Dali és Gala hattyúfészke

Az olasz király szerencséje, hogy felkereshette itt a szürrealizmus hetykebajszú apostolát

A tetőn, a kertben, és másutt is a dali-i tojások adnak egy-egy pofont a közízlésnek

PORT LLIGAT Az ablakból kinézve meglepetten látta, hogy a kikötő kockakövein Umbertó, az olasz király közeledik, és megáll a csónaknál, amelyből árbocként meredt elő egy sudár fenyő. Salvador Dali írja ezt Egy zseni naplója című könyvében. Nem nagyon nyűgözte le a magas vendég, mert amint a mű egy másik részében említi, „Reggelenként ébredéskor egy fenséges gyönyörrel kísérletezem, amelyet ma próbálok ki először: hogy Salvador Dali vagyok, és bámulva kérdezem meg magamtól, hogy miféle csodákat fog ma csinálni ez a Salvador Dali. És napról napra kevésbé fér a fejembe, hogyan élhet úgy az ember, hogy nem Gala, és nem Salvador Dali.”

Ez a szegény Umbertó azonban legalább úgy megilletődhetett, mint én. Ugyanannál a szürrealista csónaknál állok, és csak csodálkozom. Dali és Gala hattyúfészke éppen olyan, mint ahogy abban a bizonyos naplóban írva vagyon. Katalóniában, a Costa Brava vadregényes sziklái között egy eldugott békességes öböl partján szerénytelen, mégis meghitt kis palota. Tetején, a kertben, és másutt is a dali-i tojások adnak egy-egy pofont a közízlésnek. Az olasz király szerencséje, hogy felkereshette itt a szürrealizmus hetykebajszú apostolát, az enyém pedig, hogy lába nyomában járva tanúja lehetek: igaz a napló minden állítása.

A könyvet, a karácsonyi ajándékot még azon az estén végigolvastam. Utoljára kamasz koromban Rejtőn röhögtem ennyire betegre magam. Sajnos P. Howard helyszíneire nem juthatok el, de most itt vagyok Port Lligatban. A könyvet otthon felejtettem, ám számos dolgot sikerült magamban felidézni a kis halászkikötőről.

Erre az árbocra nem kell vitorla

Persze valahányszor eszembe jut a mű, mindig a végére kalandoznak gondolataim, a leghosszabb fejezetre, melyben az emberben dúló és távozó szelek természetéről található tudományos igényű, és egyszersmind irodalmi színvonalú értekezés. A számos hangtünemény leírásából most csak egyet idéznék, a „hehezetest”, amelyről tudnivaló a szerző szerint, hogy polgármesternék hallatják csendesen, valamint fiatal férfiak, akik már unják a legényéletet. Amikor a hely szelleme megérinti az embert, friss felismerések hasítanak belé. Talán ez az Umbertó is azért álldogált itt egy kicsit, mert kínozta valami bizonytalan érzés, és anélkül akart Dali és Gala színe elé kerülni. Itt még nem kellett az összhangzattannal foglalkoznia. Ilyen gondolatokkal a fejemben néztem körbe, és láttam, a turisták már a tojásokkal foglalkoznak, nem a csónakkal. Egy nagyon mélyről felszakadó sóhaj után én is elhagytam a sűrű történelmi levegőt árasztó helyet.

Szerző: 2018. 03. 04.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló