Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csuklósbusszal a sóbányába
Nem márványbányában járunk, erről akár a fal megnyalásával is meggyőződhetünk
PARAJD Székelyföld szívében, a Sóvidéken a földtörténeti régmúltban nem fenyvesekkel vadregényes hegyvidék terült el, hanem tenger hullámzott. A már említett són kívül erre ma már semmi sem emlékeztet. Abból viszont tengernyi mennyiség maradt vissza. Néhol a felszínig érnek a sórétegek, Parajdon viszont hatalmas sóbányából hozzák felszínre. Odalenn akkora termek fogadják a látogatót, hogy tollaslabdázni is lehet bennük. De odáig sem kaland nélküli az út…

Rövid alagútbéli buszozás visz az igen hosszú lépcsőzés kezdetéhez, a föld alatti bejárathoz. Először látogatok sóbányába, de az élményt megelőzi valami más, amiben még szintén nem volt részem eddig. Számtalanszor utaztam már csuklósbusszal. Igyekeztem mindig a „csuklós tagban” megállni, mert élvezem a kanyarban a forgó tányért a talpam alatt. Parajdon viszont hosszában csuklik-bukik a busz. Halad vízszintesen, majd hirtelen és ráadásul többször, jó tíz fok lejtő, és ismét vízszintes… A kikerekedett szemű látogatók voltak azok, akik szintén először jártak itt.

Az egyik oldalvágatban található egy föld alatti templom. Ki másnak szentelhették volna, mint Szent Borbálának. Ő a bányászok védőszentje. Sóból faragott szobra előtt frissek a virágok.
A betlehemi jászol jelenet szoborcsoportja vonzza a fotósokat.

Talán az egykori tengerre emlékeznek a termek oldalán látható hullámos rajzolatok. Érdekes lehet az ásványtani magyarázat a mintákra. Hogy mégsem márványbányában járunk, arról akár a fal megnyalásával is meggyőződhetünk.

Nehéz hozzászokni a zárt helyhez képest óriási méretekhez, mi több meg is lehet róluk feledkezni. Játszótér, ping-pong asztalok, kalandpark… A geológiai csoda nem biztos, hogy sokáig lent tartaná a vendéget, akármennyire is csoda.


A bányatúra végeztével ismét a lépcsők következnek…

Egy közbülső pihenőben kilátóval kecsegtet egy oldalvágat. Hová lehet kilátni egy bányából? Egy elhagyott fejtésbe. A felszínig ér a lefelé táguló harang alakú üreg. Valamikor régen innen húzták fel a felaprított sót. A magyarázó felirat szerint „gépelyekkel”.

A felszíni rétegeken átszivárgó víz sócseppköveket növeszt. És végül még egy sószobor a földalatti buszmegálló előtt. Szent Borbála ő is, kissé más megfogalmazásban mint föld alatti mása.
Parajd… Idefenn „csak” egy szép székelyföldi település a hegyek karéjában. Túl rajta Korond a kerámiáival, innen rajta Szováta a Medve-tóval. Szép ez a Sóvidék…
Hasonló
A brassói Fekete templom sz...
Medvekaland a Szent Anna tó...
Iszapfürdő és sóhegyek a Ko...
A gyergyószentmiklósi örmén...
Októberi séta Benedek Elekn...
Time travel in the Kálnoky ...
Időutazás a Kálnokyak mikló...
Áldott a te földednek termé...
Római katolikus plébániatem...
Hol terem a furfangos széke...
Rubens oltárkép a szamosújv...
Rhédey Klaudia grófnő, Káro...
A Csorgókő Székelyvarság cs...
Vad nárciszok tengere Széke...
Kőrösi Csoma Sándor szülőhe...
Fenn a Hargitán, a székelye...
Húsvéti kakaslövés Apácán...
Szent László megmenti az el...
Acél Jézus szobor a Gordon ...
Formák, színek, vonalak, fo...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése