Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Lukács Bertalan
Igazgató,
Mátészalka
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és az ország szinte valamennyi nevesebb intézményében hallották már a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium nevét. Ha másoktól nem, akkor az ott végzett kiemelkedő képzettségű egykori tanítványoktól bizonyosan. Ennek a patinás közoktatási centrumnak az igazgatója Lukács Bertalan, akit ezerkilencszázötvenhétben anyakönyveztek Cégénydányádon. Felesége, Lukácsné Sebestyén Gyöngyvér a Képes Géza Általános Iskola gazdasági hivatalában dolgozik. Leányuk, Renáta, az elsőszülött, immár az érettségi előtt áll, míg öccse Lénárd, elsős középiskolás.
Lukács Bertalan a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban orosz–német nyelvi tagozatos diákjaként tette az érettségi vizsgáit. Már ekkor, középiskolás korában is tettre kész közösségi embernek és jó sportolónak bizonyult. Mind a mai napig kedvence a labdarúgás és az asztalitenisz. A különféle rendezvényeknek nemcsak szervezője, lebonyolítója, de aktív résztvevője is volt. Élete további menetét az idegen nyelv- és a történelem szeretete határozta meg: sikeresen felvételizett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola orosz–történelem tanári szakára. Diplomája megszerzését követően első munkahelye a mátészalkai – akkor még Zalka Máté – ma már Széchenyi István nevét viselő általános iskola lett, ahol egy évtizeden át tanította diákjait az orosz nyelv és a történelem szeretetére. Munka mellett szerezte meg második diplomáját ezerkilencszáznyolvvanötben, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakán, s tett közben németből középfokú nyelvvizsgát is.
A magasabb képzettség birtokában eredményesen pályázta meg a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola megüresedett történelemtanári székét. Ebben, a szintén neves oktatási intézményben öt éven át tanított történelmet minden osztályban. Munkájának minőségére mi sem jellemzőbb, hogy diákjai évről évre sikeresen szerepeltek a különböző szintű tanulmányi versenyeken, sőt közülük nagyon sokan a történelemhez kapcsolódó területen folytatták tanulmányaikat.
Lukács Bertalan életében jelentős fordulatot hozott az ezerkilencszázkilencvenhatos év: átkerült mai munkahelyére, az Esze Tamás Gimnáziumba, oda, ahová minden szakmai kihívást kereső tanárember vágyott. S, ha már ott tanított, megpályázta az igazgatói állást. Munkája elismeréséül a képviselő-testület bizalmat szavazott neki, és megkapta első kinevezését és immár négy éve az intézmény vezetője.
Az intézmény irányítását a már megkezdett felújítás-átalakítás közepén vette át. A hatalmas építési és szerelési munkálatok között kellett biztosítania a zavartalan tanítás tárgyi és személyi feltételeit, ami nem volt éppen leányálomnak nevezhető feladat. De szakmai felkészültsége, emberi tulajdonságai, személyes példamutatása magával ragadta még a kétkedőket is. Így különösebb gond nélkül élték át a nehéz időket.
A 2002-ben átadott impozáns méretű gimnázium az új igazgató vezetése alatt nemcsak külsőleg, de szellemében is lényegesen megváltozott: az ide érkezőt első pillanatban lenyűgözi az üvegoldalú lift, a harmonikusan színezett és tiszta terek tágassága, s nem utolsósorban a saját sportcsarnok látványa. Ezek mellett szinte kézzel tapintható a színvonalas oktatásra, a kiegyensúlyozott alkotói légkör fenntartására, s nem utolsósorban az itt tanulók viselkedéskultúrájának az emelésére irányuló törekvés, ami nemcsak az igazgatóra, de a tantestület egészére is igaz.
Lukács Bertalantól nem áll távol a politikai és a közéleti tevékenység sem. Első tanári diplomájának megszerzését követően öt éven át a mátészalkai ifjúsági labdarúgócsapat edzője volt. Tíz éve folyamatosan tagja a város képviselő-testületének. Képviselői munkáját az általa vezetett intézmény érdekeit szem előtt tartva végzi.
Elmondja, hogy a gimnázium – egyfajta centrumként – aktív szerepet vállal a térség és a város szellemi-kulturális életében. A közel ezerfőnyi diáksereget ötvennégy tagú tantestület vezeti be a tudományok rejtelmeibe. Huszonkilenc csoport nappali, míg öt a felnőttképzési kurzuson vesz részt. Az Esze Tamás Gimnázium igazgatója jogos büszkeséggel említi meg azt, hogy a 2003/2004-es tanévben végzettek tanulmányi átlaga 4,05 volt. S a felsőfokú tanintézetekbe felvételt nyertek aránya 65%-ot tett ki. Ezek az eredmények önmagukért beszélnek. Szinte minden tantárgy oktatásához szaktantermeket alakítottak ki, amikhez egy modern, több mint huszonötezer kötettel rendelkező könyvtár is tartozik. A szaktanárok aránya az intézményben 100%-os.
Jelen esetben a sokra hivatott oktatási intézmény megtalálta a céljaihoz vezető embert Lukács Bertalan személyében, aki mind a mai napig nem mondott le az embert próbáló rendszeres és aktív sportolásról, a közéleti-politikai tevékenységről. Mátészalka város és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye büszke lehet erre a párosításra.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Bálint Pál
Radványi Ildikó
Lőrincz Károly
Dr. Vékony Miklós
Dr. Bálint István
Dr. Cservenyák László PhD
Horváth Gábor
Láng Károly
Muskovszky János
Szováti Tibor
Szilágyi János
Dr. Szilágyi Dénes
Puskás Barnabás
Nagy Miklós
Kiss Ferenc
Dr. Kelemen Barnabás
Dr. Kárpáti József
Dr. Hauser Tibor
Farkas József
Dr. Cservenyák László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése