Papp Gyula

Ezredes, dandárparancsnok-helyettes,

Debrecen

hb_02-86_papp_gyula.jpgBár a család felmenői közül senki nem viselt egyenruhát, érdekes módon a Papp család mindkét fiúgyermeke katonatiszt lett, a kisebbik Budapesten szolgál. Az idősebbik tanyasi pedagógusok első gyermekeként 1957. augusztus 8-án született Békéscsabán. A szülők ekkor a Dévaványa melletti Ködmönöstanyán tanítottak, édesanyja az alsó-, édesapja a felsőtagozatosokat. Itt nőtt fel, házról házra járt, mint a „népmese”, zömében idős bácsik és nénik kedvence volt. (Talán innen ered a máig is tartó tisztelet az idősebb emberek iránt.) Az öregektől tanulta a régiségek iránti vonzalmat is, érdekelte a rokka, a mángorló, a köpülő, a petróleumlámpa, mindig úgy érezte, hogy a tárgyaknak lelkük van.

Hatéves korában kerültek Kisújszállásra, onnantól kezdve a nyári szüneteket töltötte Ecsegfalván a nagyszülőknél, akik fizikai munkát végeztek. Középiskolás korában nyaranta dolgozott, akkoriban még nagy „respekttel” bírt a diákmunka. Volt tejipari munkás, dolgozott kőműves mellett, rakodott vagont és járt az NDK-ban diákmunkásként. Kisújszálláson érettségizett. Olyan pályát szeretett volna, ahol emberekkel foglalkozhat. Egy jó barátja tanácsára jelentkezett a katonai főiskolára, egyidejűleg Szegeden is felvételizett testnevelés–földrajz szakon, s bár mindkét helyre felvették, végül a katonai pálya mellett döntött.

Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán 1979-ben végzett és Szabadszállásra került a harckocsizókhoz. Megannyi komolynál komolyabb feladat várt rá, az itt töltött évtized alatt – a ranglétrát végigjárva – szakaszparancsnokból zászlóaljparancsnok lett. Munkája során a „nem hajtani, hanem vezetni” elvet tartotta szem előtt, semmit sem akart „erőből” megoldani, mindig humánus kapcsolatokra törekedett, ma már örömmel konstatálja, hogy az élet őt igazolta.

Időközben elvégezte a Nemzetvédelmi Egyetemet, Tatára került, ahol hadműveleti főtiszt lett. Nem igazán érezte ott jól magát, hiányzott az emberek közelsége, saját kérésére visszament csapatszolgálatra. Előbb Mezőtúr következett, majd Debrecenbe vezetett az út. 1991 óta él családjával a cívis városban, majdnem egy évtizede dandárparancsnok-helyettes. Feladata a dandár kiképzésének szervezése, irányítása, ellenőrzése, közben felügyeli a sport, a kultúra és a közművelődés területeit is. 1994-ben alapítója a Bocskai Galériának, amire máig büszke. Ez lehetőséget jelent a régió alkotóinak a bemutatkozásra, de sok országos hírű képzőművész is kiállított már itt.

1999-ben Kanadába küldték négyhónapos angolnyelv-tanfolyamra, majd hazatérte után, amolyan „derült égből villámcsapás” módon felkérték, hogy legyen a koszovói magyar KFOR kontingens parancsnoka. Ez komoly kihívást, hatalmas megmérettetést jelentett. Négyszáz ember „gardírozása” egy teljesen ismeretlen, lerombolt területen nem volt egyszerű dolog. Két komoly feladatot kaptak: a KFOR Parancsnokság védelme és a Goles-hegy tetején egy átjátszóállomás őrzése úgy, hogy közben az időnként ötvenfokos hőségben a tábort is ki kellett építeni. Az embert próbáló, kemény feladatok mellett jutott idejük a segélyezési tevékenységre is, a megmaradt élelmiszert szétosztották a helyiek között a Vöröskereszt közreműködésével. Hagyományteremtők voltak a „nyitott nap” szervezésében is, március 15-e tiszteletére kiállítást szerveztek, amely nagy sikert aratott.

Nyolc hónapot szolgált Koszovóban, amikor egy alaptalan feljelentés alapján hazarendelték, és bíróság elé állították. Az eljárás végén minden vádpont alól felmentették, és korábbi beosztásában folytatja munkáját. A mai napig hálás szívvel gondol vissza Sir Michael Jacksonra, a NATO főparancsnokának tanácsadójára, aki négy támogató levelet írt neki, személyes részvételét is felajánlotta az eljárásban. Papp Gyula ma is tevékeny ember, a Debreceni Honvéd Sportegyesület elnöke, a Simonyi Óbester Egyesület és a Debreceni Hadtudományi Társaság titkára, részt vesz a Pro Pátria Alapítvány munkájában, közben tanul is, a PhD-képzésben harmadéves.

Eddigi érdemeit a Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozatával, NATO főparancsnoki dicsérő oklevéllel, KFOR parancsnoki kitüntetéssel és 2000-ben Alternatív Pro Urbe Díjjal ismerték el.

E sokrétű munkában olyan segítőre lelt, mint Nagy Magdolna tanítónő, aki 2002-ben lett Kiváló Pedagógus, az újkerti nevelési központban dolgozik. 1979-ben kötöttek házasságot, Sára lányuk 1980-ban született. Ő elvégezte a Discimus Üzleti Iskolát, most az Agráregyetemen tanul. A két évvel fiatalabb Ágnes a debreceni Egyetemen másodéves, a legkisebb Zoltán középiskolás. Papp Gyula több évtizedes „mániája” a festmények gyűjtése. Lakásában több mint hatvan, zömében kortárs kép található. Többségét részletre vásárolták, időnként csereberéltek is.

Szabadidejében nemcsak a Budapest–Debrecen futóverseny szervezője, ő maga is fut, és közben várja az újabb kihívásokat.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése