A tárogató hangjával a szívemben volt igazi az ünnep

Mivel édesanyánkat a jó Isten gazdag képzelőerővel áldotta meg, ezen a szép tavaszi napon, piros pettyes anyagból, fodros aljú és ujjú ruhát varrt nekünk.

Érdekes, hogy ha azt mondjuk, hogy ünnep, akkor nekem mindig a gyermekkorom jut eszembe. Gyermekkorom, mely az 50-es évek végéig nyúlik vissza. Szinte ma is hallom és látom lelki szemeim előtt az ünneplőbe öltözött szülőfalum apraját-nagyját.

Karácsony, húsvét, pünkösd, templomi ünnep, nemzeti ünnep nem létezett ünnepi öltözet, dal, tánc, de legfőképp a tárogató hangja nélkül. Annyi szép fodros szoknya, népviselet, nagymamák földig érő ráncos szoknyája, férfiak szalmakalapja sehol nem létezett, mint az én szülőfalumban.  Mivel édesanyánkat a jó Isten gazdag képzelőerővel áldotta meg, ezen a szép tavaszi napon, piros pettyes anyagból, fodros aljú és ujjú ruhát varrt nekünk. Szabta, varrta, és mire reggel lett már a szobánkban a szék karján tündököltek a fodros ruhácskák.

– Ünnep van, mondta édesanyánk.

– Templomba megyünk, majd ebéd után a falu központjába, együtt fogunk ünnepelni.

Már az ebéd is ünnepi volt, hisz az asztal ilyenkor mindig a legszebb szőttessel volt megterítve, porcelán tányérokkal, evőeszközökkel. Ami még ünnepibbé tette, az a finomabbnál finomabb házi sütemény volt. Ebédeltünk, de én, már alig vártam, hogy induljunk a beígért ünnepre.

Aztán, egyszer csak, kézen fogott édesanyánk a kishúgommal együtt és indultunk Felszegről a falu központja felé. Boldogan haladtunk az úton. A kapuk eleje ragyogóan megseperve, de az út közepén bokáig érő porfelhő követte lépéseinket, amint ugra-bugrálva haladtunk a poros úton. Egyszer csak a temető felőli oldalból különleges dallamok ütötték meg zenére érzékeny fülemet.

– Be szép! – de már az ugra-bugra, ritmikus tánccá változott, lábaink alatt. Lépéseinket pedig egy-egy kis porfelhő kísérte folyamatosan.

– Lassabban! – szólt ránk édesanyám. – Meg lehet fulladni! – De mi ezt, meg se hallottuk, tovább táncoltunk a porban, hisz szólt a fülünknek kedves zene és mi már ünnepeltünk. Elbűvölt a gyönyörű dallam, ahogy táncolva lépegettünk, a játékos séta a porfelhővel együtt, csodássá varázsolta lépteinket.  Ekkor, édesanyánk megszólalt:

– Biza, nagyon szép a tárogató hangja, amit a falu egyetlen tárogató mestere fúj!

Nevet is mondott, de már nem tudom, hogy kinek a nevét, elmosta az idő. Talán, Domi bácsi? Vagy, ki tudja? Ezt már, elfelejtettem!

Ahogy közeledtünk a térre, már volt, aki énekelt a tárogató hangjára, mi meg táncra perdültünk, de már nemcsak mi, hanem a falu népe is. Együtt táncoltunk és énekeltünk a tárogató hangjára.

Mi, meg forogtunk-forogtunk, míg egyszer, csak szédülten huppantunk a porba az út közepén. Pöttyös ruhám szétterült az út porában. Édesanyám fölém hajolt, kezét felém nyújtotta, felemelt és csak annyit mondott:

– Ti aztán, nagyon tudtok ünnepelni! Az ünneplő ruhátok csupa por lett.

Telt, múlt, az idő, ünnepek jöttek, mentek és azóta is minden ünnepen, szinte angyali üzenetként cseng a fülembe a szülőfalum gyönyörű tárogatójának hangja.

De, az az ünnep, csak a tárogató hangjával a szívemben volt, igazi ünnep, mert azóta sem fújja senki oly szépen, mint akkor, ott Etéden.

Dani Attila tárogatózik Nyíregyházán a sóstói Múzeumfaluban

Szerző: 2019. 03. 13.

1 hozzászólás

  • Magdolna Kelemen says:

    Megszületett írásom alapján a tárogatós bácsinak a neve és azoknak a személyeknek a neve, akik még abban az időben együtt zenéltek Etéden. Köszönettel Kelemen Margit-nak a fényképért.

    Jobbról az első tárogatóval Bakó Domokos, mellette Bakó Sámuel szintén tárogatóval, kovács Kelemen Ferenc, Gedő János, Herczeg István,……….., Simó Mózes, Birtalan Lajos(kicsiLajos bácsi) dobos……

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló