Dömény Pálné Jóna Mária

Áfész-elnök,

Hajdúszoboszló

hb_06-118_domeny_palne_jona_maria.jpgMi itt mindannyian, vezetők és beosztottak boldogok vagyunk, hogy szép boltjaink vannak. Ez természetesen nem véletlen, hiszen az utóbbi tizenkét évben szinte valamennyit – a sajátokat és bérletbe adottakat egyaránt – felújítottuk: fűtést, világítást és berendezéseket modernizáltunk. Padlófűtés, klíma is van mindenütt, csak a mi irodánkban nincs. Rutinos és agilis vezetőtársak segítik a munkámat. A boltvezetőink is mind kipróbáltak és képzettek. Én magam is szeretek a boltjainkban vásárolni, s aközben újra és újra tapasztalom hallatlan előnyünket, az emberközeliséget. Vásárlóinkat néven szólítják dolgozóink, ismerik igényeiket, ezért személyre szóló információkat is adnak, ha kell, kiviszik az árut. Már több mint hatszázféle coopos árunk van, ezek száma évente szaporodik, amelyeknél a jó ár jó minőséggel is párosul – ad pillanatnyi helyzetértékelést Dömény Pálné, a Hajdúszoboszló és Vidéke Áfész elnöke, a Szoboszló Coop Kft. cégvezetője.

Nagyhegyesen és Hajdúszováton gyerekeskedett húgával. Földműveléssel foglalkozó szülei mindent kisikerítettek, amire szükségük volt. Boldog gyermekkorra emlékszik vissza. Szeretett iskolába járni, jól is tanult, sok barátot szerzett. Általános iskoláiból Örvendi István és Szatmári Zoltán osztályfőnökeire, valamint Szatmári Károly igazgatóra emlékszik szívesen vissza. Imádta nagyszüleit, anyai nagyanyját egyenesen angyalnak tartotta.

A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Több osztálytársa az elithez tartozó szülők gyermeke volt, de soha nem érezte, hogy bármilyen értékben náluk kevesebbet tudna felmutatni. Az erős osztályban is megállta a helyét. Szívesen jár vissza az ötévenkénti találkozókra. A tantestületből jó emlékét őrzi Molnár Elek földrajztanárnak, Nemes Lászlónak, aki szerint a matematikához csak józan paraszti ész kell, és dr. Juhász Imre osztályfőnöknek, aki nagy szigorúsága mellett is nagyon jó tanára volt. 1961-ben érettségizett, s még azon a nyáron találkozott Eszenyi Sanyi bácsival, a Nagyhegyesi Áfész elnökével, aki adminisztrátori munkát ajánlott neki. Ekkortól szövődött meg az a semmi máshoz nem hasonlítható kötelék, amely végigkísérte életét, amely nyugdíjba menetele után sem szűnt meg létezni, s amelyet úgy hívnak hétköznapi nyelven, hogy Áfész-dolgozó.

Munka mellett kereskedelmi különbözeti vizsgát tett, de hamarosan újabb szakterülettel ismerkedett meg, amikor a Hajdúszoboszlói Áfésszal egyesültek, s annak központjában ismét Eszenyi Sanyi bácsi – aki 18 évig töltötte be elnöki funkcióját – hívó szavára bérelszámolóként alkalmazták. Hamarosan könyvelő lett, majd számviteli csoportvezető. Mindig szerette a számokat, de ebben a munkakörben megtalálta azt a tevékenységet, amiben kiteljesedhetett, amiben felfedezte a szépséget és a harmóniát. Sok változást megélt az Áfész ott töltött ideje alatt, s ő mindet le tudta követni a számviteli bizonylatokon és a leltárakon keresztül. Tudása elméleti megalapozása érdekében mérlegképes könyvelői tanfolyamot és más jellegűeket is végzett. Új munkatársai java részét szívesen tanította be munkakörük ellátására. 1993-ban főkönyvelőnek nevezték ki.

Szerette ezt a beosztást, kedvvel vezetett be munkafolyamatokat egyszerűsítő újításokat, s egyáltalán azt érezte személyes sikerének, ha egy-egy folyamat az általa megtervezett módon valósult meg, eredményesen. 1995-ben elnökké választották. Hiába jó és megbízható szakemberekkel körbevéve kezdte meg elnöki tevékenységét, számos problémával kellett megküzdenie. A rendszerváltozás utáni helyzet a fogyasztói szövetkezeteket tekintve még nem tisztult le, a vagyonnevesítést követően még rá várt a vagyonszerkezeti változások kedvező irányba terelése, s megjelentek a multinacionális nagykereskedések is egyre terjeszkedő üzlethálózattal. Volt tehát kihívás elég.

Kényszerű lépés volt a profiltisztítás, a szakcsoportok és a felvásárlás különböző ágainak megszüntetése (a zöldség és gyümölcs kivételével). Létrehozták a Szoboszló Coop Kft.-t, de ugyanúgy működnek – a közös beszerzés előnyeit élvezve –, mint annak előtte. Hiába kérték, nem adták el boltjaikat, amelyek felújításuk után egy-egy ékkövei lettek az érintett településeknek. Jó érzés fogja el, amikor rendszeresen meglátogatja üzleteiket. 1964 óta él boldog házasságban férjével, aki a MOL nyugdíjasa. Nagyobbik gyermeküket, Palikát 13 éves korában egy autóbaleset folytán elvesztették. A traumát együtt és munkatársai segítségével nehezen, főként másik fiuk – István ma vállalkozó Hajdúszoboszlón, s két unokával, Biankával és Veronikával, ajándékozták meg a nagyszülőket – felnevelése iránti felelősség érzésével sikerült enyhíteniük.

Dömény Pálné, aki több elismerése közül az ÁFEOSZ-tól kapott Életút kitüntetésére a legbüszkébb, visszavonulni készül. Tudja, akkor még több ideje lesz unokáira, talán rajzolgatni, festeni is, s többet törődhet édesanyjával, aki nála él.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése