Könnyeden, pontosan, finom eszközökkel hangszerelve

M. Szlávik Tündével A Férfi illata című könyvéről beszélget Farkas Árpád  József Attila-díjas költő Sepsiszentgyörgyön, a kötet bemutatóján

Farkas Árpád Ezt a találkozást az a régi-régi nosztalgiám készítette elő, hogy hátha olvasni fognak még  az emberek, hátha eljön még egyszer az az idő, amikor egy kissé többet nézünk a könyvespolcunk felé, ahol nem csak díszhalak, nippek és terítők töltik ki a teret. Hátha visszatérnek azok a régi-régi szép napok, amikor az olyan jellegű olvasmány, mint a hírlapi tárca, mindennapos fogyasztási cikk volt. Ezek szerzőiből emelkedtek ki olyan karizmatikus íróegyéniségek a múlt században, mint Mikszáth Kálmán, majd Krúdy Gyula, és később Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, és így tovább és így tovább…

Ez a röpke műfaj, ami kapocs az olvasó, érdeklődő ember és a világ között nagyon-nagyon hiányzik, főleg mifelénk a hatalmas földrendülés után, amiben maradtunk nyolcvankilenc óta. Ellepte a vad politikai széljárás által keletkezett tarló az újságjainkat, és szelídebb lélek már nem talál magának való olvasnivalót. Oly távol kerültünk – a tv segítségével is – attól a világtól, ahol történeteket meséltek esténként az emberek. Nemcsak fonóban, de akár a ház előtti kispadon is a falvakban. A pletyka, az szárny nélkül is száll tovább. De az igazán szépen megfogalmazott, az igazán minőségivé, szép architektúrájúvá emelt pletyka, az még mindig hiánycikk. Ugye, ma nem születnek Háború és békék, a Csendes Don is elcsendesedett, nem törnek ki forradalmak azáltal, hogy valaki kiáll a francia nemzeti múzeum lépcsőjére és felolvassa a Thibault családot.  Nem történnek oly események az irodalomban, amelyek befolyásolnák mindennapjainkat. Ezért van szükségünk olyan kapaszkodókra, amelyek visszahozzák bennünk a rezdülésre és rezgésre alkalmas érzékeny embert. Az érzékeny embert, aki nem csak messze tájakra mer vágyódni, hanem el tud révedezni mondjuk egy-egy szőlőlevél fonákjának mintázatán, színein, szépségén.

Az internet jóvoltából bogarászgatva találtam egy-két olyan szöveget, és mostanában egyre gyakrabban találok hasonlókat, amelyeket jól tette, hogy papírra vetett a szerzője. Nagyszerű találmány ebből a szempontból az internet, amiről talán letörölni sem lehet ezeket az írásokat, csak megkeresni és megtalálni nehéz őket. Úgy érzem, gyerekcipőben jár még az irodalmi művek ilyen formában való megismerhetőségének módja, mégis ez a jövő. Ám addig is bizony a papírt, a jó illatú könyvet nagyszerű érzés kézbe venni. A könyv, amelyet amelyet Ésik Sándorék elhoztak ide, nem is oly messze, Nyíregyházán adta ki az általa vezetett kiadó. Nagy meglepetésemre a szerzője, M. Szlávik Tünde Magyarország egyetlen olyan falujában született, amihez nekünk közünk van. Nem hiszem, hogy lenne még egy Székely nevű falu Magyarországon. Nálunk van Újszékely is, meg Régi Székely is. De nem is tudtam, hogy Nyíregyháza környékén van egy ilyen nevű település.

Őszintén szólva én beleszerettem az írásaiba. Megmutattam egy kis tárcát a főszerkesztőnek, Farcádi Botondnak március 15-e körül, amelynek az volt a címe, hogy Kokárda a mellbimbó fölött. Kihívó, igazi márciusi cím. Azt mondtam, na ezt bizony közöljük, mert elég volt a szavalásból. Hadd virítson egy igazi, emberi, bőrközeli írásocska is a lapban. És azóta figyeltem, felvettük a kapcsolatot, kiderült, hogy régi ismerősökkel is találkozik, és így apránként házi szerzőnkké vált. Ezért éreztük úgy, hogy kissé messze otthonától, de jót tesz neki, ha szélesítjük a kört azáltal, hogy ide is elhívjuk.

M. Szlávik Tünde Meg szeretném köszönni azt a sorsnak, hogy ilyen különös helyzetbe hozott engem. 2006-ban, amikor felnőttként elvégeztem még a magyart a történelem szakom mellé, a tanárunk elénk tett néhány verset, hogy válasszunk, melyikkel szeretnénk foglalkozni. Akkor a sors nekem éppen egy Farkas Árpád verset juttatott. Azt mondtam, nekem kevés, hogy ezt a verset elemezni fogom, én szeretném, ha róla, az ő költészetéről írhatnám a szakdolgozatomat. Ez így történt, s nem is álmodtam róla, hogy így fog fordulni az élet, hogy egyszer egymás mellett fogunk ülni. Én ennek nagyon örülök, köszönöm szépen Farkas Árpádnak a meghívást és Farcádi Botond főszerkesztő úrnak is, hogy itt lehetek. Csodaszép út volt, annak ellenére, hogy december van és hideg, és messziről jöttünk. Boldogság, hogy itt lehetek ebben a gyönyörű teremben, s nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek erre a könyvbemutatóra.

