Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Sitku Jánosné
Gazdasági vezető,
Nyíregyháza
Gyerekkorában tanárnak készült, iskolást játszott, ám az élet másképp rendezte pályáját. Sitku Jánosné, a Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola gazdasági vezetőjét bőségesen kárpótolta a sors, mert most a megye egyik nagy közoktatási intézményében az ő rátermettségétől függ egy közel száz személyes dolgozói kollektíva és a félezer középiskolás anyagi boldogulása.
Sitku Jánosné, lánykori nevén Papp Anna, Kállósemjénben született 1947. augusztus 20-án. Édesanyja, Bodnár Anna, ma 78 éves, világéletében óvodai gondozóként dolgozott. Édesapja, Papp Béla gépszerelő sajnos, korán itt hagyta szeretteit. Testvére, Mária, betanított munkásként vonult nyugdíjba. Férje, Sitku János, a nyíregyházi Westsik Vilmos Élelmiszer-ipari Szakközépiskola és Szakiskola kollégiumának igazgatója. Házasságukból két fiú született, János idegenvezető lett, feleségével, Sitku Gabriellával építkeztek Egerben. A kisebbik fiuk, Tamás, aki gyermekfelügyelő a baktalórántházi otthonban. Felesége, Técsi Éva, szintén ott és ugyanolyan munkakörben tevékenykedik. Gyermekük, Tamás, már ötéves, a nagymama szeme fénye.
Az időnap előtt elárvult családban gyorsan pénzkereső szakmát kellett Ancikának választania. Úgy gondolta, a közgazdasági technikum pénzügyi tagozata erre a legalkalmasabb és a könyvelés – legalábbis a 70-es években már – női munkának számított. Az érettségi után elvégezte a hároméves mérlegképes tanfolyamot és felsőfokú végzettséget szerzett. Szülőfalujában, a jó nevű termelőszövetkezetben – amelynek elnöke, Mészáros János éppen ebben a könyvben mutatkozik be a nyilvánosság előtt – három éven át könyvelt. 1969-ben bekerült Nyíregyházára és a megyei társadalombiztosítási igazgatóság nyugdíj osztályán, mai szóhasználattal élve köztisztviselőként intézte a rábízott ezrek hivatalos ügyeit. 1978-ban új fejezet kezdődött az életében, mert a Bánki Donát Műszaki Középiskola könyvelője, majd csoportvezetője lett. Itt ismerte meg a tanintézetben folyó gazdasági tevékenységet.
Megtanulta, hogy lehet eredményesen támogatni a háttérből az oktató-nevelő munkát. Újabb szép feladat talált Sitkunéra, amikor 1987-ben megnyitotta kapuját a Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola. Az akkori igazgatónő gazdasági vezetőnek hívta ide és azóta is ezt a funkciót tölti be.
Virágokkal teli az irodája, az iratok, a telefon, a számítógép katonás rendben sorakoznak. Látszik első pillantásra, hogy akinek ez az irodája, nemcsak a környezetében tart rendet, hanem ő maga is pedáns. Ahogy a mondás tartja, a külső rend belső gondolati rendet jelent…
Legfontosabb tevékenységének azt tartja Sitku Jánosné, hogy az intézmény gazdasági, pénzügyi tevékenysége a törvényesen szabályozott keretek közt mozogjon. Nagy hangsúlyt fektet az épület állagmegóvására, a karbantartásra, az évenkénti festésre. A biztonsági előírások, mint például a tűzvédelem, a villámvédelem számos feladat megoldását sürgeti. Az intézményhez tartozó 200 személyes kollégium, a saját konyha további tennivalót jelent. A higiénia, az esztétikus környezet automatikusan neveli a fiatalokat, ám az sem mindegy, hogy naponta több száz ember milyen körülmények közt oldja meg a teendőket. Sitkuné elmondja, hogy jó gazda módjára érdemes a pénzügyekkel bánni, hisz egyidőben elvégzett karbantartással megelőzhetők a későbbi, jelentősebb kiadások.
Az intézmény múlt évi költségvetése 337 millió forint volt, ebből 190 millió forint a bér, 50 millió forint a bér jellegű kiadásokra kellett. Bő 100 millió forint jutott a dologi kiadásokra. Ez utóbbi tételből oldják meg a vásárlásokat, a tanfolyamok, táborok kiadásait. Sitkuné elmondja, jó kapcsolatot alakítottak ki a különböző szolgáltató cégekkel, amelyek a pontosan, határidőre fizető partnereket támogatják, mégpedig a szakképzési alaphoz járulnak hozzá.
Hiába tűnik nagynak ez a költségvetés, azért minden plusz forrást igyekeznek felkutatni. Rendszeresen pályáznak, legutóbb az oktatási minisztériumtól nyertek 3 millió forintot. Ebből a leendő ápolónők, asszisztensek, mentőtisztek alapképzésénél fontos ambu-babát, csecsemőápolási babát vettek. A kollégium négy kisebb pályázaton nyert pénzzel gyarapíthatta a képzőművészeti és a számítástechnikai eszközeit. Sitkuné büszkén említi, hogy szabad kezet élvez a felhasználható pénzek elosztásában. Mindig egyeztetik az igazgatónővel és a szakmai vezetőkkel, melyek a legsürgetőbb igények az iskolában. Az intézmény alapítványa négy éve működik, tavaly már mintegy 300 ezer forint folyt be a kasszába a szülők adójának 1 százalékából.
A könyvelés és a gazdasági élet irányítása ma nem látványos, de az intézményben jól tudják: nélkülözhetetlen és egyre fontosabb része a zavartalan működésnek. Sitku Jánosné azzal a jóleső érzéssel akar nyugdíjba vonulni, hogy az iskola tanulói és dolgozói egyaránt érzékeljék, ő mindent megtett a közös eredményekért. Szabad idejében olvas, tévézik és kis unokájával foglalkozik.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése