1940. Magyar honvédség vonul át Székelyvaján

Mihályka úgy aludt el este, hogy kezében egy magyar zászlócskát szorongatott

A hét esztendős Mihályka  érdeklődéssel követte édesapja mozdulatait, aki éppen az ünneplőjét öltötte magára.

– Készül valahová, édesapám?

– Igen. Nagy nap van ma fiam, a magyar honvédség vonul át Székelyvaján – válaszolta János.

– Ez nekünk jó?

– Ez nekünk nagyon jó! Csak örökké tartana!

– Az átvonulás?

– Nem, a visszacsatolás. Huszonkét éve már annak, hogy Erdély nem tartozik Magyarországhoz.

– És most már oda fog?

– Igen.

Mihályka egy kicsit elgondolkodott.

– Igaz, mi magyarok vagyunk?

– Hát persze.

– De mégis mindig azt mondják, hogy székelynek születtünk. A székely nem magyar?

– A legmagyarabb magyar a székely. Igen, székelyek vagyunk, de magyarok is.

– Ezt nem értem.

– Na, figyelj ide – ültette le Mihálykát  a kisszékre János, és maga felé fordította.  A székelyek eredete nagyon vitatott. Senki nem tudta még pontosan megállapítani, hogy honnan is származunk. Van, aki azt gondolja, hogy a hunok leszármazottai vagyunk, van aki azt hiszi, hogy a kabarok utódai, és van, aki úgy véli, hogy igazából  a magyarok rokonai lehetünk, akik a honfoglalók előtt már itt voltak, ezen a területen. Vagy épp a magyarokkal együtt érkeztünk.

– Mi lehet az igazság?

– Én sem tudom, édes fiam. De az biztos, hogy a székelyek magyarul beszélnek, mindig a magyarok mellett álltak, és egymáson szüntelenül segítettek. Együtt harcoltunk, együtt ünnepeltünk.

– Van még valami, ami biztos?

– Igen, hogy létezett egy nagy vezérünk, akit Csaba királyfinak hívtak.

– Ki volt ez a Csaba királyfi?

– Hát… ez is kétes, de a hatalmas hun király, Attila fiának tartják.

– Attila, Isten ostora? Róla van szó?

– Igen.

– Akkor lehet, hogy mi a hunok leszármazottai vagyunk?

– Igen, lehetséges.

– De magyarok is?

– Mindenképpen.

– És most mindenki örül, hogy jönnek a magyarok?

– Felvirágozott díszkapuval, ünnepi öltözetben várjuk őket, pedig csak átvonulnak a falunkon. Ez magától beszél.

– Hová mennek?

– Több városon keresztül, mint Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, egészen Kézdivásárhelyig.

– Jöhetek én is a fogadásukra?

– Természetesen.

Mihályka gyorsan rendbe szedte magát. Szüleivel, testvéreivel a főutcára sietett, ahol már jókora tömeg verődött össze. A fiatalabb nők fehérben, az idősebbek sötétebb ünneplőben, a férfiak székelyruhában voltak. És mennyi virág!

A magyar honvédek megálltak a díszkapunál. Mihályka pedig rettenetesen boldog volt, mert kezet foghatott egyikükkel. Úgy aludt el este, hogy kezében egy magyar zászlócskát szorongatott.

Szerző: 2019. 06. 09.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése