Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Sz. Tóth Vilmos
Igazgató,
Debrecen
Mit hordoz magában, mi a titka? Mitől sugározza azt a bölcs nyugalmat Sz. Tóth Vilmos, a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Hajdú-Bihar megyei igazgatója, amely beszélgetésünkkor szétterül irodája célszerűen berendezett tárgyai között? – ilyenek jutnak eszembe, amikor a kölcsönösen feloldott légkörben hozzákezd felidézni az elmúlt 38 év legfontosabb állomásait.
A szülőhely – Hajdúszoboszló –, a családi miliő és a mozgalmas gyerekkor egyaránt fontos, meghatározó volt életében. Mára már magáénak tekinti és szereti Debrecen városát, de a hatvanas-hetvenes években Hajdúszoboszló jelentette a vágyak kibontakozásának és megélésének lehetőségeit. Szerette az ottaniakat – ma is szívesen megy végig a megszokott utakon, ahol jó köszönni és fogadni az ismerősök és ismeretlenek üdvözlését. Hajdúszoboszlóra a fürdővendégeknek köszönhetően hamarabb érkeztek az információk, az új szokások és dolgok, ami jótékonyan hatott a település lakóira az általános informáltságot, az intelligenciát és a szolgáltatói hozzáállás kifejlődését illetően is.
Háromgyermekes család legkisebbjeként zenei általánosba és zeneiskolába járt, ahol a hegedű, a furulya és a kóruséneklés napi varázsa mellett különböző szakkörök, tanulmányiverseny-sikerek és élményt nyújtó gyermektáborok szőtték át ezeket az éveket. A Hőgyes Endre Gimnáziumban biológia–latin tagozatra járt, jól tanult, mégis az iskolarádió és -újság készítése az, amire a legszívesebben emlékszik vissza az osztályközösségen kívül. Előfelvételisként századkultúrosi megbízatása és a dzsúdóval való közelebbi ismerkedése maradtak említésre méltó emlékeknek katonaidejéből, amit Mosonmagyaróváron töltött.
A Kossuth Lajos Tudományegyetemen fizika–számítástechnika szakon végzett. Nem Tóth Vilmosra vallana, ha az egyetemi évek csupán a tanulással teltek volna: megalapította és vezette a Kossuth Fórumot, amely az ország egyik első öntevékeny (nem politikai) csoportja – több mai egyetemi szerveződés elődje – volt. A Fórum előadásokat szervezett mindazon tudományos, közéleti kérdés megismertetésére, amely a hallgatókat érdekelte.
S miután ez bevált, a szolgáltatást komplett csomaggá fejlesztette: az előadásokkal egy időben kiállításokat rendeztek, együtteseknek teremtettek bemutatkozási lehetőséget, egy sarokban pszichológiai tanácsadást szerveztek, és tankönyvbörzéjükkel enyhítették a krónikus jegyzethiányt. Talán ez a lehetőségkiterjesztő, folyamatépítő gondolkodás az, ami aztán végigkíséri életét. És ez az élet szerencsésen folytatódik az egyetemi diploma megszerzése után, amikor is 1989-ben menedzserképzési program résztvevője lehet az Egyesült Államokban, ahol módja volt megismerni, hogy hol is tart az e tekintetben vezető közegben a menedzsment szerepe, s mi módon fejlesztheti itthon a modern cégirányítás lehetőségeit.
A megszerzett tudás birtokában keresi itthon aztán – soha nem adva fel az itt megszerezhető továbbképzési lehetőségek adta fejlődési lehetőségeket sem – a helyét. Mindez még abban a közegben zajlik, amikor a rendszerváltás után az itthoni gazdaság még éhes az újra, s a megújulás alkalmaira vár.
Tanársegéd volt egyetemén, oktatástechnológiát tanítva és alkalmazva menedzser a Debreceni Tudományos Műszaki Parkban, ahol feltalálókkal és kisvállalkozókkal az innováció területén dolgozik, tanácsadó főelőadó a debreceni városházán, s az alatt az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökének tanácsadója, öt évig a hajdúszoboszlói Consinfo Városi Információs és Tanácsadó Iroda igazgatója, aztán az International Executive Service Corps (USA) segélyszervezet kelet-magyarországi képviselője, majd alirodavezető, később projektmenedzser és – koordinátor a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál és jelenlegi beosztását megelőzően vállalkozásfejlesztési igazgatóként dolgozott egy informatikai szolgáltató kft.-nél.
Mindeközben számos fejlesztő tréningen, kurzuson – köztük egy nemzetközi hathetes ILO-tanulmányúton – vett részt. A Perfekt Rt. megyei igazgatói posztját 2000 óta tölti be, ahol a rábízott terület eredményességét megtöbbszörözte. Az eredmények mögött kitartó és módszeres vezetői munka húzódik meg, amit Sz. Tóth Vilmos nagy odaadással és szeretettel végez nap mint nap.
Szerinte mindenhez – ahhoz is, ami már bevált – hozzá lehet tenni: ez adja munkája értelmét, ez jelent naponta újabb kihívást, s ez az, amiért érdemes élni és dolgozni, hozzájárulni mások boldogulásához. 1991 óta nős, felesége Szilágyi Judit tanár, aki irodavezetőként dolgozik.
Szabadidejükben, ha tehetik, kirándulnak. Tóth Vilmos még többet szeretne olvasni és a barkácsolás hobbijának élni, hogy lazíthasson a napi szellemi igénybevételt követően. Ezerkilencszázkilencvenhét óta tagja a Hajdú-Bihar Megyei Falusi Turizmus Szövetség elnökségének.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése