Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vágner László
Csoportvezető
Nyíregyháza
Igazi ezermester, ami nem véletlen, hiszen műszaki vénával rendelkező családba született Nyíregyházán. Édesapja építőipari gépészettel foglalkozott, innen a műszaki pálya iránti indíttatása. Amikor pályaválasztásra került a sor tanintézményként, az akkori 110-es Szakmunkásképző Intézetet választotta. Az iskola befejezését követően hosszú ideig családi vállalkozásban dolgozott édesapjával. Csőszereléssel, víz, gáz, fűtésszereléssel foglalkoztak. Tapasztalatszerző, tanulságos évek voltak, de úgy érezte többre képes, késztetést érzett a tanulásra és szerette volna magát kipróbálni más területeken is. Fiatalsága a rendszerváltozás időszakára tehető. Ekkor óriási váltás volt nemcsak a politikában, hanem az élet szinte minden területén, így az építőiparban is. A tanulás mellett döntött a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karán. A sikeres államvizsga után többféle szárnypróbálgatás következett különféle munkahelyeken. Végül a NYÍRTÁVHŐ Kft.-hez került, ahol igen szép feladatot bíztak rá a Nyitás program kivitelezésében. Meghatározó találkozás volt, mivel, azóta is ennél a cégnél dolgozik, mint szerelési és hibaelhárítási csoportvezető. Markáns feladat egy ekkora városnak, mint Nyíregyháza a távhőszolgáltatásával és ezen belül hibaelhárítással foglalkozni. Köztudott, hogy aki a hibaelhárításhoz fordul, annak valamilyen problémája van a szolgáltatással. Éppen ezért ez a munkakör nemcsak szaktudást és szakmai rátermettséget igényel, hanem empátiát is, tudni kell szót érteni a fogyasztókkal. A Nyitás program, amely országosan is egy új kezdeményezés volt a távfűtés korszerűsítésére, 1996-ban indult. László 1997-ben került az önkormányzati tulajdonban lévő, 16 ezer lakás és több mint 1000 közület fűtését és melegvíz ellátását biztosító céghez. Az ő feladata a program gyakorlati megvalósítása, a lakásokban történő szerelési munkák irányítása volt. Ez nem volt mindig egyszerű, hiszen alkalmazkodniuk kellett a lakók életviteléhez, és különösen a 80-as évek végén épített panelekben komoly beavatkozást igényelt, hogy lakásonként szabályozható legyen a hőmérséklet a radiátorok termosztatikus szelepeinek segítségével. Sikeresen megbirkóztak ezzel a feladattal is, amit az is bizonyít, hogy közel 15 ezer lakásban végezték el a fűtéskorszerűsítést a 16 ezerből. Ebben az esztendőben főleg az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítésével foglalkoznak különböző pályázatok segítségével. Azt szeretnék elérni, hogy környezetbarátabbak legyenek ezek az épületek, kevesebb energiát használjanak, szabályozható legyen a fűtési rendszerük, ugyanakkor ez a beavatkozás komfortfokozat növekedést is eredményezzen. 21 ember tartozik a keze alá, a csoport feladata a hibaelhárítás, szerelési munkák végzése lakossági és közületi fogyasztóknak egyaránt.
Örömét leli munkájában, hiszen minden nap új kihívást jelent, de ugyanakkor ez a szépsége is, hogy mindig van új megoldandó feladat. A régi fűtési rendszereket úgy korszerűsítik ésszerű pénzügyi határokon belül, hogy megfeleljenek a mai kor elvárásainak. Ez szakmailag is komoly feladat, melynek ellátásához folyamatosan fejlődni kell, figyelni a legújabb megoldásokat melyek megjelennek a palettán. Éppen ezért híve az élethosszig tartó tanulásnak, képezi magát, figyelemmel kíséri a szaksajtót, a különböző internetes fórumokat. A cég is lehetőséget kínál különböző műszaki konferenciákon, előadásokon történő részvételre. A tapasztalatok megosztása miatt fontosnak tartja a kapcsolattartást a többi távhős cég képviselőjével, de büszkeséggel tölti el, hogy leggyakrabban más cégek munkatársai fordulnak tanácsért a nyíregyházi szolgáltatóhoz. Mivel számos területen úttörő munkát végeznek, többek között a megújuló energiaforrások felhasználásában. Munkája mellett hobbija a sport, különösen a futball. A mai napig kispályás csapatban tevékenykedik. Nem elsősorban a profi futball mellett kötelezte el magát, hanem a gyerekek egészséges életmódra, sportra nevelése mellett. Dolgozott már alapítványnál, ahol sérült gyerekek testnevelésével foglalkozott. Úgy véli, személyes példamutatással lehet a legjobb eredményt elérni a fiataloknál, hogy lássák, nem léteznek megoldhatatlan feladatok, az akadályokat le lehet küzdeni. Beleszeretett a játékvezetésbe is. Évekig vezetett labdarúgó mérkőzéseket, bár úgy véli nem volt mindig hálás feladat. A sport vonalon is továbbképezte magát, második és harmadik diplomáját a Testnevelési Egyetemen szerezte. A sportszeretetére neveli kisfiát is, akivel sokat fociznak, kerékpároznak és motoroznak. Chopper mániás, azt mondja ez inkább örömmotorozás, melyet kisfia mellett megszerettetett feleségével is. Bár ez a szenvedélye az utóbbi években kissé háttérbe szorult, mivel ara törekszik, hogy minél több időt töltsön három éves gyermekével.
(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése