Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vass Géza
Nyugdíjas szaktanácsadó,
Nyíregyháza
Két éve ugyan a megyei sportintézet nyugdíjasaként jegyzik Vass Gézát, de azóta mintha mi sem változott volna, mindennap bejár dolgozni. Petrika Ibolya sportigazgatóval kötött egyezség alapján ugyanis négy órás munkakört vállalt, viszont a gyakorlat azt mutatja, a nyolc órát simán ledolgozza.
– Mit csinálnék otthon, ha ez a hobbim is? – kérdez vissza az ötvenhárom éves sportvezető. Rokkantsági nyugdíjba kényszerült, a térde és a bokája nehezen bírja a terhelést. De legalább ilyen nehezen tűri a tétlenséget, úgyhogy nem szakadt meg a harmincéves hivatásos sportvezetői tevékenysége. A napjai ugyanúgy telnek, mint eddig. Reggel már nyolc óra előtt bent van a munkahelyén, és délután négy óra előtt ritkán szokott eljönni. Nem is olyan régen lecserélte öreg Skodáját, manapság egy nagyon kényelmes és számára megfelelő méretű autóban közlekedik.
A Vass família a családfát az 1400-as évekre vezeti vissza, Deák Ferenc egyik rokonát is nyilvántartják az ősök között. Bár a család egykoron Beregszászon élt, Géza a gimnáziumot már a legendás Kossuthban kezdte, Bánfalvy Micu bácsi és Harcsa Zoli bácsi kezei alatt.
Ahogy termetét figyelem, abban az időben az óriások között tartották nyilván, ami sportágában, a kézilabdában igencsak előnynek számított. Játékosként az NB I/B-ig vitte, kézilabdabíróként sokkal feljebb, hiszen huszonegy évig bíráskodott.
Az utolsó szabolcsi első osztályú játékvezető, aki a bíráskodást sérült lába miatt hagyta abba. Lévai és Bódi volt a párja, példaképként a dr. Fülöp és Márki párost jegyzi, ugyanakkor elismeréssel adózik a Kiss–Nagy megyei duónak, akik több száz első osztályú találkozót vezettek. A játékvezetői pályafutása legemlékezetesebb meccsét Debrecenben fújta, amikor a helyiek bajnoki címet ünnepelhettek. A szövetség ezerkilencszázkilencvennyolc tavaszán a bujtosi csarnokban a magyar–jugoszláv válogatott meccsen plakettel köszönte meg játékvezetői tevékenységét, amit a közönség vastapssal jutalmazott.
Most már ő istápolja az idelátogató játékvezetőket. A játékvezetéssel párhuzamosan sportaktivistaként segítette a megyei kézilabda-szövetség munkáját, majd a megyei sportintézet elődjénél ezerkilencszázhatvanhétben helyezkedett el. Hosszadalmas lenne felsorolni munkaköreit, ebből a két legfontosabbat emeli ki: az oktatás, a játékvezetők, az edzők, és a versenybírák továbbképzése, valamint a szövetségekkel való kapcsolattartás, amelybe az is beletartozik, hogy négy szövetségnek (atlétika, kosárlabda, súlyemelés, kézilabda) az igazolásait helyben végzi. Négy főnököt jegyezhetett fel, Hadházy Lászlót, dr. Szilágyi Józsefet, dr. Bige Lászlónét és Petrika Ibolyát, akiknél kiemeli: hagyták dolgozni, a terveit, elképzeléseit megvalósítani. A vezetők ugyanakkor elismerték szakmai tudását.
Az elmúlt harmincév alatt valamennyi sportköri elnökkel, a megyei szövetség vezetőivel személyes kapcsolatot alakított ki, egy faluba se tud úgy menni, hogy ne ismernék fel. A munkáját több sportkitüntetéssel ismerték el. A Toldi Miklós-díjat ezerkilencszázkilencvennégy óta a vitrinjében előkelő helyen őrzi. Mivel a hobbija szerencsésen összetalálkozott a munkájával, a hétvégi megbízásokat ugyanúgy elvállalta, mint a hétközieket.
Ha szombat és vasárnap nincsenek szövetségi rendezvények, akkor adottak a kézilabdameccsek Nyíregyházán, Tiszavasváriban, Fehérgyarmaton. Ha ezek sincsenek, akkor a tévé számos csatornáján nézi a sportközvetítéseket. Bár orvosai szerint ezeket az esti tévénézéseket jobb lenne, ha egy üres szobában folytatná, ahol se hűtő, se spájz.
Géza ugyanis „súlyos egyéniség”, akit a doktorok állandóan fogyókúrára köteleznek, amit ő megadó fejbólintással nyugtáz. De hogy lehet ellenállni a toroskáposztának, vagy a rántott húsnak? Sehogy! Egyszer azért megpróbálta, három hónap alatt százhatvanhét kilóról százhuszonnégyre fogyott le. Akkor növesztette meg a szakállát, s megfogadta, csak akkor vágja le, ha súlya száz kiló alá csökken. „Egyhamar nem leszek csupaszképű”, mondja csendesen, hiszen most a súlya a százötvenhez közeledik. Az óriás shopban már előre köszönnek neki, viszont egy ilyen vásárláskor mélyen zsebbe kell nyúlnia. Hatalmasnak lenni ugyanis nem olcsó dolog.
Évekkel ezelőtt messziről a hajában lévő szőke tincsről is fel lehetett ismerni, ami nem a hajszobrász műve, gyerekkorából maradt meg. Fiatal korában Bocinak becézték, nem a tincs, hanem a felnyalt frizura miatt, ebből már kevésbé látszik valami.
A Vass família ebben az évszázadban a fiúvonalat erősítette, Géza három fiútestvérrel büszkélkedhet és neki is három fia van. A hagyomány viszont megszakadt, hiszen már két fiának leánygyermeke született.
– Ameddig segíteni tudok a sporthoz kapcsolódó embereknek, addig szeretnék maradni – búcsúzik. Bár jó lenne, ha a sportra szánt támogatás növekedne, és a megyeszékhelyen a kézilabda- és a focicsapat sokáig vonzaná a közönséget.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése