Fodros sárga flamenco ruha kasztanyettával

Az El Rastro zsongó zsibvására vasárnap délelőtt Madrid latin negyedében

A Prado hihetetlen gazdagságú képtára, a királyi palota egykori világbiradolomhoz méltó műkincsei, a spanyol főváros látványos épületei, utcái, terei, parkjai megúnhatatlan programot kínálnak – a turistáknak. Az itt élők viszont valószínűleg úgy vannak vele, mint más nagyvárosok lakói. Nem azt mondom, hogy unják, pusztán azért mert nap mint nap a szemük előtt van, de vasárnap délelőtt inkább az El Rastrot keresik fel, a Latin negyed bolhapiacát.Még a kora reggeli napsütés nyúlánk árnyékai vetülnek az utcákra, alig ébredezik a város. A piacnak helyet adó hosszú utca felső végén a metró állomásról mégis olyan tömegben érkeznek az emberek, mintha valamelyik hétköznap reggelére virradtunk volna. A különbség mégis nagyon szemmel látható. Családok kisebb nagyobb gyerekekkel, párok, baráti társaságok – és nem sietnek, ráérősen ballagva vágnak neki az útikönyvek szerint hangulatosnak ígérkező kalandnak. Az El Rastro szelíd lejtő tetején kezdődik, talán egy bő kilométer hosszan látni végig rajta. Két oldalt annak rendje-módja szerint az árusok sátrai sorakoznak. Amíg ki nem hajtanak a platánfák rügyei, a kevés hajjal megáldott sétálgatók fejbőre akár márciusban is megpirulhat. Bölcs előrelátás tehát egy sapkát venni már a kezdet kezdetén. A választékra nem lehet panasz. Akinek a szín a döntő, éppúgy nem kell csalódnia, mint annak sem, akinek a Real Madrid a kedvence, vagy éppen az FC Barcelona. Időnként érzem, hogy valaki a lábamra hág, magam igyekszem elkerülni mások lábbelijét, sapka nélkül lépkedek tovább. Próbálom más hasonló élményemmel összehasonlítani az itteni első benyomásaimat. Hiányzik, nem hiányzik? Nem is tudom… Sehol egy pecsenyesütő, lángos illatát sem hozza az enyhe szellő. Aki megéhezett, annak ott vannak a sátrak mögött a vendéglők, pékségek, kávézók. Ha itt elindulnék egy sajtos tejfölös lángossal a kezemben, nagyon hamar rám zúdulna a spanyol temperamentum. De nem zúdul, mert nyugalom és jó kedély ül az arcokon. Amiről mégis eszembe jut hogy nagyon is létezik, az egy rikítóan citromsárga fodros flamenco ruha. Eddig csak filmen láttam, és többnyire pirosban, de ebben a változatában is nagyon vérpezsdítő. Van persze piros is, meg túrórudi pöttyös, nem lehet hiányérzetem. Az árus választékára semmiképpen nem lehet panasz, mert ha egyik szín sem tetszik, még mindig ott van egy rövidujjú róka bunda. Ez utóbbihoz mondhatnék valami szellemeset, de elállt a szavam…

Nem enged el a spanyol temperamentum. Még fel sem ocsúdtam a táncruhák ámulatából, máris a fülembe kelepel a kasztanyetta hangja. Ez az a hangszer, amelyet akkor sem láttam amikor Antonio Gades együttesének műsorát adta a tv. A világhírű társulat tagjai nem csak a talpukkal kopogták a ritmust, hanem a kezükben, a tenyerükbe simulva láthatatlanul csattogott hozzá a kasztanyetta. Mint ennek a fiatalembernek, aki két kézzel hívogatja a vásárlókat, és két fürkésző szemével vizslatja, kire van hatással a ritmusos vevőcsalogató.

Ilyen hát a kasztanyetta, veszek a kezembe egyet. Csattintok kettőt-hármat, de nem akarom odacsípni a kisujjamat, nem folytatom. Szigorú tekintetű barátom hangulatán semmit sem javított, hogy visszatettem az amúgy jó fogású darabot.

Felpillantok egy kissé a mindent elárasztó bazári választékból. Messziről jött embernek, mint amilyen minőségben magam is sétálgatok itt, nincsenek százszor látott árucikkek, egyik meglepetésből a másikba esek. Éppúgy, mint amikor a nem messziről jött emberek, pontosabban helyi hölgyek frizuráját nézegetem. Érződik a mór múlt és az arab Afrika közelsége az egzotikus arcok körül bodorodó hajkölteményeken. A “sima” európai fazon persze többségben van. A magyar népdal favicc stílusú átköltésével csatlakozhatunk mi is az egy eurós valami csodálóihoz: “vásároljunk haj, haj! haj!”És micsoda körmők azokon az ujjakon… Az a mozdulat, amivel a napszemüvegét igazítja…  Nem tudom, a gyűrűit itt vásárolta-e a piacon, a lehetősége megvolt rá.Vessünk egy pillantást egy másik kézre a néhány lépéssel arrébb található ékszerkereskedőnél. Itt aztán bármilyen színű körömhöz, hajhoz, övhöz, táskához, flamenco ruhához, kasztanyettához, akármilyen kényes ízléshez megtalálható a megfelelő fazon, kő, árnyalat és minta.

Az El Rastro bazárjai között sétálgatva mindenütt a szépség, a divat, a fiatalos életérzés jön szembe velem. Valahol a bejárható útvonal közepe táján aztán előbb halkan, majd egyre erősebben olyasféle zene hangja közeleg, amit előbb nem tudok hova tenni magamban, de aztán kapcsolok. “Nem wurlitzer a werkli…” énekelte borzasztóan réges-rég egy Bilicsi Tivadar nevű magyar színész. “Ezt szívvel kell tekerni”, folytatta. Amikor megpillantom a vándorzenész hangszerét, és a nénit aki “játszik rajta”, azaz tekeri, tisztázódik bennem, hogy csak filmen láttam eddig ilyesmit, és csak fekete fehérben. Olyan régen, amikor még szegény nagymamám élt, és ugyanilyen falusi divatot követett. Kizárólag feketében, ahogy az illendő volt. Magáról a hangszerről csak annyit, hogy az áthelyezhetőségével kapcsolatos műszaki megoldása emlékeztet a kés- és ollóélező vándorköszörűs alkalmatosságához, melyet a werklivel ellentétben harmatos gyermekkoromban még volt szerencsém látni. Igaz, az tricikliből lett átalakítva, és talán könnyebb volt vele költözni, mint ezzel a két talicska karral. Hangzásban viszont a werkli jobb…

Node próbáljunk utat találni a szoros emberi zsongásban, és térjünk vissza a színekhez. Minél többet látni belőlük annál inkább megmarad a retinámban a nagymama szettje, és magamban leszögezem, ő maga és az öltözete az igazán egyéni a rengeteg ember között. Pedig vannak még versenyben. Felvehetjük például a múzeum kosztűmünket. Nincs az a nagyon nagy tekintélyű képtár, amely a benne kiállított felbecsülhetetlen értékű alkotások figuráiból a kijáratnál ne ajánlana pólót, táskát, bögrét, vagy – egy ilyen könnyű tavaszi ruhát. Egy elkötelezett és kompromisszumokat nem tűrő művészetkedvelő persze felvehetne egy olyan tógát, leplet, fátylat, mint amilyenek a hátán és hátsóján ábrázolva vannak, de azzal megkockáztatná, hogy feltűnést kelt. Márpedig zsibvásárban jóérzésű halandó kerüli az ilyesmit. Mert bizony még felnőtt emberek is kerületnek olyan helyzetbe, hogy nem tudják leplezni meglepetésüket valami meglepő láttán. Aztán úgy kiül az arcukra a csodálkozás mint egy óvodáséra, amikor megtalálja a nyuszitojást. Búcsúzzunk el a madridi El Rastro bolhapiacától egy filmecskével, amitől szemképráztatóbbal ma már nem találkozhatunk, és egy arccal, amelyen látszik, hogy számára itt futott csúcsra a káprázat. Igen, ott a szellő forgatta három dimenziós mandalák mögött.

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése