Suszter Csaba

Anyaggazdász,

Nyíregyháza

szszb_17-80_suszter_csaba.jpgA jubileumok éve 2004 Suszter Csaba életében: negyedszázada dolgozik anyaggazdászként a vasútnál, 35 éve zenész és 65 esztendős szeretett csapata, a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette-csoport, melynek vezetője is. Nem mellesleg a megyeszékhely legnagyobb lélekszámú körzetének egyéni képviselője. Persze hosszú út vezetett idáig.

Korán elvált szülők gyermekeként került Kemecséről a nyíregyházi Városmajor utcai kollégiumba. Tizenöt éves korától önfenntartó: Zrínyi-gimnazistaként már a hajdani Kemévben dolgozik és az érettségi után fél évvel megszerzi a bádogos szakmunkásoklevelet is. Családi hagyomány ez: négy anyai nagybátyja mellett nővére fia is ezt a szakmát választotta. Ezerkilencszázhetvennégytől öt éven át dolgozott az építőiparban, bejárta a megyét Záhonytól Mátészalkáig, s például meghatottan nézi az Állatpark Tropikáriumának tetejét, melyet társaival ő csinált annak idején.

Kollégista élménye egész életére meghatározó lett: Tonté Laci bácsi kezébe adott egy trombitát, mellyel tízévesen a Nyíregyházi Úttörőzenekar alapító tagjává vált. Később tenorkürtös lett, hisz éppen az hiányzott a csapatból, de nem bánta meg.

A zenélés nemcsak élményekkel ajándékozta meg, hanem munkahellyel is: 1979-ben hívták az akkori Vasutas Fúvószenekarhoz, így került a MÁV-hoz. Nem tétlenkedett, tanult a munka mellett, így felsőfokon is megismerkedett az anyaggazdálkodás fortélyaival. Ma Tarcaltól Dombrádon át a szatmári térségig hatalmas területet felügyel, de mint mondja: – Azt csinálom, amit szeretek. Jó közösség van itt a legnagyobb főnöktől a beosztottakig. És mint látható, hűséges típus vagyok.

Még a hadseregnél is muzsikált: 1979-ben két évig volt katonazenész Székesfehérváron, ahol sokat fejlődött, rádiófelvételek és az első külföldi fellépések várták. Ezerkilencszázkilencvennégyben összeolvadt a megyeszékhely két legnagyobb fúvóscsapata, s létrejött a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette-csoport. A szakmailag kiváló tenorkürtöst a társak emberileg is becsülték, először zenekari titkárnak választották, majd az évek óta egyesületi formában működő világszerte ismert csapat vezetője lett.

A jelző megérdemelt, hiszen bejárták Magyarország mellett a fél világot. Óriási élmény volt számára a nagyszabású fesztivál Portugáliában, ahol éjjel kettőkor tízezrek tapsoltak nekik, Olaszországba már hetedszer hívják vissza őket, de a legnagyobb szakmai elismerésnek a Siklósi Várfesztiválon elnyert Jubileumi Gyémántdiplomát tartja. Suszter Csaba szerint azért lehet sikeres a zenekar, mert egy jó szellemű közösség igazi élményt nyújt a nézőknek-hallgatóknak, és büszkén vállalják mindenhol szabolcsi gyökereiket.

Zeneszeretetét és tehetségét önkéntelenül és tudatosan is örökíti: az első házasságából született Csaba a Kodály Zoltán Általános Iskolában végzett, ahová a két kicsi, Ádám és Bence is jár, akikkel a második felesége ajándékozta meg. Otthon is figyel a srácokra, akik már hároméves korukban kezükbe kapták a fúvós hangszereket.

Két éve újabb szívesen vállalt feladat köti le idejét, amely összefügg közéleti szerepvállalásával. Büszke arra, hogy 1989-ben az MSZP alapító tagja lehetett, és elítéli a „színeváltó” embereket. Ő valóban tudja, milyen kétkezi munkából megélni, szó szerint „nulláról” indult, talán ezért is van az, hogy mindig szeretett segíteni az elesetteken, tenni az emberekért. Kiáll mellettük, vallomása szerint tisztességgel és becsülettel lehet csak építeni a jövőt.

Nem meglepő, hogy önkormányzati képviselő lett. Már 1998-ban felkérték Kistelekiszőlőben az indulásra, s noha akkor kevés ideje volt a felkészülésre, a tisztességes harmadik helyen végzett. Azután tudatosan dolgozott a mandátumért, és 2002-ben több szavazatot kapott, mint négy évvel azelőtt az első két helyezett együttvéve. Nem egyszerű a feladata, összesen tízezer ember él a körzetében: Kistelekiszőlőben, a Malomkertben és a Keleti Lakótelepen. Mint állítja: könnyíti terheit, hogy lakossági indíttatásra vállalta a megmérettetést, s a bizalmat azóta is érzi. Gyakran keresik, a lakossági fórumain nemritkán százötvenen is vannak, ami egyedülálló. Úgy érzi, „beindult” Kistelekiszőlő, amelyből nemsokára egy új kertvárosi rész lesz.

Másfél év alatt már megvalósult egy szennyvízberuházás, újra van kultúrház, sőt szabadtéri színpad a körzetben. Az utak, iskolák rendbetételén is eredményesen dolgoznak, ugyanis jelentős a fiatalok létszáma.

A felelősségteljes munkakör mellett tehát nemcsak muzsikus, hanem zenekari vezető is Suszter Csaba, aki egyéni képviselőként a közéletben is szerepet vállal. Mindezt hogyan lehet egyeztetni?

– Jó vezetőtársaim vannak a zenekarnál és jó az időszervezésem is. De nem tartanék itt, ha a feleségem nem lenne ilyen megértő és segítőkész. Meghatározó számomra a boldog családi lét, és minden másért is a szeretet jegyében cselekszem.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése