Egyetlen székely asszony

Mi lesz veled, Székelycsóka? Tönkretett a kommunizmus. Elzárt a külvilágtól, elűzte  népedet       

Közeledünk. Már látszik a tábla: Székelycsóka. Különös  érzéseim vannak, mintha a gyerekkoromba térnék vissza. Abban az időben rengeteget jártunk ide, még traktort is vezettem innen hazáig, keresztül a mezei úton. Felrémlik a Gyuri bácsi, Józsi bácsi, Eszter néni mosolygós arca, pedig ők már régen nincsenek. Legalábbis e világon.

Az iskola-óvoda épülete elé érünk. A gyerekek lekászálódnak az iskolabuszokról, a helybeliek vidáman, kíváncsian fogadnak. Elkísérnek minket a csókai sétánkon, amely nem túl hosszú.

– Szeretnénk megnézni a templomot is – szólok a tanító néninek.

– Juliska néninél van a kulcs – válaszolja. Útközben elkérjük.

Takaros házikó elé érünk. Hátul hatalmas csűr, az udvaron virágok.

– Jöjjenek be! Nem isznak egy kicsi édes pálinkát? – fogad kedvesen a kilencven és egynéhány éves öregasszony. Ő az utolsó székely a faluban. A közösség többi része roma.

– Köszönjük szépen, nem kérünk! – válaszoljuk nevetve.

Juliska néni térül-fordul, hozza a kulcsot.

– Aztán honnan jüttek? – néz rám.

– Székelyvajából.

– Vajából? Sokat üsmerek én onnan! Maga kinek a léánya?

– A Fábiáné. A Fábián Andrásé.

– Igazán? Jó emberem volt Fábián. Sokszor megfordult nálunk.

Beszédbe elegyedünk. Be kell menjek a házba, meg kell mutatnia a családját. Képeken.

– Ne haragudjon, nálam nincs olyan nagy rend.

Pedig az van. Tisztaság, szerénység, otthonosság. Jól esne leülni, és egy teljes napig beszélgetni ezzel a tűzrőlpattant öregasszonnyal, de erre most nincs időm. Kinn várnak a gyerekek.

– Juliska néni, mennem kell. De a nyáron még meglátogatom, ha nem bánja.

– Jüjjen, lelkem, akármikor. Jüjjen, hogy beszélgessünk.

Fájó szívvel, de mégis örömmel eltelve lépek ki a kapun. Egy régi, híres falu, amely sok jóravaló embert adott a nemzetnek, utolsó tősgyökeres lakóját láttam. Aki bizakodón tekint a jövőre. Nem kétségbeesett, nem panaszkodik. Egy igazi túlélő.

Visszafelé megnézzük a templomot. Gyönyörű, kazettás mennyezete van. A múltat idézi minden benne, de látszik, hogy ritkán látogatják. Nagy kár érte.

Ahogy magunk mögött hagyjuk ezt a kedves kis falut, egyre mélyebb bánatot érzek.  Mi lesz veled, Székelycsóka? Tönkretett a kommunizmus. Elzárt a külvilágtól, elűzte  népedet. Itt maradtál magadra. Majdnem magadra.

De a remény hal meg utoljára.

Írta:
László-Fábián Júlia
Written by
Szerző: 2019. 05. 31.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése