Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Tarnai Ottóné
Gyógypedagógus, megyei titkár,
Nyíregyháza
Az értelmi akadályozottsággal élő személyeknek meg kell kapniuk mindazt a segítséget, amely lehetővé teszi számukra képességeik legteljesebb kibontakozását. Családi és társadalmi érdek, hogy az említettek valóban megkapjanak minden segítséget. Az idézett mondat a nyíregyházi Vécsey közben lévő segítő ház falán olvasható. Itt dolgozik Tarnai Ottóné gyógypedagógus, az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének titkára.
Ő önzetlenül valóban segíti a rászorulókat és megyei titkárként sok-sok segítséget intéz, karitatív tevékenységet folytat. Istennek, embernek tetsző munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. A megyei szervezet 2003 februárjában Nyíregyházán közgyűlést tartott.
Tarnai Ottóné a közgyűlésnek beszámolt a 2002-ben végzett munkáról, majd ismertette az idei célkitűzéseket. Többek közt elmondta, hogy a szövetségnek 3191 tagja van. Tavaly 24 pályázatot adtak be, de csak 15 pályázat nyert. A nyertes pályázatokra 4 millió 500 ezer forintot adtak. Csepp a tengerben, ám ez is nagy segítség volt a rászorulóknak. Kilenc tábort szerveztek 2002-ben, 786 résztvevővel. Felemlítette a beszámoló, hogy jól ápolták az erdélyi kapcsolatokat. Az erdélyi intézményeknek magyar nyelvű szakkönyveket adtak. Sikerélmény ez is, hiszen jobb adni, mint kapni.
Persze a szponzoroktól, a rendszeres segítőktől – többek közt a nyíregyházi önkormányzattól – kapott is a szervezet. Külön figyelmet érdemel, hogy a kamilliánus rend osztrák karitatív szervezetektől ruhát, játékot és némi pénzt hozott a szervezetnek. Szívesen emlékezett vissza a titkár asszony arra, hogy a megyei szervezet saját zenekara, a Ritmus Zenekar karácsony előtt a budapesti Madách Színházban nagy sikerrel szerepelt.
A Mosoly Alapítvány értékes ajándékot adott a zenekar tagjainak. Az idei feladatokról szólva a beszámoló elmondta, hogy önérvényesítési programot dolgoznak ki és valósítanak meg. Megalakult az országos ifjúsági tagozat, ennek keretében képzéseket, továbbképzéseket szerveznek.
Az ÉFOÉSZ együttműködési szerződést kötött a Magyar Vöröskereszttel, ezért a megyei szervezet a Vöröskereszt megyei vezetőivel akar kapcsolatot kialakítani. Tovább tart a szülőképzés, amelynek keretében egészségügyi, nevelési, jogi és egyéb tanácsokat kapnak a szülők. Elhangzott, hogy a valamiben tehetséges sérült gyermekek tovább tanulását havonta 10 ezer forinttal támogathatja a Göllesz Viktor Alapítvány. Az ösztöndíjra azok a 14–35 év közötti értelmi fogyatékos fiatalok pályázhatnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak valamely sportágban, vagy művészeti ágban, vagy közösségi tevékenységükkel hozzájárulnak az értelmi fogyatékossággal élők közösségének fejlesztéséhez. Az Európai Unió Parlamentje úgy döntött, hogy 2003 az akadályozottsággal élő személyek európai éve. Az akció logója három, felfelé ívelő nyíl. A logó nyilván a felemelkedést szimbolizálja. Nos, az európai év keretében a megyei szervezet áprilisban a nyíregyházi művelődési központban nagy szabású rendezvényt tartott. Ezen a konferencián neves szakemberek is részt vettek, a színpadon sérült és ép gyermekek közös műsort adtak.
Egy gondosan összeállított prospektusban ezt olvastuk: „Tanácsadó munkánk a személyi segítő szolgálat bevezetésével számszerűen megnövekedett. Ennek oka a gyorsan változó szociális ellátás, s a gyermekek iskoláztatásának problémáiból adódott. Sok, az integrált oktatásban résztvevő pedagógus, szülő fordult hozzánk nevelési, oktatási problémákkal. Másrészt a vidéken fogyatékkal élő fiatalok munka- és napközi otthoni ellátást hiányoló szülők jelentkeznek egyre nagyobb számban.
A különböző képzésben résztvevő fogyatékkal élő fiatalok több csoportja hetenként megfordul intézményünkben. A gyógypedagógiai asszisztens, valamint a mentálhigiénikus képzésben résztvevők egy része intézményünkbe jár szakirányú képzésre, gyakorlatra.” A sok irányú tevékenységet így fogalmazták meg tömören: „Szövetségünk az értelmi fogyatékos embereket, szüleiket, hozzátartozóikat, valamint segítőiket fogja össze. Célja a megyénkben élő értelmi fogyatékosok és családjuk érdekeinek érvényesítése, képviselete, védelme, társadalmi hátrányainak megszüntetése a tagsággal együttműködve.” Tarnai Ottóné 1981 óta vesz részt az értelmi fogyatékosok szövetségének munkájában.
Élete legnagyobb részét fogyatékos gyermekek nevelésével, tanításával töltötte. Tíz éven át megyei szakfelügyelő volt, majd a nyíregyházi tanárképző főiskola pszichológia tanszékén dolgozott oktatóként. A fogyatékosok matematika tanításának bevezetése érdekében országos kísérletet vezetett, tanterv és tankönyv írásában vett részt. Kitüntetései: dr. Bárczi Gusztáv-emlékérem arany fokozata, Kiváló Pedagógus, Nyíregyháza város elismerő oklevele, Frím Jakab-emlékplakett arany fokozata, Nyíregyháza Gyermekeiért és Ifjúságáért Kitüntetés. A férje, Tarnai Ottó szintén sokirányú karitatív munkát végez. A Tarnai házaspár áldásos tevékenységének köszönhetően megyénkben sok ember és sok család élete szebbé és boldogabbá válik.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése