Vásárosnamény

Kevés embernek adatik meg, hogy abból éljen, ami a hobbija. E kevesek egyike Tusán Péter, a Hunor Vadásztársaság fővadásza. Gyerekkorában rabul ejtette egy film, a Gyöngyvirágtól a lombhullásig című alkotás. Ennek hatására döntött úgy, hogy ő is erdész lesz, és a természet közelében akar élni. A Nagyvarsányhoz tartozó Szabadságtanya utolsó házát is erdőség választja el ettől a pompás háztól. A hall falait trófeák díszítik, a szobákban az ágyakat vaddisznóbőr borítja. A ház körül virág nyílik, a fák alatt társaság ülheti körül az asztalt. Még az abroszon is vadászjelenet látható.

Tusán Péter vásárosnaményi születésű, 1943. december 3-a a születésnapja. Apját, Tusán Pétert Regécnél ejtették fogságba, és azóta sem látta a család. Édesanyja, Kiss Ida nyugdíjas, hadiözvegy később Nagy Ferenc pénzügyőrrel kötötte össze az életét. Született egy lányuk, Éva, aki Pesten él, óvónő. A mama negyven éven át dolgozott az utasellátó pavilonjában. Péter úgy emlékszik a nevelőapjára, mint szigorú, ám rendszerető emberre. Nagyon sokat köszönhet neki, hogy megtanulta otthon a rendet, a fegyelmet, és így az életben is természetes módon alkalmazkodik a szabályokhoz.

Öt gyereke született, Klára óvónő, Erika technikusminősítőt végez a közgazdasági szakközépiskolában, Zsuzsa nyolc-, Péter hat-, Éva ötéves.

Tusán Péter a mátészalkai mezőgazdasági technikumban érettségizett ’61-ben, majd a szegedi erdészeti technikumban szerzett oklevelet. Előbb a Nyírségi Erdőgazdaságnál helyezkedett el, majd a Nyíregyházi Erdőfelügyelőség szatmár-beregi körzetében lett erdőfelügyelő. Közben hódolhatott a szenvedélyének, a vadászatnak. Két évtizeden át a vásárosnaményi Széchenyi Vadásztársaság, majd a Hunor Vadásztársaság fővadásza. A tagság megválasztotta vadászmesternek. A több mint nyolcvan főt tömörítő vadásztársaságban mára csupán tizenöten maradtak.

– Az új vadászati törvény értelmében a vad az állam tulajdona, a vadásztársaság csupán bérbe veszi a földterületet a tulajdonosoktól – magyarázza a fővadász. – A mostani területünk Vásárosnamény, Ilk, Gemzse, Kisvarsány, Nagyvarsány és Gyüre határában húzódik, és itt több mint kétezer tulajdonostól béreljük a földet. A kárpótlás és a privatizáció során rengetegen vettek erdőséget a kapott kárpótlási jegyekért. Meg kell küzdenünk ennek a hátrányával is, mert aki nem él az erdőben, nem ismeri annak sajátosságait. Arról nem is szólva, hogy nagyon sokan parlagon hagyják a földjeiket.

Vöröstölgyek, akácok között vezet az út. Most még hagyján, mert a nagy esőket a homoktalaj felszívta, de mi volt itt télen! Generációk óta nem emlékeznek akkora hidegre és hóra, mint az 1999 februárjában beköszöntött. A mélyebben fekvő területeket nemes egyszerűséggel beborította a fehér takaró, és csak március vége felé engedett a fagy. Zetorral hordták az eleséget a vadaknak, de így is sok esett áldozatul a kegyetlen télnek.

Erdészeti és mezőgazdasági vállalkozással foglalkozik a fővadász. Bekerített vadaskertjében mindenféle élő állatot vásárolhatnak a megrendelők. A vadászat az ő számára több mint hobbi és több mint megélhetés. Ez egyszerűen szenvedély, szerelem a legjobb fajtából. Az esti lesek, az erdei hangok, neszek varázslatosan hatnak a lélekre. A föld, a virágok illata bódító, és ilyenkor elgondolkodik a világ során az ember. Úgy fülel, mint a radar.

– Higgye el, régóta nem a vad elejtési vágya vezérel – mondja magáról Tusán Péter. – Szépek a trófeák, de nem vágyom afrikai vadászatra. Az a mesevilág, amely Széchenyi és Kittenberger könyveiben érzékelhető, rég a múlté. Ugyanis turistalátványosság lett a vadászatból, és az már nem az én világom.

A film még egyszer beköszöntött az életébe. Sára Sándor Tüske a köröm alatt című filmjében az egész vadásztársaság statisztált. Igyekeztek megmutatni valamit a vadászat szépségéből a nézőknek is.

– Én úgy érzem, tökéletesen jól érzem magam ebben a beosztásban. Munkahelyemnek mondhatom az erdőt, mezőt. Munkatársaim lehetnek a természet gyermekeinek számító vadállatok. Ritka szerencsének érzem, hogy azzal foglalkozhatom fő munkaidőben, ami a szenvedélyem is. Amikor erdőfelügyelőként jártam a szatmári és a beregi erdőket, örömmel láttam a fiatal facsemeték szárba szökkenését, az erdő gyarapodását. Több mint ezer hektár erdőt telepítettem tudatosan, hogy az majd megfeleljen a vadgazdálkodás céljaira. A fenyvesek például búvóhelyet adnak telente a vadnak. A genetikai állomány szempontjából hasznos kárpáti típusú gímszarvas otthonossá vált az erdősítés eredményeként. Ma már aranyérmes szarvasbikákat lőhetnek itt. A külterületen a dámszarvas-állomány idetelepítését tartom fontosnak. A vadaskertemben pedig rendhagyó biológiaórákat tartunk, ide jönnek szakmai gyakorlatra az erdészhallgatók. Magánvállalkozóként is arra törekszem, hogy minél kisebb igénybevételt jelentsen a termelés megszervezése a természet rendjében. Úgy érzem, sikerrel veheti fel az erdész a harcot a természetet oktalanul pusztító emberekkel szemben is, bár ez a küzdelem meglehetősen egyenlőtlen.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)