Vitál Attila

Szociálpolitikus,

Nyíregyháza

szszb_08-84_vital_attila.jpgÚjságírónak készült, de hamarosan rájött, hogy az egyéni esetkezelés helyett nagyobb távlatokban érdemes gondolkodni. Vitál Attila még innen van a harmincon, de nemcsak a megyében, hanem a régióban is jegyzik mint szociálpolitikust. A tavaly alakult Szocio-East Egyesület elnökeként néhány érdekes program témavezetője.

Nyíregyházán született 1970. február 25-én. Édesanyja, Vitál Jánosné született Bakos Klára adminisztrátor, édesapja, Vitál János vállalkozó, egy építőipari és bútorasztalos kft.-je van. Adrienn húga közgazdasági szakközépiskolát végzett. Attila a Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett 1988-ban, ezután az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát újságírásból, felsőfokon. Diplomamunkáját a hazai kábeltelevíziózás témaköréből készítette el.

A nyíregyházi városi önkormányzat szociális irodáján mint előadó, tapasztalatokat szerzett a társadalom perifériáján élő emberek helyzetéről. Igen jelentős eltérést látott a hivatalosan deklarált adatok és a létminimum alatt élő családok életnívója között. Attila rájött, hogy neki a szegények, elesettek társadalmi kutatása az igazi feladata…

A DOTE nyíregyházi Egészségügyi Főiskola karán szociális munkás oklevelet szerzett 1995-ben, az ELTE-n a szociológus diplomáját ’97-ben vehette át. Témájául a bérlakásszektor szociológiai problémáját választotta. 1997. március 1-jétől főállásban, 1997. augusztus 1-től ’98. november 30-ig mellékfoglalkozásban dolgozott a polgármesteri hivatal szociálpolitikai referenseként. 1997. szeptember 1-jétől a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Művelődéstudományi és Felnőttképzési Tanszéken főiskolai tanársegédként oktatja a leendő pedagógusokat.

Tudományos kutatásait 1996–97-ben kezdte el. Először a nyíregyházi bérlakásokban élő díjhátralékosok életviszonyaival ismerkedett meg. 1997-ben fejezte be a vízdíjhátralékkal rendelkező fogyasztók életkörülményeiről szóló tanulmányt. Egy év múlva részese lehetett egy országos felmérésnek, amely a szociális segélyezésben részesülő háztartások életkörülményeit kutatta.

1998-ban ő alakította meg a Szocio-East Egyesületet, amely megtisztelő megbízást kapott a közelmúltban. Nyíregyháza hosszú távú szociálpolitikai koncepcióját készíthetik el, a témavezetője Vitál Attila.

– Érdekes ellentmondást tapasztalunk – mondja a fiatal szakember. – Nevezetesen arról van szó, hogy a magyar társadalom túlsegélyezett. Bármilyen abszurd, de a szociális segélyezés gátja a társadalom fejlődésének.

Egy 15 évre szóló koncepció kidolgozása igen körültekintően történhet. Megdöbbentő, hogy a nyíregyháziak kereken egymilliárd forinttal tartoznak a közműszolgáltató cégeknek és az OTP-nek. Ebben a tanulmányban kitérnek a helyi önkormányzat szociálpolitikai ellátó rendszerére, ennek intézményeire, valamint részletesen elemzik a nonprofit szervezetek tevékenységét. Ezen a feladaton Kerülő Judittal, Erdős Judittal, Fazekas Jánossal, Hüse Lajossal, Cserbánné Szabó Ancsával, Kinyik Margittal, Pattyán Lászlóval dolgoznak együtt.

Fennállásának rövid ideje alatt a Szocio-East Egyesület Regionális Forrásközpontként működhetett, és az információnyújtás, a szakmai képzés, a szupervízió egyaránt a feladatai és a lehetőségei közé tartozik. Újdonság lesz a háztartási adósságkezelő iroda megnyitása, amely már nem csupán a tényeket rögzíti, hanem a megoldásokat is előrevetíti. Érdekesség, hogy az önkormányzat és az érintett cégek – amelyeknek a díjhátralékosok tartoznak – anyagilag is hozzájárulnak az iroda működéséhez.

Vitál Attila ideje igencsak szűkre szabott. A főiskolán egy héten 14 órát tart, ezt viszont 6–7 féle tantárgyból. Így igen sok idő elmegy a felkészülésre. Egymástól igen távol eső tantárgyakkal is oktat. Például nem sok köze van a kutatás-módszertannak a közösségfejlesztéshez.

Szeretne maximálisan megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Közben folyamatosan tanul, képezi magát. Egyszerre végezte a szociális munkás szakot az egészségügyi főiskolán és járt az ELTE-re. Volt olyan félév, hogy több mint 27 (!) vizsgát tett le. Dédelget számos érdekes ötletet. Például a társadalmi viszonyok megváltoztatása, javítása érdekében könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer elindul a politikai pályán és képviselőként dolgozna a választókért. Természetesen nem kényszerből tenné mindezt

A hazai és a külföldi közvéleménnyel is megosztotta gondolatait, hisz publikációi Finnországtól a Szabolcs-Szatmári Szemléig jelentek meg. Érdekes eszmefuttatásban lehetett részem, amikor a skandináv típusú jóléti szociálpolitikát elemezte, és hasonlította össze az amerikai középosztály funkcionális szociológiájával.

– Az Internet a reál és a humán értelmiségiek közti világméretű összeköttetést teremti meg – mondja Vitál Attila. – Megérne egy kutatást, hogy globális szinten mit mutathat fel a tudomány specializálódása és a törvényszerű szintézis.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése