Hajdúszoboszló

Tulajdonképpen a véletlen és a történelem számlájára írható, hogy Pap József a menekülő család „háborús gyermekeként” Győrszemerén látta meg a napvilágot 1944. december 16-án. A nagyváradi születésű édesapja Erdélyben, később Mezőpeterden és Józsa-Hajdúszentgyörgyön szolgált vasutasként, előbbi helyeken állomásfőnökként. Édesanyja könyvelőként dolgozott. Erzsébet a TIGÁZ egyik igazgatója, Béla öccse Debrecenben él.

Gyermekkorát Mezőpeterden és Józsán, pontosabban Alsó-Józsán töltötte, itt végezte általános iskolai tanulmányait is. Középiskolásként a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta Debrecenben, ahonnan szigorú, ám nagyon jó tanárok maradtak meg emlékezetében Bőgel József, Veres József, Szalkai József és Üveges Petronella személyében. Az iskolában a matematikát és a fizikát kedvelte elsősorban, ám nagyon szeretett olvasni is. Mindenféle sportot kipróbált: atletizált, főleg magasugrásban jeleskedett az iskolai versenyeken, de leginkább a futball vonzotta, 14 éves korától a DVSC-ben játszott egészen egyetemista koráig.

Felsőfokú tanulmányait 1963-ban kezdte a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. Nagyon jól érezte magát abban az érdek nélküli világban, ahol a diákok drukkoltak egymásnak a sikeres vizsga érdekében.

Ma már egyértelmű számára, hogy életének legszebb időszakát jelentették az egyetemi évek, ahol komoly barátságok születtek. Ötévenként tartanak évfolyam-találkozót, több tanköri társával máig családias kapcsolatokat ápol. Segít ebben a nagy összetartó erőt jelentő gépészgyűrű is. Az egyetemi évek után a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki fejlesztési csoportjánál helyezkedett el, majd a vízellátás-csatornázási osztály előadója lett. 1971-ben az akkor önálló egységként létrejött hajdúszoboszlói Műszaki Biztonsági Szolgálathoz került. Még ebben az évben – a fiatalokban bízó Papp Ferenc igazgató – kinevezte a szintén hajdúszoboszlói székhelyű gépüzem földmunkagép-üzemegység vezetőjévé. Az ő vezetésével jött létre az igazgatóság építéskivitelezést önállóan végző termelőegysége. Szép és izgalmas, így utólag talán eredményes munka volt, tenni akaró jó kollektívával. A gépüzem akkori létszáma meghaladta a hatszáz főt.

1988-ban visszakerült az igazgatóság debreceni székhelyű központjába. Előbb osztályvezető, majd termelési igazgatóhelyettesi beosztásba, időközben víz-gépész szakmérnöki minősítést szerzett. 1994-ben nevezték ki az akkor megalakult RÓNA IM Kft. ügyvezető igazgatói posztjára, ezt a pozíciót tölti be napjainkban is.

Cége alapvetően két fő területen tevékenykedik: mélyépítés, valamint egyedi acélszerkezetek gyártása és helyszíni szerelése.

A mélyépítésben meghatározó a gépi földmunkák végzése, nagy tapasztalatra tettek szert az árvízvédelmi töltésépítésben (Tisza, Berettyó, Sebes-Körös). Sok meliorációs munkát végeztek főleg Tokaj-Hegyalján, ami a szőlőtelepítés előtti földmunkákat jelenti. Évek óta korrekt partnerük a Mátrai Erőmű Rt. is. A vas- és acélszerkezetek gyártása elsősorban csarnokszerkezetek, védőtetők készítését, a vízügynél és az építőiparban használatos acélszerkezetek, zsiliptáblák előállítását jelenti.

Jelenleg 150-160 dolgozójuk termeli meg az egymilliárd körüli éves árbevételt, amely volt már másfél milliárd is.

„Vezetőként mindig is az emberi kapcsolatokat, az emberekhez való viszonyt tartottam elsődlegesnek, mindig szerettem az emberekkel foglalkozni – mondja Pap József. – Ugyancsak nagyon fontos, hogy egy vezető legyen őszinte és szavahihető. Olyan helyzetben kerültem a céghez, amikor mélyponton volt a gazdaság, így elsőrangú célom a munkahelyek megőrzése volt.”

1971-ben kötött házasságot Pallai Zitával, aki gyógyszertári asszisztens, és ma is a szakmájában dolgozik. Két gyermekük közül Zoltán 1972-ben született, ő gépjárműipari technikumot végzett, autószerelő. Enikő öt évvel fiatalabb, két főiskolai diplomát szerzett, két idegen nyelven beszél, és jelenleg az Inter-Európa Banknál dolgozik. Egész életében családcentrikus volt, ami azt jelenti, hogy a tágabb értelemben vett család (testvérek, szülők, nagyszülők) dolgait is szívén viselte. A sport szeretete máig megmaradt, bérletesként elmaradhatatlan szurkolója a Lokinak. Szeret kirándulni, korábban bejárták Erdélyt, a Felvidéket, ma inkább a szervezett utakat részesítik előnyben.

Lélekben elégedett a megtett úttal, hisz lehetőségeihez, erejéhez képest tette a dolgát. Az utóbbi évek eseményeivel, amikor azt látja, hogy azok, akik érdemben tehetnének az emberekért, kevesebbet tesznek az elvárhatónál, már kevésbé van kibékülve. Reméli, úgy mehet majd nyugdíjba, hogy a  „cég szekere nem áll meg”.

Mindenekelőtt egészséget remél a sorstól, aztán majd unokákat, hogy boldog öregkort tölthessen a szeretett családi körben.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)