Hajdúszoboszló

A mezőgazdasági termelés sikeres műveléséhez három dolog kell: megszállottság, szakmai tudás és pénz. Az embert akkor nem érheti meglepetés, ha egy termés a magtárban, egy termés értéke a bankban és újabb egy a területen van – ezeket a régi gazdabölcsességeket fontolgatta döntéseinél tsz-elnök korában és családi gazdaságukat manapság igazgatva Szarvas László.

Hajdúszoboszlói földműves szülők legidősebb fiaként – édesapja hosszas katonai szolgálata, majd hazatérése után nem sokkal bekövetkezett korai elvesztése miatt – korán kezdte a gazdálkodást. Felkészültségét Aranykalászos gazdatanfolyamon is gyarapította, de hamarosan katonának vonult be. A határőrségnél már a szakaszvezetői rendfokozatig jutott, amikor az akkori politikai döntések bírálata miatt letartóztatták. Később ugyan felmentették, de elölről kellett kezdenie az előmenetelt. Ezerkilencszázötvenegyben bekövetkezett leszerelésekor a bérelt földekre tekintettel kuláknak nyilvánították családját, kiszorították őket bérelt tanyájukról – a földjüket az államnak ajánlották fel, s innentől elhelyezkedni sem engedték. A problémákat tetőzte, hogy egy kuláklányt vett feleségül 1952-ben – Kerekes Etelka fél évszázadon át hű társa volt, amíg tavaly utolsó útjára nem kísérte.

Ezerkilencszázötvenháromban nagy nehezen elfogadták jelentkezését az állategészségügyi felcserképzőbe, Budakalászra. Osztályelső lévén egy darabig ott maradt oktatónak, aztán a hajdúszoboszlói tanácsnál, majd a Gödöllői Egyetem Hajdúszoboszlói Tangazdaságában helyezkedett el, ahol felcserként rengeteg gyakorlatot szerzett és mellette tanult is. A Pallagi Mezőgazdasági Technikum után a Debreceni Agrártudományi Egyetemre iratkozott be, ahol 1969-ben általános agrármérnöki diplomát szerzett. Az egyetemi kiváló tanári karból ma is szívesen emlékszik vissza Síró Bandi bácsira, a kiváló matematikusra, Ruzsányi Lászlóra, dr. Veres Lászlóra és Bócz Ernőre.

A tangazdaságban állattenyésztési agronómus volt, amikor az igazgatójával támadt konfliktusa miatt a Balmazújvárosi Lenin Tsz ajánlatát fogadta el, ahol három évet töltött főállattenyésztői beosztásban. Mindig korán kelő volt – mire a dolgozók beértek munkahelyükre, ő már ismerte a problémákat. Abban az időben a motor volt a fő közlekedési eszköz – jutott ebből a kétkerekű élményből akkoriban egy jó adag.

Az 1970. év első napjától a Nagyhegyesi Vörös Október Tsz elnökének választották. Szanált szövetkezet volt – a rend és a fegyelem is sok kívánnivalót hagyott maga után –, így elsőként a pénzteremtéssel kellett foglalkoznia. Nagy hozamú, jó árbevételt biztosító növényeket termesztettek, a paraszttanyákról beköltöztetett embereknek a kertészet bővítésével biztosítottak munkát. A munkaegység helyett bevezette a havi kétszeri fizetést, s bár hamarosan két csatlakozó szövetkezet problémáival is foglalkoznia kellett, a fejlődés töretlenül beindult.

Sertéstelepet építettek 1974-ben, majd a HAGE szervezésében baromfitelepet, de ezek kiváló eredménye és híre mellett a négyszeres mentességet biztosító tehenészeti telepé sem maradt el. Meghonosította a tsz területén a burgonyatermesztést, de magas átlaghozamokat produkáltak a cukorrépa, a kukorica és a búza termesztésében is. Kiemelt figyelmet fordított a környezetkultúrára, a fásításra, de komoly eredményeket értek el a DATE-val történő együttműködésben is.

A tsz-nek tizenháromszoros kiváló címet, Szarvas Lászlónak a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatát, illetve Eötvös Loránd-díjat hozó elismerések mögött az elnök által vezetett csapat koncepciózus és következetes munkája állt, amely egyaránt eredményesnek bizonyult az öntözéses technológiák alkalmazásában, a kort szinte megelőző gépesítési szintben, a humán erőforrások fejlesztésében, a települési és civil kapcsolatok önzetlen ápolásában. Szarvas László büszke rá, hogy mindent elért a nagyüzemi mezőgazdaságban, amit célul tűzött ki maga elé, s kemény kézzel, de meleg szívvel igazgatta a nagyhegyesi termelőszövetkezetet, nevelte jól felkészült és döntésre képes szakemberré fiatalok tucatjait 1990-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig.

Szarvas László azóta László fiával (Emma lánya pedagógus) a béreltekkel együtt 130 hektár város környéki földön gazdálkodik, s az idei aszályos időszakban sem panaszkodik a terméseredményekre. Továbbra is kész tenni a közösségért: 1992-ben a földrendező bizottság elnöke volt, ma a Nemzeti Földalap tagja, vezetőségi tagja a helyi gazdakörnek.

A mezőgazdaságért és a környezetvédelemért végzett tevékenységét 2003-ban Tessedik Sámuel-díjjal ismerte el a megyei kereskedelmi és iparkamara városi szervezete. A korszak egyéb sikertelenségei mellett sajnálja, hogy sok föld azok kezére jutott, akiknek nem kopott a körme érte. Szereti a földeket – amikor vadászként távolabbi tájakat jár be, gyakran szomorú azok állapota miatt.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)