Pálur László

Középiskolai igazgató,

Fehérgyarmat

szszb_20-130_palur_laszlo.jpgNéhány híján ötszáz főnyi diáksereget „gardíroz” a harminchat fős tantestület a fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnáziumban. Az évfolyamonként három osztályt működtető intézményben az általános tantervű oktatás mellett folyik belügyi-rendészeti képzés, van nyolcosztályos gimnáziumi oktatásuk, és nyelvi tagozatos képzést is folytatnak. A következő tanévtől indítják a nulladik évfolyamos nyelvi előkészítő osztályt is.

Tevékenységük sikerét jelzi, hogy az országos középiskolai rangsorban a 15. helyen állnak a hozzáadott pedagógiai értékrend alapján, ami a sokszor hátrányos helyzetű gyermekekkel igen szép eredmény. Sikeresek a nyelvvizsgákon is, és a nyolcosztályos gimnáziumi osztályuk a kelet-magyarországi regionális verseny állandó győztese.

Az utóbbi években többször is nyertek a Bod Péter országos könyvtár és könyvtárhasználati versenyen. E sikerek kovácsa a tantestület odaadó munkája mellett az intézmény egykori diákja, Pálur László igazgató, aki 2000 augusztusától irányítja a gimnázium munkáját.

Pedagóguscsaládból származik, 1955. szeptember 1-jén született Mátészalkán. Édesanyja (Szabó Gizella) tanítónő volt, édesapja (Pálur András) magyar–történelem szakos tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, öccse technika–tanító szakon végzett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, ő jelenleg a nagyszekeresi Általános Iskola igazgatója.

Általános iskolai tanulmányait Jánkmajtison végezte kitűnő eredménnyel, majd a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium orosz speciális szakán folytatta. Érettségi után sikeres felvételi vizsgát tett a debreceni KLTE magyar–orosz szakán, ahol tanulmányait az egyéves katonai szolgálat után kezdte meg. Nagyon szép és kellemes éveket töltött a „cívisvárosban”, ahol 1981-ben kapott diplomát.

Középiskolai tanári pályafutását a csengeri Ady Endre Gimnáziumban kezdte, ahol különböző feladatokkal látták el, osztályfőnöki megbízást kapott. Két évvel később régi iskolája hívó szavára visszatért Fehérgyarmatra, ahol azóta is dolgozik. Volt tanárai szeretettel fogadták, segítségük nagymértékben hozzájárult szakmai tapasztalatainak bővítéséhez.

Az iskolai élet minden területén aktívan tevékenykedett, tanítványai nagy számban és eredményesen szerepeltek a felvételi vizsgákon, sokan közülük olyan pályára kerültek, amely az általa tanított szaktárgyakon alapult (magyar szak, jogász, újságíró). Addigi munkája elismeréseként és a tantestület bizalmából 1990. augusztus 15-től megbízták az igazgatóhelyettesi teendők ellátásával. Nevelési igazgatóhelyettesként többek között az iskolai diákmozgalmat is segítette. Később általános igazgatóhelyettes lett, majd Udud Nándor nyugállományba vonulását követően a mai napig ellátja az intézmény igazgatói teendőit.

Munkája során nagy gondot fordított az önképzésre és a korszerű ismeretek elsajátítására. 1994-ben a Pedagógus szakma megújítása projekt keretében vizsgáztatói munkaszerepre felkészítő kurzust végzett. Magas szintű számítástechnikai ismeretekre tett szert, és 1996-ban a KLTE Bölcsészettudományi Karán újabb diplomát vett át közoktatási-vezető szakon. Több ízben töltött be érettségi elnöki tisztséget, szerepel az országos vizsgáztatói, valamint az országos szakértői névjegyzéken szaktárgyi és iskolavezetés tárgykörben. Eredményes munkája elismeréseként 1995-ben a Magyar Köztársaság belügyminisztere dicséretben és jutalomban részesítette.

„Tevékenységemet mindvégig az iskola érdekeinek szem előtt tartásával végeztem – mondja Pálur László igazgató. – Különösen fontosnak tartottam a tantestület egységének megőrzését, hisz ennek hiányában az intézményi érdekérvényesítés szinte lehetetlen. Gyakorlati tapasztalataimat igyekeztem elméleti ismeretekkel alátámasztani, hogy tevékenységemet minél magasabb színvonalon végezhessem.”

1978-ban kötött házasságot Danó Erzsébettel, aki orosz–német szakos tanár. Emese lányuk 1988-ban született, ő a gimnázium tizenegyedik évfolyamos tanulója.

Pálur László régóta foglalkozik a filmelmélettel és a filmezéssel. 1992-ben a Nyíregyházi Városi Televízióban szerzett szakmai végzettséget, amely nagy segítséget jelentett a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy oktatásában. Filmes, videós tevékenységét több ízben jutalmazták magas szintű nemzetközi, országos és megyei elismeréssel: 1993. – a Fővárosi Közgyűlés országos pályázatán 3. hely; 1994. – Szatmár-Beregi Televíziós Fesztivál, etűd kategória 1. hely; 1994. – a Südwestfunk „TV-Preis Europa Tolerance. Gegen Fremdenfeinlichkeit” témában filmje a legjobb 20 európai alkotás közé került.

Hobbija a tenisz, a helyi teniszklub tagja. A jövőt illetően szeretné az intézményében sorra kerülő rekonstrukciót úgy „levezényelni”, hogy modern körülményeket teremthessenek a megalapozott, színvonalas szakmai munkához.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése