1940. Magyar honvédség vonul át Székelyvaján

Mihályka úgy aludt el este, hogy kezében egy magyar zászlócskát szorongatott

A hét esztendős Mihályka  érdeklődéssel követte édesapja mozdulatait, aki éppen az ünneplőjét öltötte magára.

– Készül valahová, édesapám?

– Igen. Nagy nap van ma fiam, a magyar honvédség vonul át Székelyvaján – válaszolta János.

– Ez nekünk jó?

– Ez nekünk nagyon jó! Csak örökké tartana!

– Az átvonulás?

– Nem, a visszacsatolás. Huszonkét éve már annak, hogy Erdély nem tartozik Magyarországhoz.

– És most már oda fog?

– Igen.

Mihályka egy kicsit elgondolkodott.

– Igaz, mi magyarok vagyunk?

– Hát persze.

– De mégis mindig azt mondják, hogy székelynek születtünk. A székely nem magyar?

– A legmagyarabb magyar a székely. Igen, székelyek vagyunk, de magyarok is.

– Ezt nem értem.

– Na, figyelj ide – ültette le Mihálykát  a kisszékre János, és maga felé fordította.  A székelyek eredete nagyon vitatott. Senki nem tudta még pontosan megállapítani, hogy honnan is származunk. Van, aki azt gondolja, hogy a hunok leszármazottai vagyunk, van aki azt hiszi, hogy a kabarok utódai, és van, aki úgy véli, hogy igazából  a magyarok rokonai lehetünk, akik a honfoglalók előtt már itt voltak, ezen a területen. Vagy épp a magyarokkal együtt érkeztünk.

– Mi lehet az igazság?

– Én sem tudom, édes fiam. De az biztos, hogy a székelyek magyarul beszélnek, mindig a magyarok mellett álltak, és egymáson szüntelenül segítettek. Együtt harcoltunk, együtt ünnepeltünk.

– Van még valami, ami biztos?

– Igen, hogy létezett egy nagy vezérünk, akit Csaba királyfinak hívtak.

– Ki volt ez a Csaba királyfi?

– Hát… ez is kétes, de a hatalmas hun király, Attila fiának tartják.

– Attila, Isten ostora? Róla van szó?

– Igen.

– Akkor lehet, hogy mi a hunok leszármazottai vagyunk?

– Igen, lehetséges.

– De magyarok is?

– Mindenképpen.

– És most mindenki örül, hogy jönnek a magyarok?

– Felvirágozott díszkapuval, ünnepi öltözetben várjuk őket, pedig csak átvonulnak a falunkon. Ez magától beszél.

– Hová mennek?

– Több városon keresztül, mint Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, egészen Kézdivásárhelyig.

– Jöhetek én is a fogadásukra?

– Természetesen.

Mihályka gyorsan rendbe szedte magát. Szüleivel, testvéreivel a főutcára sietett, ahol már jókora tömeg verődött össze. A fiatalabb nők fehérben, az idősebbek sötétebb ünneplőben, a férfiak székelyruhában voltak. És mennyi virág!

A magyar honvédek megálltak a díszkapunál. Mihályka pedig rettenetesen boldog volt, mert kezet foghatott egyikükkel. Úgy aludt el este, hogy kezében egy magyar zászlócskát szorongatott.

Szerző: 2019. 06. 09.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló