Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Zentai Gyuláné
Vállalkozó,
Vásárosnamény
A Duna partjáról a Tisza partjára hozta a jó sorsa. Gödről indult, de most Bereg központjában, Vásárosnaményben él, kőhajításnyira a jól ismert Tisza-hídtól, a vasútállomás közelében. A víz szeretetéből, illetve megszerettetéséből szerény hasznot akar magának, s kellemes órákat, vagy napokat másoknak. Szimpatikus asszony, az aranyos jelző is illik rá. Többek közt azért is érdemel figyelmet és tiszteletet, mert a felmenői között Rákóczi rokon is volt. A híres vitézlő fejedelem leszármazottai közé sorolható. Zentai Gyulánénak hívják.
A férjéről, Zentai Gyuláról csak annyit: agrármérnök és szakmérnök, a gödöllői egyetemen megkapta a Jó tanuló, jó sportoló címet. Főagronómusként, majd elnökként szolgálta a beregi embereket, pontosabban a vásárosnaményi téesz kollektíváját.
Ha a rendszerváltásról és az azt követő nehéz évekről szólna egy könyv, annak tipikus alakja lehetne Zentainé. Könyvelőként csendben, közmegelégedésre dolgozott a Vásárosnamény és Vidéke Áfésznál. A nagy létszámleépítések, karcsúsítások idején nem várta meg, hogy a felmondólevelet a kezébe adják. Fájó szívvel, de reményekkel állt fel a székéből: közmegegyezéssel eljött a szövetkezetből, és vállalkozáson törte a fejét. Főleg a divatossá vált családi vállalkozás jött számításba.
Úgy gondolta − úgy gondolták −, a Tiszán új szolgáltatást kellene meghonosítani.
Mondogatták: a vízparti turizmus, a falusi turizmus már-már elcsépelt, túlkínálat van belőle. De a vízi turizmust ki kell találni, és meg kell honosítani. Zentainé egyedi és különös vállalkozása 1994-ben indult, de csak tétova léptekkel. A fellendülésre ’95-ben számítanak.
Idézet a prospektusból: kenu és csónak kölcsönzése, kirándulások, túrák, 2-3-4 személyes túrákhoz kenukat és stabil evezőcsónakokat kölcsönzök. Horgászathoz és helyi csónakázáshoz maximum 20 fős csoportig.
A kiránduláshoz és a túrázáshoz a kenukat és a csónakokat teljes felszereléssel, mentőmellényekkel, férőhelyenként napi háromszáz forintért kölcsönzöm. Helyi csónakázás kölcsöndíja férőhelyenként ötven forint. Kiránduláshoz külön kérésre sátrat, gumimatracot adok, a szállítást az induló helyre, illetve a végállomásról vállalom, ha igényli, hozzá értő kísérőt is adok.
A túrák szervezésében és tervezésében segítek. A túrák alatt gépkocsiját őrizzük. Ismerje meg a Felső-Tiszát, az ország legszebb és legtisztább folyószakaszát. Ismerje meg e műemlékekben gazdag természetvédelmi tájat. Pihenjen, strandoljon, napozzon. Iskolai kirándulásokhoz, baráti társaságok kirándulásához sátrat is adok. Javasolt túrák: Olcsva-Kisvarsány 5 óra, Jánd-Kisvarsány 5 óra, Szatmárcseke- Tivadar-Jánd 12-14 óra, Tivadar-Jánd 6-7 óra. Igénye szerint indulhat bárhonnan, és érkezhet bárhová. A lakásom címe: Vásárosnamény, Rákóczi u. 54. Egy másik ajánlásban ez olvasható: Vásárosnamény térsége élő vizekben rendkívül gazdag. Ez kínálja az aktív pihenés lehetőségét. Napjainkban az egyik legnépszerűbb pihenési forma a vízi túrázás a még csaknem érintetlen természeti területen. Csónaktúra Szatmárcsekétől Lónyáig 1-4 napos. Túráink elsősorban pihentető, úgynevezett lecsurgó túrák. Túrák szervezése két-három személyes alumínium csónakokban. Ajánlataink igény szerint tovább bővíthetők.
Tavasztól késő őszig csalogatja a turistákat, a kirándulókat e szép táj és ez a gazdag program. Az iskolások például osztályfőnöki kirándulás keretében is jöhetnek.
Ez a vállalkozás megszeretteti velük a szatmár-beregi tájat, a természetet, egyfajta vízijártasságra is szert tehetnek a gyerekek.
A család másik vállalkozása szintén egyedinek mondható szerte e hazában. E vállalkozásnak ez a címe, pontosabban neve: Palatetők (sátortetők) vegyszeres tisztítása és beázásmentesítése bontás nélkül. Egyedülálló technológia, szabadalmaztatásra be van jelentve. Környezetkímélő vegyszerrel kívül-belül lemossuk a palát, a pala közeit átfúvatjuk, kitisztítjuk, a pala így újszerű állapotba kerül. A faanyagot is lekezeljük, tartósítjuk. A kezelt felület beázásmentességéért hat év garanciát vállalok. A kezelést tíz-tizenkét évenként ajánlatos megismételni.
Egyedülálló és takarékos ez a technológia. A munka csak jó időben, plusz 15 fok feletti melegben végezhető.
A Zentai család megszerette a beregi embereket, a beregi tájat. Zentai úr a tanult szakmájától, hivatásától nem vált el. A vásárosnaményi határban gyümölcsöse van. Szakértelemmel ápolja, gondozza az almafákat, több fajta is van neki. Bőven terem fekete ribizli. Fájlalja, hogy ennek a kedvező élettani hatású gyümölcsnek nincs jó piaca. A Zentai család nem adja fel. Hittel, reménnyel viszik mind a három vállalkozást.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Sánta Miklós
Juhász István
Gergely Imre
Dr. Czomba Sándor
Felhősné dr. Csiszár Sarolt...
Dr. Bakai Zoltán
Dr. Legény Zsolt
Tóth Sándor
Bíró Éva
Tóth Lajos
Szombati Béla
Dr. Bráth Endre
Dr. Győrfi András Ernő
Balázs Mihály
Szalainé Bíró Katalin
Szabó László
Filep Sándor
Faragó Jánosné
Bódi István
Bittner József
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése