Nyíregyháza

Pesel Antal, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese életét régóta a számok határozzák meg. A rá jellemző precizitás nélkül így fest életének közel fél évszázada összefoglalva: 3 diploma (ebből kettő kitüntetéssel), 3 munkahely (benne 15 éves Fetiziges múlttal), 4 fontos kitüntetés (bár igazán nem ez a fontos), 1 boldog család 2 gyermekkel (ők a legfontosabbak). Ma sokkal könnyebb erről számot adnia, mint indulásakor kiszámítania a jövőt.

Nehéz volt ugyanis a kezdet: a hajdúdorogi fiatalnak egyszerű parasztemberek voltak a szülei és kis híján ő is a mezőgazdasággal foglalkozott. Tulajdonképpen véletlenül került 1970-ben a nyíregyházi Széchenyi-szakközépiskolába. A hozzájuk közelebb eső, pallagi intézménybe azért nem ment, mert úgy hallották, nem lenne kollégiuma. Nyíregyházán kapott elhelyezést, meg kemény kiképzést is a költségvetési ügyintéző szakon.

Kezdetben kettes matekeredményeket produkált a ma kiváló közgazdász, később sorra nyerte a számtan versenyeket és a felsőoktatási felvételi idején már övé volt a legnagyobb pontszám a megyében. Igaz, a közgazdaságtant még ekkor sem kedvelte. A nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola üzemszervező szakos hallgatójaként már igen, és kis szerencsével elsőéves kora után akár matematikussá is válhatott volna. Akkor azonban még nem ismerték az átjelentkezés fogalmát, így a Kossuth-egyetem álom maradt számára.

Az intézmény történetének első vörös diplomája azonban kézzelfogható valóság. Ennek, valamint kitűnő államvizsgás feleletének köszönheti, hogy nem a nagykállói Virágzó Föld Tsz-ben kezdte pályafutását, mint ahogy már eltervezte. Felfigyelt ugyanis a diplomázóra a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács akkori elnöke, Pénzes János, akihez nyáron bekopogtatva nagy lehetőség várta: a mezőgazdasági osztályra került, ahol a téeszekkel, számvitellel, beruházásokkal, szanálásokkal egyaránt foglalkozott a történelmi és szakmai szempontból sem unalmas 80-as években.

Előtte azonban még letudta, pontosabban végigtanulta a katonaságot: írnoki beosztása, matektudása, majd munkahely melletti elszántsága segítette abban, hogy 1983-ban egy vizsga híján kitüntetéssel abszolválja a közgazdaság-tudományi egyetemet. A tanácson elfogadták, bedolgozta magát, remek hangulatú közösségi – akkor úgy hívták: KISZ-élet folyt, és az agilis, fiatal szakemberre a Párt is felfigyelt. Mivel a leszerelése óta boldog családi életet élt egy jósavárosi tanácsi bérlakásban, a moszkvai kiküldetést sikerült „kibekkelnie”, ám a Politikai Főiskola elvégzésére és a pártbizottság felkérésére nem mondhatott nemet. Ezt mindazok jól érthetik, akik felnőtt fejjel érték meg a nyolcvanas évek közepét… Így ezerkilencszáznyolcvanhatban beiskolázták (s ha már így történt, ’89-ben természetesen kitüntetéssel végzett), és a megyei PB munkatársa is lett.

Noha megállta a helyét, folyamatosan a szakma felé kacsingatott, s az első adandó alkalommal, 1989-ben váltott. Egy pályázatot követően Szlávik Lajos igazgató kézfogásával beült az akkor éppen Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak hívott intézmény gazdasági igazgatóhelyettesi székébe, melyben másfél évtizede azóta is felelős a megyei vízügyes élet számtani egyensúlyáért.

Az utóbbi, sok szempontból sorsfordítónak mondható tizenöt évben sok mindent megért íróasztala mögött: számos átszervezést, megszorítást, hihetetlen méretű, de fejlesztéseket, pluszforrásokat is hozó árvizeket. Amikor érkezett, még a fizetésekhez is kölcsön kellett kérni néha.

Óvatos gazdálkodási filozófiájára minden vezetés vevő volt: „inkább keveset, de jól, fő a biztonság” – vallja ma is a gazdasági vezér. Egyébként úgy érkezett a pályára, hogy mit sem tudott a vízügyről. „Tanulékonyságára” bizonyság, hogy országosan mintaértékűek az igazgatóság közmunka-programjai, az árvizek idején bemutatott pénzügyi „bűvészmutatványai”, a számos konkrét felkérés a szakminisztériumban és a főigazgatóságon való munkavégzésre (melyekre eddig mindig nemet mondott…), emellett az, hogy az országos szakmai konzíliumok kihagyhatatlan szereplője és a bajai főiskolán a vízügyes tananyag összeállítójaként tanít is. Csak hab a torán, hogy nem vízügyesként kétszer kapott Vásárhelyi Pál-díjat a Széchenyi- és a Honvédelemért Emlékérem mellé…

Persze a tanulásról sem mondott le. Adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló és igazságügyi szakértő is a közgazdász, aki manapság az angol nyelvvel ismerkedik. Azért a sportra szakít időt: a régi baráti társasággal a megyei önkormányzat csapatában rúgja a labdát, s nejével gyakorta pattan kerékpárra. Mint mondja: friss fizikum nélkül nem létezik jó szellemi teljesítmény.

S noha felesége, Júlia tanító a Kodály-iskolában, a csemeték úgy tűnik, folytatják a pályát: Andrea ötödéves Budapesten a „Közgázon”, míg Márton másodéves a műszaki egyetemen – közgazdász szakon.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)