A csíkmadarasi tejfeldolgozó üzem a történelem forgatagában

Mihálcz András kereskedő és Mihálcz Margit tanítónő emlékezetére

Ahogy telik az idő egyre több olyan emlékem kerül elő, amit nem baj, ha a mai madarasiak is ismerhetnénk. A falunk büszkélkedhet egy gyárral, ahol nagyon jó minőségű tejtermékeket készítenek.A neve már a híres BOMILACT. Nos ez a név két családnév összefonódása Bogács és Mihálcz. A gyár valamikor lakás volt, Mihálcz András kereskedő és a Mihálcz Margit tanítónő családi lakása. Itt volt az üzlet, és a lakás is. Az első képen bal oldalon, felül látszik is egy roló része.

Mihálcz Margit

Mihálcz András

Jó volt nekünk, szomszédban volt, meg lehetett találni, amire itt a falunkban szükség volt. Margit itt tanított a madarasi iskolában, négy gyerekük volt, három nagyobb leány és egy fiú. Nem is volt gond az államosításig, kollektivizálásig. Ekkor következett a kulákság megjelenése. Az akkor „polcra került elöljárók”, kényük-kedvük szerint bélyegezték meg a kuláksággal az embereket. Ezek csak úgy kerültek oda, hogy beléptek a kollektívbe, párttagok lettek, de iskolai végzettségük, az nem nagyon. Egyesek még alig tudtak írni, olvasni. Aki nem tetszett, került a listára. Sok minden „mocskot” követtek el a kulákokkal és a családtagokkal. Kuláklistára került Mihálcz András is 1952-ben, hogy kizsákmányoló. Bár 1958-ban volt kérésre egy kulákszám csökkentés, Mihálcz András maradt, ki kellett költözzenek már előtte, egy falu közepén lévő házban húzták meg magukat. El kellett válniuk, mert egy kulák feleség nem taníthatott volna tovább. A gyerekek a taplocai nagyszülőkhöz kerültek. Innen jártak iskolába.

Mihálcz Margit tanítónő az elsőáldozó lányokkal.

Hajnal, a fiatalabb leány, osztálytársam volt elsőben, másodikban, majd a középiskolában. Így szoros kapcsolat van most is köztünk. Tőle kaptam fényképeket, az édesanyja székely ruhájának darabjait, melyek alapján megvarrtam babaméretben az édesanyja ruháját. Most folytatom Mihálcz Andrással, egyre több vádat fogtak rá, mert néhány dologban más volt az életszemlélete. Jól jött az 56-os forradalom. 1959 október 16-án letartóztatták egyszerre Gáll Péter dánfalvi kulákkal, Bálint Tivadar plébánossal, a csíkszeredai Seiwarth Lászlóval. Ellenforradalmi tevékenységgel vádolták, meg mindenféle koholt váddal ítélték el. Mihálcz András 25 évet kapott, Bálint Tivadar plébános 18 évet.1964-ben amnesztia volt, ekkor kiszabadultak.

Mihálcz Margit tanítónő az elsőáldozó fiúkkal

Tönkrement családok, szenvedő gyermekek. Nemcsak Mihálcz Hajni volt osztálytársam, hanem Seiwarth Éva is, a Seiwarth László leánya,valamint Zsók László, Szőcs László, Sántha Imre, Vorzsák János diákok, az osztályfőnökeink Palczer János, Kovács Gyula, a tanáraink Lőrinczi János, Puskás Attila, az igazgatónk Bereczk Lajos mind-mind megszenvedtek, belekeveredtek ebbe a zűrzavarba, ebbe a szenvedésbe. Sokszor voltak közös börtönben, sőt közös munkán, közös cellában. Tehát, ha a sajtgyár mellett elmegyünk, gondoljunk Mihálcz Andrásra. Perelések során kapta vissza a család, majd Bogács Károllyal közösen hozták létre a gyárat, amit később Bogács Károly egészen átvett.

A tejfeldolgozó üzem napjainkban

Most Bogács Loránd a BOMILACT MADARAS  Kft. tulajdonosa, és a remek készítmények kitalálója, előállítója. A termékek a TESCO polcain is megtalálhatók

 

 

Szerző: 2019. 03. 19.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése