Demecser

Demecser főutcáján, egy takaros házban beszélgettünk a halk szavú, szimpatikus férfivel, aki valaha hétvégeken ingázott a híres vagy hírhedt feketevonaton és segédmunkásként, kétkezi dolgozóként részt vett Budapest építésében, fejlesztésében. Ez az ember nem a kocsmába vitte, hanem gyűjtögette a forintjait. Gyarapította családi értékeit, sajátos módon használt a közösségnek, vállalkozóvá vált a szó igazi értelmében. Ő Váradi Béla, roma származású demecseri vállalkozó. Az utóbbi időben többször szerepelt a sajtóban, mert a szeretett és elhunyt feleségét ősi cigány szokás szerint temette el. A sírt pedig két gonosz fiatalember kirabolta, meggyalázta. Váradi úr megérdemli, hogy ne csak a hagyományos temetés miatt írjanak róla az újságok. Érdemes őt szorgalmas, törekvő emberként bemutatni, hiszen példaképe lehetne sok-sok romának.

Szépen berendezett szobában mondta el életútját. A beszélgetésnél jelen volt Dezső, a veje, és Balogh Péter, akivel valaha együtt ingázott a fővárosba. A feltűnően értelmes Dezső szép szavakkal ismertette a népes családot, a cigány szokásokat. Balogh Péter pedig szerényen emlékezett arra, hogy ő nemcsak Budapesten épített, a Demecseri Építő Ktsz-ben egyfolytában 17 évig dolgozott. Törzsgárdajelvénnyel, Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el munkáját, most kereskedőként keresi kenyerét. Beszélgetés közben nézegettük a falra akasztott, bekeretezett családi fényképeket. Szimpatikus embereket ábrázolnak ezek a fényképek. Köztudott, hogy a cigányok családszeretők, gyermekszeretők. Érthető tehát, hogy több fényképen középpontban voltak a gyerekek.

De lássuk, hogy Váradi Béla hogyan diktálta le a társaságban az élete lungo dromját, vagyis hosszú útját. (Lungo drom cigányul hosszú utat jelent.) Demecserben született 1955-ben. Csóró családban jött a világra. Szülei szegények voltak, de szapora volt a gyermekáldás ebben a családban is. Béláék nyolcan voltak testvérek. Korán kezdte a munkát és megszokta a fegyelmet. Tizenötéves kora óta folyamatosan dolgozik. A régi szép időkben, amikor a szó szoros értelmében dinamikusan fejlődött hazánk, tipikus segédmunkás volt a fővárosban. 1970-től 12 éven át az Aszfalt és Útépítő Vállalatnál dolgozott folyamatosan.

Jó ideig a Demecseri Keményítőgyárban dolgozott keményen, munka után még vagonkirakásokat is vállalt. Keze munkájával teremtette meg a boldogulás, a jobb élet feltételeit. Nem a kocsmákat járta, nem a többségi vezetőket szidta követelőzve, hanem gyűjtögette a forintokat. Aztán pompás lovakat vásárolt fuvarozásra. Fénykép őrzi azt a szép almásderest, amelyet Füzesabonyból hozott. Ezen látszik, hogy milyen csodálatos, díszes szerszámot viseltek a lovak. A szekéren többnyire nehéz szenet és könnyű tollat fuvarozott. (A baromfitollat egy ideig rendszeresen gyűjtötte.) Később autót vásárolt és azon utaztatta a tollat, meg a Tüzép termékeit. Egy ideig építési vállalkozóként − Balogh Pállal, a helyi kisebbségi önkormányzat elnökével összefogva − részt vett a szociális lakások építésében. Hulladékgyűjtéssel, fémgyűjtéssel hosszabb ideje foglalkozik. E munkájának környezetvédelmi és népgazdasági haszna is van. Mondhatni: Váradi Béla önerőből, nagy munkával emelkedett ki a hátrányos helyzetű romák közül.

A demecseri vállalkozó szeretett felesége jó pár hónappal ezelőtt elhunyt. A temetés és az azt követő bűnügy kapcsán Váradi Béla nevét sokan megismerték a megyében, az országban. Történt ugyanis, hogy a kedves feleségét ősi cigány szokás szerint temette el. A szobányi sírkamrát oldalról kibetonozták, a betont plüssel bevonták. Felülre kátránypapír és betonelem került. Azóta a szép síremlék is felállíttatott. A megyei újságban nemrég Elítélték a sírrablókat címmel tudósítás jelent meg. Ebből idézünk: „Az igazságszolgáltatás történetében egyedinek számít a demecseri eset, mert egy otthonosan, életszerűen berendezett sírkamrát rabolt ki két munkanélküli fiatalember. A sértett, károsult V. Béla vállalkozó ajándékokat, használati tárgyakat tett a sírba, hogy a feleségének az árnyékvilágban ne legyen semmiben hiánya. A férj jelentős mennyiségű készpénzt, ékszereket, élelmet, kólát, gyógyszert, sőt egy pár papucsot is temetett az elhunyt felesége mellé.” A cikkből is kiderül, hogy az éj leple alatt a két férfi kirabolta a sírt. Nem túl súlyos büntetést kaptak.

Az élet megy tovább. Váradi Bélának négy fia és egy lánya van. (Az egyik menye magyar.) A négy unoka is szokta látogatni. Emlékezetes: az egyik unoka keresztelőjére Erdélyből hozattak cigány zenészeket, azért, mert cigányul is beszél a család apraja, nagyja. S nemcsak a temetésnél, hanem a való életben is ápolják a cigány hagyományokat. Ennek a vállalkozónak is köszönhető, hogy a nagyközségben nincs cigány-magyar ellentét. Váradi Béla élete példa értékű.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)