Halotti beszéd borgőzösen

Józsi derékon felül a kamrában, azon alul meg a konyhában aludt el

Rebi idegesen tett-vett a konyhában. Érezte, hogy a férje ismét részeg lesz. Nem csak érezte, tudta is. Három órája ment el hazulról, ennyi ideig nem ácsingálhat semmittevően. Biztosan találkozott a kedves haverjaival, s most nagyokat röhögnek a kocsmában, a sok semmiségen, amiket összehordanak.

Elmosogatta az összes edényt, megtörülgette, helyrerakta. Bekukkintott a szobába, a három gyerek összebújva aludt. Ő nem mert lefeküdni. Minek? Úgyis felkölti. És akkor a gyerekek is megébrednek.

Kapucsattanást  hallott. Szívverése felgyorsult. Akkorákat dobbant a szíve, hogy az már hallható volt.

Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk? Isa pur is homu vogymuk! –  vágta hátra az ajtót Józsi.

– Mi van? Még nem feküdtél le? Mire vársz?

– Téged vártalak –  rebegte halkan Rebi.

– Engem?! Engem te ne várj! Isa ki nopun emdül oz gyimilcsből, halálnak halálával holsz! Éhes vagyok! Hol a vacsora?

– Az asztalon.

– Mit keres az asztalon? Melegen kérem! Miért tetted ki?

– Gondoltam, ha túl későn jössz, akkor ott megkapod.

– Na persze, mikor jöttem én későn? Szoktam én késni? Felelj!

– Néha.

– Ne pofázz! Ide a vacsorával!

Lerogyott a székre, rákönyökölt az asztalra. A fejét a kezeire támasztotta, hogy tartani tudja, úgy-ahogy. Szemhéjai lassan lecsukódtak. Rebi meg sem moccant. Várta, hogy házastársát elnyomja az álom. Nem akarta az éjszakát ismét a szénapadláson tölteni. Mert az következett volna. Néha, ha nem aludt el elég hamar az ital hatására, őrjöngő őrültté változott. Ilyenkor menekülniük kellett. Ezt pedig nem akarta. Főleg a gyerekek miatt.

– Mi lesz azzal a vacsorával?! És odutta vola neki paradicsumut házuá…

Összerezzent. Józsi mégsem aludt el. Ez nagy baj.

– Ott van előtted.

– Inkább adj egy kicsi pálinkát.

– Nincsen.

– De van, ne hazudj! Ott van a kamarában.

Nehezen, de felállt. Eltámolygott a kredencig, onnan a kamraajtóig. Azonban nem volt képes kinyitni. Addig ütötte a könyökével, míg a zár kipattant, ő meg beesett az ajtón. Megdöndült a tapaszos föld alatta. Egy perc múlva hortyogott is.

– Ott egyen meg a fene! –  lélegzett fel Rebi.

Még várt egy kicsit. Biztosra akart menni. Józsi derékon felül a kamrában, azon alul meg a konyhában aludt. Egyszerre két helyen. Már eléggé mélyen.

Rebi is lefeküdt a gyerekek mellé. Felsóhajtott.

Istenem, megúsztuk a mai napot.

Szerző: 2019. 04. 04.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló