Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Makrai László
Nyugalmazott igazgató,
Nyíregyháza
Tősgyökeres nyírbátori. A Makraiak a Baracsiakkal, Bihariakkal, Hadháziakkal, Hatvaniakkal, Borsósokkal, Tallódiakkal, Bánkiakkal együtt adták a régi Bátor eredeti református lakosságát. Lehetséges, hogy ősei, az ezerötszázas évekig a Nyírbéltek, Nyírlugos térségében még meglévő, de a török által elpusztított Makra nevű faluból származnak. Erre irodalmi utalások vannak. A nyírbátori református egyház anyakönyvi iratai között találkozunk a Makrai család nevével.
Makrai László dédszülei az 1870-es kolerajárvány alatt elhaltak, és így a nagyapa (Makrai István) gyermekkorában árvaként egy nagygazda gyámhoz került. Kitartó, szorgalmas munkával, valamint háromszori nősülésével elérte, hogy halálakor már 80 katasztrális hold földet mondhatott magáénak. A harmadik házasságát Borsós Eszterrel kötötte a nagyapa. A nagyszülők − Makrai István és Borsós Eszter − 1929-30-ban elhaltak, és haláluk után a legkisebb fiú, Albert (aki Makrai László édesapja) vezette a háztartást két bátyjával együtt élve 1932-ben bekövetkezett házasságkötéséig. Nyírbogátról nősült, a református Elek család Teréz nevű lányát vette feleségül. Teréz, Elek Béla és Palóczi Karolina házasságából született.
Az ezerkilencszázharminckettőben kötött házasságukból csak 6 év után és egyedüli gyermekként látta meg a napvilágot László.
László életében egyik döntő tényező az ötéves korában bekövetkezett súlyos betegsége. Egyszerre több gyulladásos betegség érte, tüdő-, vese-, agyhártya-, középfül-, ami egyenként is nagy veszély. Az orvosa már lemondott róla. Édesanyja könnyek között imádságba foglalta, ha Isten megtartja gyermekét, papnak neveli.
Ezzel az anyai szándékkal a debreceni Református Gimnázium diákja lett, a Nyírbátorban elvégzett általános iskolai tanulmányok után. Jól tanult, szerette Debrecent, a gimnáziumot, a Nagykönyvtárat, de jöttek az 1952-es nehéz évek, a padlásseprés, a tsz-szervezés.
Annyira elfogyott a tartalék, hogy két év után az olcsóbb, nyíregyházi Kossuth gimnáziumba vonattal való bejárást választották. Az idegen környezet, a sok utazási idő a tanulmányi eredmény romlásához vezetett a harmadik osztályban. Ezért az érettségi vizsgát már a Református Gimnáziumban tette le. Ezután Mosonmagyaróvárra a Mezőgazdasági Akadémiára nyert felvételt.
Ezerkilencszázötvenhat eseményei ott érték, átélte a sortüzet, megmenekült. Az első félév után átjelentkezett a debreceni Agrárra, ahol oly jó volt diákoskodni. A gazdászévek alatt ismerte meg későbbi feleségét, Koncz Margitot, aki gergelyiugornyai születésű. Ő a közgazdasági technikumba járt, ott is érettségizett. Szép diákévek a cívis városban, ma is kellemes emlékek sora merül fel a beszélgetések során.
A gazdászdiplomát 1960-ban vehette át. Hogy közel legyen Gergelyiugornyához, a vásárosnaményi járási tanácsra ment dolgozni. ezerkilencszázhatvannégyben jó munkája eredményeként a megyei tanács mezőgazdasági osztályára helyezték Nyíregyházára.
A TESZÖV-ök létrejötte után ezer-kilencszázhetvenben a Nyírség Tsz Szövetség titkára lett Nyírbátorban. Élete legtermékenyebb és legszebb évei következtek. Megvalósíthatta önmagát. Hitt a politikai rendszerben, céljait magáénak érezte, és az ezerkilencszázhatvanhatos iránykijelöléssel teljesen azonosult. Meggyőződésből és nem karriervágytól lépett be a pártba. A megye három területi szövetségét összevonták és ennek élére őt választották meg.
Ha valamelyik szakvezető felkereste, mindig azt kérdezte, mi a baj, miben tudunk segíteni? Az a típus, aki azt mondja a félig töltött pohárra, hogy még félig van, nem azt, hogy már félig üres. Ezerkilencszáznyolcvanöttől pártérdekből, a megyei Gabonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat igazgatójának nevezték ki. Rendet és fegyelmet tartott a becsületes dolgozók érdekében. Elmondhatja magáról, hogy rendszerváltás után úgy ment nyugdíjba, hogy kevesen szidták a háta mögött.
Családjukban két fiúgyermek született. László és Gábor. László jelenleg a Nyírtrend Kft. ügyvezetője, és a tanárképző főiskola kosárlabda-csapatának ügyintézője. Felesége Csisztu Csilla ökológus. Egy fiuk van, kinek Márton a neve. Gábor a Közgazdasági Egyetem utolsó éves hallgatója.
A háztartás, a gyermeknevelés, a családi gondok jelentős része Margónak, a feleségnek a vállára nehezedett a munkahelyi problémái mellett. Ő mérlegképes könyvelő, és az Illetékkiszabási Hivatalból ment nyugdíjba.
A barátságról ismert a Makrai család. A házigazda szereti a társaságot, kedveli a jó hangulatot. Élcelődik, viccelődik. Spirituszban oldott humora specifikum. A vendég érkezésekor úgy fog kezet, hogy köszön, viszontlátásra. Aki nem ismeri, meglepődik, talán meg is sértődik, de akik ismerjük, újra keressük a viszontlátást.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése