Megénekeltük Regina nagymamámat

Kelj fel álmodból, serkenj fel ágyadból, mert jöttünk tehozzád!

Nézegetem a sok, régi fényképet. Több albumra való is van. Mindenik egy régi emlék. Ez a képráma hosszú évekig volt a családi ház falán Csíkmadarason. Édesapám faragta talán 1938 körül. Minden fénykép egy élettörténet.

Alul, jobbról az apai nagymamám, Regina.  Egy igazi székely asszony, határozott egyéniség, aki talán a „kalapot is viselte”. Tizenegy gyereket szült, de csak négyet neveltek fel. Sorra haltak meg a gyerekek, volt év, hogy januárban és decemberben is. A képen a két nagyobb, édesapám (1912) az idősebbik áll, János bátyám (1914), mindketten köntösben. Még két gyerek maradt életben, Róza (1921), Lajos (1924).

Első unokája voltam, és leányka. Szomszédok is voltunk, nagyon szeretett. Másfél évre rá született a nagyobbik öcsém, majd az unokatestvérem Irén, két évre rá. Aztán még két öcsém. A lányokat jobban kényeztette.

Minden névnapjakor „megénekeltük”. Szeptember 7., rengeteg virág a kertjében. Sokszor onnan törtük a virágot, szereztünk egy repedt cserépfazekat, vagy cserépkorsót, megtöltöttük fahamuval. Amikor  besötétedett, az öt unoka felsorakozott a lépcsőnél. Énekeltünk:

Oh, Regina, te már alszol-e?
Az ágyadban, te már nyugszol-e?
Kelj fel álmodból,
serkenj fel ágyadból
Mert jöttünk tehozzád!
Azt is mondd meg beeresztesz-e?
Azt is mondd meg, szívesen látsz-e?
Mert, ha nem elmegyünk.
Más szállást keresünk.
Megyünk, ahonnan jöttünk.
Virág nyíljék, neved napjára.
Kit óhajtasz, minden órába.
Kívánjuk, Isten éltesse,
sok jóban szerencséltessen,
Sok számos években.

 

Akkor odacsaptuk a kőlépcsőhöz a hamuval telt cserépedényt. Nagyon pukkant, hamufelhő lett,  és kilépett az ajtón Regina nagymama. Elvette a virágcsokrot. Nem volt baj a törött cserépedény. Másnap eltakarította. Behívott, kaptunk palacsintát, fánkot.

Nagyon boldogak voltunk.

Szerző: 2019. 03. 24.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése