Egyetlen székely asszony

Mi lesz veled, Székelycsóka? Tönkretett a kommunizmus. Elzárt a külvilágtól, elűzte  népedet       

Közeledünk. Már látszik a tábla: Székelycsóka. Különös  érzéseim vannak, mintha a gyerekkoromba térnék vissza. Abban az időben rengeteget jártunk ide, még traktort is vezettem innen hazáig, keresztül a mezei úton. Felrémlik a Gyuri bácsi, Józsi bácsi, Eszter néni mosolygós arca, pedig ők már régen nincsenek. Legalábbis e világon.

Az iskola-óvoda épülete elé érünk. A gyerekek lekászálódnak az iskolabuszokról, a helybeliek vidáman, kíváncsian fogadnak. Elkísérnek minket a csókai sétánkon, amely nem túl hosszú.

Szeretnénk megnézni a templomot is szólok a tanító néninek.

Juliska néninél van a kulcs válaszolja. Útközben elkérjük.

Takaros házikó elé érünk. Hátul hatalmas csűr, az udvaron virágok.

Jöjjenek be! Nem isznak egy kicsi édes pálinkát? fogad kedvesen a kilencven és egynéhány éves öregasszony. Ő az utolsó székely a faluban. A közösség többi része roma.

Köszönjük szépen, nem kérünk! válaszoljuk nevetve.

Juliska néni térül-fordul, hozza a kulcsot.

Aztán honnan jüttek? néz rám.

Székelyvajából.

Vajából? Sokat üsmerek én onnan! Maga kinek a léánya?

A Fábiáné. A Fábián Andrásé.

Igazán? Jó emberem volt Fábián. Sokszor megfordult nálunk.

Beszédbe elegyedünk. Be kell menjek a házba, meg kell mutatnia a családját. Képeken.

Ne haragudjon, nálam nincs olyan nagy rend.

Pedig az van. Tisztaság, szerénység, otthonosság. Jól esne leülni, és egy teljes napig beszélgetni ezzel a tűzrőlpattant öregasszonnyal, de erre most nincs időm. Kinn várnak a gyerekek.

Juliska néni, mennem kell. De a nyáron még meglátogatom, ha nem bánja.

Jüjjen, lelkem, akármikor. Jüjjen, hogy beszélgessünk.

Fájó szívvel, de mégis örömmel eltelve lépek ki a kapun. Egy régi, híres falu, amely sok jóravaló embert adott a nemzetnek, utolsó tősgyökeres lakóját láttam. Aki bizakodón tekint a jövőre. Nem kétségbeesett, nem panaszkodik. Egy igazi túlélő.

Visszafelé megnézzük a templomot. Gyönyörű, kazettás mennyezete van. A múltat idézi minden benne, de látszik, hogy ritkán látogatják. Nagy kár érte.

Ahogy magunk mögött hagyjuk ezt a kedves kis falut, egyre mélyebb bánatot érzek.  Mi lesz veled, Székelycsóka? Tönkretett a kommunizmus. Elzárt a külvilágtól, elűzte  népedet. Itt maradtál magadra. Majdnem magadra.

De a remény hal meg utoljára.

Szerző: 2019. 05. 31.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló