Molnár László

Programozó,

Nyíregyháza

szszb_04-106_molnar_laszlo.jpgA komputerek világa ejtette rabul a vékony, szemüveges fiatalembert. Igaz, nem újkeletű ez az érdeklődés, hanem a középiskolában, a nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában már a járművekkel foglalkozhatott. Autóvillamossági szerelő szakon érettségizett 1985-ben. Ízléssel berendezett, tágas családi házban kínál hellyel a fiatal házaspár Sóstóhegyen. A családjaik erkölcsi támogatásának, no és saját maguk kétkezi munkájának köszönhetően lakják másfél éve a szép otthont.

A nyíregyházi születésű fiatalembernek az édesanyját nagyon sokan ismerik. Molnár Lászlóné, született Tomasovszki Julianna a polgármesteri hivatal szociálpolitikai csoportvezetője. Közel három évtizede intézi a rászorulók ügyes-bajos dolgait. Zömében az élet árnyékos oldalán lévők gondjait igyekszik enyhíteni. Az édesapa, Molnár László a papírgyárban keresi a kenyeret mint gépkezelő. Lászlónak egy testvére született, Ildikó szintén a polgármesteri hivatalban vállalt állást. Könyvelő.

Nagyratörő tervek helyett a hétköznapok valósága foglalkoztatta Molnár Lászlót. Ennek a felfogásnak az eredményeként szerette meg a számítógépeket, hisz a nyolcvanas években már a magára valamit is adó cég komputerre vitte a könyvelést, az anyagnyilvántartást, a termelést, a bérelszámolást és mindent, amit csak lehet. Már negyedikes korában eldöntötte, hogy ezen a területen kezdi el szakmai pályafutását. Érettségi után épp emiatt ment a SZÜV-höz, ahol először operátorként alkalmazták.

Tudásvágya kielégítésére beiratkozott a SZÁMALK hároméves tanfolyamára, ami főiskolai diplomát adott és számítógép-programozó lett. Noha a cég fizette a tanulmányai folytatásához szükséges ösztöndíjat, később ezt saját zsebből visszafizette. Kapott ugyanis egy nem mindennapi lehetőséget a Bottyán János laktanyától, azért kereste fel a honvédségi alakulat a fiatal szakembert, hogy vigye gépre a cégük nyilvántartását, a raktárkészletet a híradóeszközökkel.

Érdekes, izgalmas kihívásként értékelte a fiatalember ezt a megbízatást, és igyekezett tudása legjavát kihozni belőle. Egy hónap múlva már működött a rendszer, másfél év alatt pedig a gyakorlati tapasztalatoknak megfelelően csiszolgatta, módosította szellemi gyermekét. Joggal lehetett rá büszke, hogy ezt a honvédség más területein is alkalmazták.

Először egyéni vállalkozóként kapott különböző megbízatásokat Molnár László. A saját cég megalapítására 1994. február elsején került sor, ekkor született meg a PmCode Kft., amelyet a sógorával közösen jegyeznek. Komputerprogramok készítését és értékesítését vállalják, komplett ügyviteli rendszerek kerülnek ki a kezük alól. Egyedi megrendeléseknek is eleget tesznek, bár az a tapasztalatuk, hogy az általános rendszerben csaknem minden cég megtalálja a számára szükséges paramétereket. Általánosan használható programot azonnal adnak. Akárcsak a honvédségnél történt, két-három hét alatt működtethető komputerprogramot nyújtanak át a megrendelőnek, de egy-két év elteltével tovább finomíthatják a rendszert a szerzett tapasztalatok figyelembevételével.

Ezek a programok szerzői jogvédelem alá esnek. Arról beszélgethetünk, hogy minden felhasználó maximálisan tiszteletben tartja-e ezt a jogot. Molnár László viszont egészen gyakorlatias magyarázattal is szolgál, szerinte már csak azért sem lenne érdemes lekoppintani a programot, mert időközben annyi jogszabály változik, új rendeletek látnak napvilágot, amelyeket be kell építeni a programba, hogy egy avuló számítógépes rendszerrel nem tudnák a cégek megoldani a feladataikat. A továbbiakban is arra törekszik a PmCode Kft., hogy megbízható, jó programokat készítsenek és adjanak el a megrendelőknek.

Manapság ugyanis a legkisebbtől a legnagyobbig arra törekszik minden felhasználó, hogy a modern technika által nyújtott lehetőséget hasznosítsa a napi tevékenységében.

Mint szakember, büszke arra, hogy néhány megrendelő, például a vásárosnaményi Young Kft. az alapanyag beérkezésétől a végtermékig valamennyi munkafázist számítógépre vitetett, és a legmodernebb technikai eljárással követhetik a technológiai folyamatokat. Ez már csak azért is előnyösebb a csak egyetlen részfeladat komputerre vitelét kérő cég megoldásával szemben, mert időt és költséget takaríthatnak meg a megrendelők a párhuzamosságok kiiktatásával. Ha például egy számlát már kiállított a gép, ha legközelebb arra szükség van, nem kell újból bepötyögni a komputerbe az adatokat, hanem a gép előveszi a már elkészített darabot.

Szabad ideje egyelőre nem sok van Molnár Lászlónak, hisz a vállalkozása nagyon leköti. Feleségével, Gulyás Ildikóval az elmúlt hónapokban a házépítés, a lakberendezés töltötte ki az idejüket. Szeretnek olvasni, kirándulni, most indulnak nyaralni. Szívesen látogatják a tágabb család tagjait, hisz az eddig elért eredményeiket a férj szerényen a család erkölcsi támogatásának is tulajdonította.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése