Debrecen

Alföldi származásúnak vallja magát, mert egész életét két városban élte le, az egyik Debrecen, a másik Szolnok. A nagyapja és édesapja is református kántortanító volt. Így kerültek a Szolnok megyei Tiszakürtre, ahol általános iskoláit végezte, illetve Kunszentmártonban, de ez már a középiskolás éveket is jelenti. De nem itt érettségizik, hanem a kecskeméti Katona József Gimnáziumban, ezerkilencszázötvenhétben. Tiszakürtön volt a Bolza-grófok birtoka, akik egy gyönyörű kertet is kialakítottak, illetve a környéken jelentős szőlő- és gyümölcstermesztés volt. Ez meghatározta az érettségizett fiatalember pályáját, egész életét, ugyanis kedvet kapott a kertészkedéshez.

A Kertészeti Főiskolára jelentkezett Budapestre, amely már akkor már egyetemi szinten oktatott, itt szerzett diplomát. Így lett okleveles kertészmérnök és kerttervező. A friss diplomás Torkos László Szolnok város ösztöndíjasa volt, így itt kezdett dolgozni  mint okleveles kertészmérnök. A szeméből meleg sugárzik, amikor ezekről az időkről beszél, ugyanis az itt dolgozó egyszerű emberek a szakmát, a kertészetet és annak gyakorlati fogásait egyetemi szinten művelték. Az elméleti tudás és a gyakorlati ismeretek itt ötvöződtek. Azóta is vallja, az elméletet is újra kell tanulni és szükség is lenne rá legalább tíz évenként, de a gyakorlatot igazán nem lehet megtanulni, mert az folyamatosan változik. Két év után otthagyta Szolnokot és Debrecenbe tette át székhelyét. Itt is a város zöldterületének gondozása volt a feladata, de egészen más körülmények, léptékek mellett. Itt sokkal több volt a park, a fasor, a zöldfelület, és mint osztályvezető fontosnak tartotta a játszóterek, sportpályák gondozását, újak építését.

Még ma is jó érzéssel gondol arra, hogy az ő irányításával újították fel az egyetem előtti szökőkutat is, amely Debrecen egyik legszebb látványossága, turisztikai vonzereje. A kertészeti vállalat, amely ezeket a feladatokat végezte, dísznövény és faiskolai növénytermesztést is végzett és ezekből parkosított Debrecenben.

– Abban az időben – folytatta Torkos László – díszfákból folyamatosan szállítottunk a nyugat- és az észak-európai országokba. Többek között Svédországba, Angliába, Dániába, az akkori Nyugat-Németországba és Hollandiába.

Ez utóbbi akkor nagy eredmény volt, hiszen a hollandok kertészeti kultúrája világhírű. Azt is elmondta, kevesen gondolnák, hogy a müncheni olimpiai stadion környékén található ezüsthárs és gömbjuhar Látóképről került oda, amit a Debreceni Kertészeti Vállalatnál termesztettek. A szakmában nevet szerzett embert, fennállásának 600. évét ünnepelni akaró szolnokiak visszacsábították és főmérnöki állást ajánlottak neki, illetve azzal a feladattal bízták meg, hogy Szolnok belvárosi képe, zöldövezete mutassa azt, amit egy 600 éves városnak mutatnia kell. A vékony, magas ember, szerintem, egész életére jellemző szerénységgel mondja: „Talán meg is szépült kezem munkája eredményeként Szolnok.”

A debreceniek csak két év szolnoki kiruccanást engedélyeztek, ugyanis ismertették vele városszépítő elképzeléseiket, amelynek megvalósítását, mint főmérnökre rábíznák. Ezerkilencszázhetvenhetet mutatott a naptár ekkor és ő bólintott. De nem volt ez zökkenő- és fájdalommentes munka, mert a régi debreceni utcák közül közben nagyon sok örökre eltűnt. Akkor ez volt a felfogás, lakótelepekben gondolkodott mindenki, neki pedig az volt a célja, hogy minél nagyobb zöldfelületeket alakíthasson ki, hogy levegő és zöld legyen a négy- és tízemeletes tömbök között. Az Újkerti lakótelep parkosításáért megkapta a Kertépítészeti Nívódíjat. Közben tanult, újabb diplomát szerez, ugyanis ezerkilencszázhetvennyolcban a DATE Mezőgazdaság Tudományegyetem Karán, üzemgazdasági szakmérnökké avatják.

 Ez nem tántorítja el a kertészettől, amit hobbijának is tekint és igyekezett ismereteit másokkal is megosztani, ugyanis a cserepes dísznövények termesztéséről könyve is jelent meg, amit tankönyvként is használnak. Debrecenben a város lakóit is igyekezett bevonni, egyik elindítója a Tiszta és virágos Debrecen-mozgalomnak és legnagyobb örömére, most újra elővették ezt a gondolatot. Egyébként megkapta a Városért kitüntetést is, amire nagyon büszke, mint arra, hogy a virágkarneválon karneválon az ő kompozíciói rendre sikeresek, díjakat nyernek. Ezerkilencszázkilencvenkettőtől a megyei FM hivatalban dolgozik, ezerkilencszázkilencvenöttől helyettes és a hatvankét éves Torkos László már készül a nyugdíjas évekre. Felső-Józsán kilencszáz négyszögöl területen dísznövényeket, muskátlit termel feleségével. Kertészkednek.

Felesége már nem dolgozik, a városi művelődési osztály gazdasági felügyelője volt. Lánya háromdiplomás és az első nők között van hazánkban, aki a tőzsdei szakában kezdett dolgozni. Természetesen horgászni is szeretne a nyugdíjas évek alatt, különösen a Tisza és a Körösök holtágait kedveli, de szívesen áztatja a zsinórt a Debrecen környéki tavakon is.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)