Mártika a háborúban

A katona látszólag továbbszaladt, de futtában visszafordult, s agyonlőtte Máriskót                                

Márta néni  86 éves. Marosvásárhelyen él, de székelyvajai. Méghozzá igazi, mert ritka az az ember, aki annyira szereti a szülőföldjét, mint ő. Mindenki számára létezik egy hely, ami a világ közepét jelenti, Mártikának ez Székelyvaja volt.  Ragyog a szeme, amikor a falubeliekről beszél.

–  Annyian voltunk gyerekek!  Rengeteg játszópajtásom volt. Ha sár volt, befogtuk a tehenet a szekérbe, s az vitte ki a gyerekeket az utcából a  nagyútig. Mire másodikosok lettünk, megtanultunk falábakon járni. Az iskola fala mellett végedes-végig falábak voltak ilyenkor felállítva, mert sokan laktunk sáros utcában.  A szüleim harmadikban behoztak Vásárhelyre, hogy itt járjak iskolába, de nem szerettem. Gyalog akartam hazamenni Vajába. Így hát nem maradt más választásuk, vissza kellett vigyenek. Fekete Erzsi volt a tanítónő, azonnal felszólított: Na, lássam, mit tanultál Vásárhelyt? Aztán megállapította: olyan sokat nem tudsz.

–  1944 augusztus 22-én nagy készülődésben voltunk. Másnapra terveztük a kendermosást, Kóródon, a Küküllőn. Nagy eseménynek számított ez az életünkben, olyan volt, mint másnak egy monacói kirándulás. 23-án reggel jött néhány ember, hogy baj van, átálltak a románok az oroszok mellé, s jönnek szembe velünk. Én toporzékoltam, hogy igenis, menjünk a Küküllőre, de végül csupán néhány férfi ért el oda, gyorsan lenagyolták a sárt a kenderről, szerencsére még nem történt semmi. Pedig Balavásáron túl már Románia volt abban az időben.

–  Néhány nap múlva bejöttünk Vásárhelyre, kétlovas szekéren. Az egyik ló a Jakab tanítóé volt, aki megőrzés végett hagyta bátyámnál, a másik a Sándor bátyámé.  Édesanyám ült a kocsis mellett, én hátul a sarogjában. Ahogy kifordultunk a főutcára, elámultam: rengeteg ember jött az úton, tömött sorokban, szekereken, családostól, mindenestől. A szászok voltak, akiket akkor menekítettek. Sándor bátyám állandóan előzni akart, de nem sikerült, mert szembe velünk viszont a németek jöttek, autókkal, motrokkal, ágyúkkal  és harckocsikkal. A szászokat a Kálvárián keresztül a kisállomásra vitték, a mi lakásunk a Kistemplom mellett volt. Ahogy megérkeztünk, már szólt is a légiriadó: légitámadás volt a kisállomásnál. A pincébe szaladtunk, amely Vajából hozott kőrisfával volt kitámasztva, ott biztonságban voltunk. Szerencsére odakinn sem történt tragédia, a szászoknak sikerült elmenekülniük. Sándor bátyám visszament a faluba, s másnap jött a családjával. A lovakat is a pincébe bújtattuk: tizen laktunk a pince egyik felében, a lovak a másikban. De nem mindig, mert az oroszok Ákosfalvánál elakadtak: a németek két hétig tartották a Vácmánynál a frontot.  Addig sok élelmet szereztünk magunknak meg a lovaknak.

–  Eközben a vajaiak nagyrésze az Áj-erdőbe húzódott a németek elől, de a bátrabbak otthon maradtak. András Berta nagyanyja,  Máriskó néni, nem félt senkitől. Mindig nagyszájú asszony volt, amolyan ami szívemen a számon. Akkor is nyugodtan szemlélte az oroszok bevonulását, nem bújt el. De túl hosszú volt az ott-tartózkodásuk, s egyik nap Máriskó rákiabált egy katonára, aki egy fiatal nőt  hajkurászott. A katona látszólag továbbszaladt, de futtában visszafordult, s agyonlőtte Máriskót. Másnap találták meg holtan, a háza előtt a fűben. Ilyen szörnyűségek történtek.

–  Vásárhelyre szeptember 15-én értek be az oroszok.  Különleges nap volt. Olyan csend volt az utcákon, hogy az már fájdalmas volt.  Aztán értesítettek, hogy érkeznek az oroszok, már látszik a lovak feje. Ültünk a pincében, s hallgattunk, aztán meghallottuk a patkók dobogását. Egyre többet.Félelmetes volt. A kistemplomnál fogadták őket a kommunisták meg Nyárádiék. Nyárádinak a felesége orosz volt, ők beszéltek inkább velük. Édesapám is kimerészkedett, ő is jól beszélt oroszul, mert volt hadifogságban. Felajánlotta a házunkat hadiszállásnak, a bajok megelőzése végett.  így lett a házunkból orosz parancsnokság. Ez azért volt nekünk megfelelő, mert nem vittek el semmit. Az üresen hagyott házakat kirabolták, összetörték. A pince elé egy kályhát állítottunk fel, azon főzött az oroszoknak a bátyám felesége. Mi is kaptunk belőle. Éppen ebédeltek egyik nap, amikor az egyik ló a pincében elhorkantotta magát. Felugrottak erre a tisztek. Ordítottak, követelték a hámot meg a kocsit is. A fűben darabokra szedve, ott hevert  a kocsi, a nagyapám régi, gyönyörű kocsija. Azt összeszerelték, a lovakat elvitték. Mi meg örülhettünk, hogy nem lőttek főbe.

De megúsztuk. Inkább elvittek moziba. Amikor bejelentették, hogy moziba megyünk, meg hogy a nőket autóval viszik, a férfiak pedig menjenek gyalog, mindenki megijedt. Szétválasztják a családot, lehet, hogy elhurcolnak, lehet, hogy lelőnek-fordult meg a felnőttek fejében. Szerencsére nem történt semmi ilyesmi. Az akkori hetes iskolában volt a vetítés, egy jókora fehér lepedőn nézhettünk végig  egy ostromot, ami természetesen az oroszok győzelmével végződött.

–  Az oroszok bejövetele után hosszú napokig nem harangoztak a Kistemplomban. Még a pap is eltűnt. Egy hét múlva aztán előkerült, édesapám meg rákérdezett az oroszoknál, hogy lehet-e harangozni. Nem tudta, hogy nevezik oroszul a harangokat, hát mutogatta, hogy bim-bam, meg lengette a karját le s fel. Az orosz rábólintott. A harangszóra aztán az emberek is kezdtek előkerülni. Igaz, hogy a nőkre alig lehetett ráismeri, úgy elcsúnyították magukat, de legalább ismét éreztük, hogy van egy közösség. Amelyhez  mi is tartozunk.

És még mesélt. Örömmel, hogy meghallgattam, hogy mindezt kimondhatta magából. Mikor elbúcsúztunk, megígértem, hogy hamarosan felkeresem.

–  Hát akkor siessen! –  válaszolta huncut mosollyal, s a kapuban állva nézett utánam.

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése