Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Tuza Tibor
Romológus és romapedagógus,
Debrecen
Tizenhat éves korában, másodikos gimnazistaként egy ócska néprádión éppen irodalmi műsort hallgatott Gogolról, amikor megtörtént a csoda. Olyan mondat érintette meg a lelkét, amely azóta is meghatározza életét és pályafutását. „Az emberben nem a sarat kell látni, hanem az aranyat kell tudni kibányászni belőle.” Az irodalomért lelkesedő és embertársaiért minél többet tenni akaró Tibor szinte néhány pillanat alatt határozta el, hogy pedagógus lesz – mindhalálig.
– Sokféle etnikum vére lüktet bennem is, mint a legtöbb magyarban – mondja Tuza Tibor. – Mégis magyarnak vallom magam. Egyet tudok biztosan: B-s vércsoportom van, amit a tatárok hoztak be Európába. Kinyomoztam, hogy egy tegzes török katonától kaptam a vezetéknevem (a tuz szó tegezt jelent). Mesterember ősöm Tuza Gergely azonban 1790-ben pénzért kutyabőrt vásárolt Borsod vármegyétől, ezért nemesi származású vagyok.
A megyeszerte jól ismert, országos hírű pedagógus 1945-ben született Borsodszemerén (ma Mezőszemere Heves megyében). Szegényparaszti családból származik. Szüleit tizenkét testvérrel, őt pedig még számosabb unokatestvérrel áldotta meg az Isten. Tuza Tibor volt azonban az első és hasonló korú rokonai közül az egyetlen, aki diplomát szerzett. Az egri Dobó István Gimnázium befejezése után a Kossuth-egyetemre járt, de harmadéves korában az „egyetem fura ura” eltanácsolta: „egyetemi tanulmányok folytatására alkalmatlan”. Ezt követően – szaktanítói munka mellett – tanári diplomát szerzett az egri pedagógiai főiskolán, majd Kovács Kálmán professzornak köszönhetően egyéni levelező hallgatóként befejezhette az egyetem magyar–történelem szakát. Több éven át Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye különböző településein általános iskolában tanított, majd érettségi elnöki feladatokkal bízták meg; ma a pedagógiai főiskolai és az egyetemi oktatásban tart egyéni hangvételű, érdekes előadásokat, szemináriumokat, illetve posztgraduális képzéseket, és ennek Phare-programjait irányítja.
Számos pedagógiai pályázaton ért el első-harmadik helyezést, három évtizede szakmai kutatások aktív részvevője, 22 év óta kutatócsoportokat irányít a pedagógia korszerűsítése céljából. Sajnos még ma sem mindig talál ellenállás nélküli befogadásra az, ami új, más, hasznos és modern.
– Arra törekszem, hogy a feje tetejéről a talpára állítsam azt a pedagógiai elméletet és gyakorlatot, ahol éppen dolgozom. Emiatt a szocialista rendszerben gyakran nyilvánosan is a fejemre olvasták, hogy anarchista vagyok, mert aki másként gondolkodik, szerintük más nem lehet. Nézeteim miatt egyszer-kétszer majdnem rács mögé kerültem, de aztán „megvédtek”, mert rám fogták, hogy „kádergyerek” vagyok. A rendszerváltás óta ugyanolyan őszintén elmondom a véleményemet, s emiatt már néhányszor „lekommunistáztak”, sőt egyesek halálomat kívánták.
Tuza Tibor azonban, hála Istennek, él, és rendületlenül dolgozik annak érdekében, hogy minél többet tehessen a szegény, a (halmozottan) hátrányos helyzetű, az elesett gyermekek érdekében. A kilencvenes évek közepe óta rosszakarói három munkahelyén gyakoroltak nyomást munkaadójára, ezért 2001 áprilisától – kényszerből – főállású egyéni vállalkozóként végzi pedagógiai munkáját. Most öntörvényű, független, másokért cselekvő, pártsemleges, politikától mentes oktatóként, vállalkozó pedagógusként segíti, támogatja az elesetteket, és oktatja azokat, akik még többet tehetnek a roma és a szegény gyermekek felemelkedéséért.
A hetvenes évek óta több tucat tan- és szakkönyvet írt, közel ezer tanulmánya és cikke jelent meg. 1992. és 1995. között a Világító Ceruza című pedagógiai lapot szerkesztette, amelynek megjelenéséért nemcsak szakmai értelemben, hanem személyes anyagi támogatásával is mindent elkövetett. Ezerkilencszázkilencvenöt óta erejét és energiáját a romológia és romapedagógia fejlesztésére és terjesztésére fordítja. Ma már e tudományok országosan elismert szakértője.
– Kiterjedt szakmai kapcsolataim, valamint a halmozott hátrányokkal küzdő roma és nem roma gyerekek, fiatalok sikerei éltetik bennem a reményt, hogy előbb-utóbb áttörhetővé válik a rendkívül merev és szegregált magyar iskolarendszer. Hiszek abban, hogy majdan felszabadulnak a pedagógus „rabszolgák” is, hogy rugalmas keretek, kedvező feltételek között legyen szabad végre optimális személyiségfejlesztést végezniük.
Második házasságának köszönhetően három gyermek boldog édesapja. A legidősebb már felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és több szakmája van, mint barátnőjének is, aki szintén a családdal együtt lakik. A két kisebb (fiú-lány ikerpár) még általános iskolában tanul. Tanító feleségével együtt hatan élnek egy szűk, belvárosi panellakásban. Értelmiségiekhez méltatlan körülmények között. De élnek és dolgoznak…
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése