Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Miért szépek Dali tojásai?
A tojás semmilyen más forma társaságától nem idegen. Sem az épület tetejétől, sem a környezetétől, sem Figuerestől, ahol Salvador Dali élete nagy részét töltötte. A katalóniai város tisztelete jeléül egyik legszebb épületét adta az ellentmondásos megítélésű művésznek, ő pedig így tette rá névjegyét.
A múzeumhoz igyekvőknek, akárcsak nekem, a földbe gyökerezik a lába a látványtól. Én zsenge gyermekkoromban még láttam kotlós alatt melengetett tojásokat, kamaszként fa tetején fészekben szarkatojást. Azt is, amikor széttört, rántotta született és nem kiscsirke. Aztán filozófiai problémaként köszönt vissza rám kései tanulmányaim során. Előre halad-e az idő, vagy visszafelé? Azaz vissza lehet-e csinálni a rántottát tojássá? Gondolataim röpte egyre magasabbá vált, szerencsére a hosszú sorban végre belülre jutottam, és az újabb művek egyelőre feledtették velem, a tojással kapcsolatos belső monológomat. A hatalmas múzeum nagyon gazdag gyűjteménnyel várja a látogatót, és nagyon ritka, hogy várakozás nélkül be lehessen jutni. A Dalit csak felületesen ismerők – magamat is közéjük sorolom – csak az érdekes túlzásokat tudják maguk elé idézni a sorban álldogálva. Ez a tojás-ornamentika is valószínűleg közéjük sorolható – vagy nem…
A hetyke bajszú alkotó valójában érzékeny és filozofikus alkat. Nagy ívű képzettársításai szinte egyik darabból sem hiányoznak, és mindegyik nagy műgonddal készült. A nagy szerelméről, Galáról festett képei már-már szentimentálisan líraiak. Minden ópusz beszél, kommentál. A Don Quijote sorozat vitatkozik Cervantessel, és hát itt van az asztalról palacsintaként lelógó óra. Nem is tudtam, hogy gobelinbe álmodta a művész. Maga a mindenre ráfolyó téridő-kétely. Nem is Dali volna, ha nem vetne számot magával az Emberrel, létezésének fejlődéstörténetével, értelmével. A gorillacsontváz méhében egy görög szoborfej töri márványkoponyáját, érdemes (lett volna) világra jönni? A napfényen hunyorogva ismét a tojásokat vizsgálgatom. Talán Dali alkotás-embriói növekednek bennük. Egy ködös barátságtalan hajnalon majd felrepednek és hattyúk kelnek ki belőlük. Gala szeretett madarai. Alkonyatra szárnyat növesztenek és elrepülnek a messzi tengerek felé. Maradnak a tojáshéjak. Értelmezési fejtörést okozva hozzáértő és nem értő műítészeknek.
Hasonló
E fiúból püspök lesz Sevill...
Ágyban, pálmák közt... Pass...
Az Aranytorony kincsei Sevi...
Szamárháton a százméteres t...
Sevilla ízei, színei és ill...
Malaga mézillatú, orgonakék...
Alabástrom oroszlánok a kal...
Aranyeső, Paradicsom, pokol...
Fodros sárga flamenco ruha ...
Bíbor, bársony, arany a spa...
Királyok és oroszlánok a Pa...
A monserrati Fekete Madonna
Dali és Gala hattyúfészke
Una paloma blanca
Tüskésderekú nagyasszonyok
Bokréta a torony hegyén
Sugárúton Kolumbuszhoz
Fűzfakeszeg a pálmák alatt
Kereszt, félhold és menóra
Homokfalú katedrális
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése