Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Masáné Endresz Ágnes
Díszlet- és jelmeztervező,
Nyíregyháza, Budapest
Az Endresz család figyelmet érdemel. Tagjai nem szokványos foglalkozást művelnek. A jó kedélyű, szépen mosolygó Masáné Endresz Ágnes a Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező szakán szerzett diplomát. Pár év alatt nevet szerzett a szakmában. Beszélgetésünk idején azért is volt oka a mosolyra, a derűlátásra, mert áldott állapotban volt. Egészséges fiúgyermeket „jósoltak” neki. A fiú hamarabb megszületik, mint a megyénket bemutató könyvsorozat legújabb része. Dr. Endresz István pedig nagyapa lesz.
Ágnes asszony, vagyis a művésznő a nyíregyházi művészeti szakközépiskolában érettségizett. Szépérzékét édesanyjától örökölte, de tudatosan fejlesztette kreativitását, esztétikai érzékét. Már az egyetemi évek alatt is szenvedéllyel látott munkához. Munkája egyben a hobbija. Fiktív, de valódinak látszó tájakat, értékeket varázsol elő, láttat, szórakoztat. Közben maga is szórakozik. Az egyetemen viselettörténetet és a korok divatját is tanulta. Természetes, hogy jelmezeket, kosztümöket is kreál. Letette a névjegyét a fővárosban és három megyeszékhelyen. (Férjével Budapesten lakik, innen ingázik főleg hét elején Nyíregyházára.) A budapesti színházakban is sikerrel dolgozik. Nemrég szaktekintélyekből álló zsűri ítélte oda a Kritikusok Díját. A zsűri egy része Endresz Ágnest találta legjobbnak a jelmeztervezők közül. A díj valójában nem az övé lett, de egy kezdőnek ez is nagy siker. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak évente 3–4 díszletet készít. A dzsungel könyve című darabhoz is ő csinált díszletet és jelmezt. Ehhez a munkájához indiai ruhákat, tárgyakat is be kellett szerezni. Mérnöki pontossággal kell megterveznie munkáit. Együtt dolgozik színházi szabókkal, lakatosokkal, asztalosokkal, segédmunkásokkal. Mindezek ellenére mindig a háttérben marad, mondhatni, a kulisszák mögött van. A közönség – főleg a nyíregyházi – mégis ismeri, azért is, mert neve mindig ki van írva a színházi plakátokra. Nyíregyházán a szabadtéri színpadon is dolgozott. Decemberben a belvárosban a színes karácsonyi forgatagot tette érdekesebbé, változatosabbá a betlehemével.
Külön figyelmet érdemel, hogy ahol egykor tanult – a nyíregyházi művészeti szakközépiskolában –, most ott tanít. Maroknyi csoport, hat diák tartozik hozzá. Célja egy új szemléletű látványtervező nemzedék kinevelése, akik megfelelnek a XXI. század kihívásainak is. Ezek a fiatalok ezzel a szakközépiskolai végzettséggel elhelyezkedhetnek a filmipar területein, valamint dekoratőrnek, lakberendezőnek, divattervezőnek, rendezvényirodákon is munkát kaphatnak. Tanítványai papírból, drótvázból irodalmai alakokat, szobrokat készítettek és beneveztek egy, a színház által kiírt megyei versenyre. A közönség a szívébe zárta ezeket a fiatalokat, ők nyerték el a Közönség Nagydíját. Ez is siker a javából. Közönségsiker. A szolnoki színháznak is dolgozott.
Korábban a debreceni művelődési központ színpadára is tervezett. Köztudott, hogy a debreceni virágkarnevál szerte Európában ismert. Az egyik színpompás karneválon az ő munkáit is láthatták a hazai és a külföldi érdeklődők.
A férje, Masa Richárd, a Vajdaságból származik. Egyetemi évfolyamtársa volt, diákszerelemmel kezdődött. A fiatalember szobrász, festő, de egy egyedinek nevezhető műfajban dolgozik, a számítógép felhasználásával készíti el alkotásait. Élénk a fantáziája, képernyőjén megjelenik a sci-fi. A kalandos, mesélő játékokat is kedveli, Verne Gyula ihletésű számítógépes játékokat is készít. Masa Richárdot külföldön is ismerik, nemcsak a Vajdaságban. Ágnes édesanyja már pihenőre vonult, valaha a kereskedelemben dolgozott. István bátyja kétdiplomás, a fővárosban él, de most Nyíregyházára készül, hogy egy alternatív szórakoztató ipari vállalkozást indítson. László öccse közgazdasági főiskolát végzett és az I. Controll Kft.-ben dolgozik az édesapjuk mellett.
Az édesapjának, dr. Endresz Istvánnak három diplomája van: gépészmérnök, gazdaságmérnök és közgazdász. Doktori disszertációjának a külkereskedelem volt a témája. Az Elekterfém Szövetkezetben végig járta a létrafokokat, első számú vezető, elnök is volt. A híres építő nagyvállalatnál, a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalatnál az előkészítő és fővállalkozási osztályon dolgozott.
A rendszerváltás után lépést váltott. Cégének szakembereivel tanulmányozta a Dunán folyó vízépítési, folyamszabályozási munkát. Aztán átjöttek a Tiszára. A sajtóban nemrég cikk jelent meg róluk, amelynek ez volt a lényege: Tokajban lekötőt, majd kikötőt épít a nyíregyházi székhelyű I. Controll Hajózási és Szolgáltató Kft. Az olcsó és környezetbarát vízi szállításnak ugyanis nagy jövőt jósolnak a szakemberek. Endresz István ügyvezető elmondta, hogy első lépésben a Bodrogon építőanyagokat szállítanak Szlovákiába, visszáruként útépítő követ, betonelemeket hoznak. Távlatokban Ukrajnából Záhonyon át a déli szomszédainknak szállíthatnak tömegárut a Tiszán.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése