Kisegér, nagy ijedelem

A tanárnő sikoltozva menekült, még az asztalra is felugrott ijedtében

Amióta világ a világ, és létezik iskola, mindig csintalankodtak a diákok. Ezek a csínyek néha súrolták a jóérzés határait, mégis mosollyal az arcunkon emlékezünk vissza rájuk.  De változtak-e az idők folyamán? Íme egy kis ízelítő három évtized csínytevéseiből.

60-as évek közepe

Feri  fogta a berettjét, s jó alaposan megforgatta az érckályha hamujában. Vigyorogva húzta ki, aztán az arcára fektette, megtörülgette vele, négerré varázsolva magát. Szörnyen vicces volt, olyan hangosan nevetett mindenki, hogy a tanárok is odaszaladtak. Megrökönyödve nézték a jelenetet, azonnal kérdőre vonták a vigyorgó kisördögöt.

– Csak Gheorghiu Dejt gyászolom! – jelentette ki Feri, de erre már kapott is volna egy óriási sapkát, ha el nem hajolt volna hirtelen. Azonban ezt tette, a tanár keze pedig a táblán kötött ki, amelynek az üvegburkolata szerencsésen betört.

Ferit megbüntették, otthon megverődött. Gheorghe Gheorghiu Dej  akkoriban halt meg, kommunista vezér volt.

70-es évek

Cilike tanárnő ( igazi nevén Cecília) sokszor került a diákok tréfáinak a középpontjába. Mivelhogy  retteget az egerektől, rendszeresen fogtak egyet az ügyesebbek, s eleresztették az osztályteremben. A tanárnő sikoltozva menekült, néha még az asztalra is felugrott ijedtében. Egy alkalommal műanyagból készült agyat készített ki a katedrára, szemléltetőként.

Itt a nagy alkalom! – néztek össze a fiúk, s rögtön kerítettek egy egeret, amit a műagy talapzatának belsejébe helyeztek. Cilike  bement. Lelkesen magyarázott a vihar előtti csendben, s egy adott pillanatban megemelte az agyat. Az egér ijedten pislogott, majd egyenesen a tanárnő felé vette az irányt. Repült az agy, de még a tanárnő is, úgy rohant ki az osztályból.

Az iskolaudvaron gesztenyefák voltak, így hát a gesztenyés trükköt többször be lehetett vetni. Ez abból állt, hogy az érckályhában izzó fahasábok tetejét megszórták gesztenyével, aztán csak várakozni kellett. A felforrósodott, égő gesztenyék ugrándozni kezdtek, szétlőtték magukat, háborús hangulatot keltve. Ilyenkor Cilike nem szaladt el, de minden lövéskor magasba ugrott.

80-as évek

Kajcsa tanár többször elvitt minket az erdőbe, kirándulni. Népdalokat énekelve sétáltunk a fák között, virágot, salátát szedtünk, nyár elején meg szamócát. Az erdő túloldalán két falu található: Székelycsóka és Kisgörgény. Egy szép tavaszi napon addig rimánkodtunk, amíg rávettük Kajcsát, hogy menjünk át Görgénybe. Már elkezdett érni a cseresznye, ott meg sok fa akadt. Jóllaktunk gyümölccsel, aztán megnéztük a falut. A görgényiek vendégszerető emberek, sok helyre beinvitáltak. Az idő meg egyre telt. De ha már eljöttünk Görgénybe, miért ne mennénk egyúttal Csókába is? Nem volt messze, hát elgyalogoltunk. Ott is sok ismerős volt, akik szívélyesen fogadtak. Késő délután volt, mire visszafordultunk.

Eközben néhány szülő az erdőben keresgélt minket, szerencsére nem értesítették még a rendőrséget. Fel nem tudták fogni, hová tűnt egy osztálynyi gyerek.

Osztálytermünkben régi csempekályha állt. Ha nem vigyáztunk, azonnal elkezdte eregetni magából a füstöt. Ezért gyakran mindenfélét behajigáltunk, mert tudtuk, hogy a következő óra nagy része szellőztetéssel fog majd eltelni. Nem tehettünk róla, a kályha volt a hibás.

* * *    

Napjainkban? A gesztenyefák, az erdő, a falvak  megvannak, egerek akadnak szép számmal. Csak általános iskolánk nincs. Csupán elemi. Sajnos.

Szerző: 2019. 02. 21.

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló