondják, hogy a fonalban, szőttesben lélek van, hisz benne érzem minden szőttesében, a dallal együtt édesanyám lelkét az ő gondoskodó szeretetét, mellyel aranyfonalát nyálazta, sodorta egy életen át. Aki már 30 éve a nagy vadászmező kórusában szövi, bárányfelhő gyapjújából, arany gyapjú fonalát.

Írta:
Kelemen Magdolna

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése