Nyíregyháza

Élete első munkahelyén osztja meg gondolatait velünk Papp Lászlóné, Sárika, a Sóstói Szivárvány Idősek Otthona személyzeti főelőadója. Világéletében emberek gondjait vette a vállára ez a törékeny asszony. S ráadásul úgy, hogy közben azok családjairól is gondoskodott, hiszen a személyzeti vezetőhöz képletesen a dolgozók családjai is hozzátartoztak.

Mint mondja, nincs összehasonlítási alapja, milyen lett volna más munkahelyen, esetleg a gazdálkodói szférában dolgoznia, mivel ő mindig is a humán szolgáltatás terén látta el a teendőket. Az viszont, hogy nagyon-nagyon szereti, amit csinál, vitán felül áll, s így igazán elégedett az életével és a munkában eddig elért eredményeivel. Valahogy soha nem érezte, hogy rendkívüli, amit tesz, csupán maximális erőbedobással, lelkiismeretesen ellátta a rábízottakat. Igazából soha nem irányult Sárikára a reflektorfény, ő csendesen, a háttérben mozgott, de a dolgozók és az otthonban élők mindig tudták, hogy számíthatnak rá.

Demecserben született 1955. június 30-án. Édesapja, Pelsőczi György mozdonyvezetőként dolgozott, ma nyugdíjas. Édesanyja, Pelsőczi Györgyné, született Baráz Ilona a helyi termelőszövetkezetben és a savanyítóüzemben kereste a kenyerét. Öccse, György vízvezetékszerelő lett. Férje, Papp László a Villamosgép-javító Szövetkezet elnöke. Idősebbik lánya, Gabriella huszonkét éves, az idén végzett a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanító-történelem szakán, és a demecseri általános iskolában állt először a katedrára. Ágnes tizenöt éves, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban másodikos.

Sárika a demecseri gimnáziumban érettségizett 1973-ban, és rögtön elhelyezkedett az akkor szociális otthonnak nevezett sóstói intézményben. Volt adminisztrátor, pénztáros. Beiratkozott és sikeresen elvégezte a közép-, majd a felsőfokú államháztartási tanfolyamot, amely a mai mérlegképes könyvelőinek felel meg. Még mindig kevesellte az iskolában megszerzett tudást, és a tanárképző főiskola egyéves oktatásszervezői tanfolyamára is járt. Egy év tananyagát három hónapba sűrítették és így alaposan fel kellett készülnie minden beszámolóra, vizsgára.

Jó ideje a belső ellenőrzés és a személyzeti munka tartozik a teendőim közé – mondja az asszony. – Bár ez nem látványos szakterület, mégis hallatlanul fontos. A mi munkánk „tárgyai” maguk az itt élő emberek, akik számtalan konfliktus, csalódás és egyéni dráma után próbálnak otthonra találni az intézetben. Számukra minden apróság felértékelődik, ezért akár a belső ellenőrzést, akár a személyzeti tevékenységet veszem alapul, igen lényeges, hogy kiktől milyen szintű szolgáltatást kapnak. Legyen az csupán egy apró gesztus, egy tisztára takarított szoba, egy felrázott párna, vagy a megfakult családi képek megtekintése.

Nem véletlenül adták az itt élők a szivárvány nevet az otthonnak. Sokszínűnek érzik magukat, mint az a gyönyörű égi jelenség. Érdeklődésüknek megfelelően hoztak létre kártya- és sakkszakkört, társalgóklubot, relaxációs klubot, kézimunka-szakkört, a csigakészítők is összejönnek egy társaskörben, s a fiatal alkoholisták video- és filmklubban ismerkedhetnek meg jó néhány újdonsággal.

Elfoglaltságot találnának a kertben a gondozottak, de az utóbbi időben azt tapasztalják a dolgozók, hogy elkényelmesedtek a bentlakók. Mi több, lebeszélik egymást a közösségért folytatott munkáról. Készen kapják a napi háromszori étkezést, a tiszta szobát, az orvosi, a nővéri ellátást, s igazából nem érzi mindenki, hogy a hasznos tevékenységnek számukra lenne a legnagyobb pozitívuma. Annak viszont nagyon örülnek, amint a testvérotthonokkal szerveznek közös programot. Rendszeresek a találkozók a miskolci, a mikepércsi, a debreceni és a hajdúszoboszlói otthonok lakóival. Most például szüreti bálra várják a vendégeket Sóstóra. Tél végén rendszeresen megrendezik a farsangi bált, gyakoriak a szellemi vetélkedők, a sportversenyek.

– Az utóbbi években hoztuk létre a speciális osztályokat az egyes betegségcsoportnak megfelelően – folytatta Pappné. – Működik egy mozgássérültek osztálya és külön helyeztük el a pszichiátriai problémával küzdő betegeket. Ez egyrészt a sorsközösség miatt is hasznos, másrészt tanulnak egymástól életvezetési szokásokat. Az a tapasztalat, hogy általában szeretnek itt élni az emberek, hiszen anyagilag mindenképpen előnyösebb itt lenni. Húszezer forint körüli összegből az önfenntartás nagyon nehezen lenne megoldható odakinn. A családi kapcsolatok hiányát lelkileg sokan megsínylik, de szép számban érkeznek hozzánk látogatóba hétvégeken a családtagok. Csak azzal tudnak nehezen megbarátkozni a bentlakók, hogy a társadalom pereméről is érkeznek gondozottak. Az egykori hajléktalan mentalitása teljesen más, mint aki valóban otthont szeretne érezni maga körül élete alkonyán.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)