Azt mondta Árpád, hogy Székely kis falu. Röviden annyit róla: ezeregyszázan lakják, nincs sok fontos nevezetessége, csupán egy hétszáz éves temploma. Valamikor a 19. században épült egy kastély és egy kúria, az utóbbi években készült egy szép székelykapu, európai uniós pénzből. Csöndes kis falu, dolgos emberek lakják.

Farkas Árpád Volt Székely nevű gazdája?

M. Szlávik Tünde A község története úgy tudja, hogy a gyepűvédő székelyekről kapta a nevét a település, és ezért van egy nyílvessző és egy íj Székely község címerében a címerpajzson.

Farkas Árpád Mikor végeztél pedagógusi tanulmányaiddal?

M. Szlávik Tünde ’91-ben, s azóta folyamatosan szerzem az újabb és újabb papírokat, hiszen nálunk ez feltétel, folyamatosan tanulnunk kell, de gondolom, ez mindenhol így van. Felolvashatok egy gyerekkori emléket, ami Székelyhez kötődik?

Farkas Árpád Érdekes, hogy nagyon óvatosan ugyan, de mindig poentírozol írásaidban, váratlanul jelenik meg az új elem. Ez az írás látszólag oly édes, hogy a méhek is szívesen szállnak rá, és a mélyben – amiért én megszerettem apránként őket – óriási drámák feszülnek. Egy nem kiabáló, nem melldöngető, nem sivalkodó hangot keresnek ezek a drámák, egy ilyen viszonylag – már az én életkoromhoz képest ugyan fiatal élet honnan gyűjt össze ennyi élményt egy drámához? Szerintem csak élmény kell, és jön az magától. Boldog családanyaság, megállapodottság sugárzik ebből a könyvből, ugyanakkor olyan szellemiség ficánkol benne, amely szinte nem nélküli. Az örök kíváncsiság, az örök vágyakozás. Erős érzéki hangok hallatszanak ki a könyvből. Néha oly erősek, amelyek csak durva  trágár formában jelentkeznek a mai irodalomban. Itt pedig finoman és mégis erősebben, mint a trágár hang. Sokkal személyesebb titkokat megkereső hang. Én vén fejjel merem állítani, hogy nincs az a férfi vagy nincs az a hölgy, akiben ne mozdulna meg valami, amikor M. Szlávik Tündét olvassa.

Arra volnék kíváncsi – az írókat általában szokták kérdezni ilyesmiről – te beszélnél-e szívesen, ha nem, nem muszáj: milyen élettartalékok vannak ezek mögött az írások mögött? Néha egyes szám első személyben fogalmaz, máshol hőse van, szereplője van. Én például nagyon megrázónak éreztem azt az írásodat, amely az anya haláláról szólt, és meg voltam győződve, hogy versben nekem nem sikerült azt az élményt úgy megfogalmaznom, mint neked ebben az írásban. Az személyes, átélt vagy átélhető élmény volt?

M. Szlávik Tünde Nagyon sok írásomban nem én vagyok a főhős. Egy kicsit mindegyikben benne vagyok, de nem rólam szól. Azok az írások, amelyekben a nagy tragédiák vannak, azok sajnos mind megtörténtek. Egy olyan tragédia sorozat történt a családunkban, hogy először meghalt az édesapám, aztán az öcsém rá tíz hónapra. Mindössze huszonöt éves volt. Két év múlva az édesanyám belehalt ebbe a nagy gyászba és fájdalomba. Én tíz éven keresztül szenvedtem, és nem tudtam magamból hol kiengedni ezt az óriási feszültséget, ezt a nagy-nagy bánatot. Akkor kezdtem el tárcákat, tárcanovellákat írni. Tehát ez a része mindenféleképpen igaz. Ezeket úgy hívtam, hogy terápiás írás, mert van, aki inni kezd, van, aki kábítószerekhez nyúl vagy éppen elkezd nagyon aktívan sportolni, én az írásban találtam meg azt, ami végre megnyugtatja a lelkemet. S az a nagy szeretet, amit érzel benne, ez is teljesen igaz. Én mélységesen szeretem a családomat, azokat, akik elmentek, szeretem a férjemet, a gyerekeimet, a húgomat és a családját, és ez nekem egy olyan erőt ad a hétköznapok túléléséhez, megéléséhez, ami mindennél erősebb. Egy olyan kötelék, ami megtart és fenntart. Azon túl, hogy hívő ember vagyok, templomba járó református. Tehát ők azok, akik itt tartanak engem. Meg persze mondhatom azt is, hogy tanár vagyok, s minden nap megélem azt, hogy vannak nagy csalódások, de minden áldott nap történik valami pici, apró csoda az iskolában, ami ott tart bennünket a pályán. Ezt mindet megpróbáltam megírni, s ennek egy része található ebben a könyvben. Ötven tárca van a kötetben. Ez egy válogatás, nekem ennél jóval több írásom van. A könyv, a nyomdafesték szúrós-friss szaga, ahogy az előbb olvastam, az tényleg csodálatos dolog. Egészen más a könyvet kézbe venni, mint ahogyan az egérrel kattintunk a tárcára vagy telefonon olvasunk. Össze nem hasonlítható érzés a két dolog.

Farkas Árpád Ha terápiának szántad, érezted ennek a terápiának a hatását? Mert én, ha nem veszed rossz néven, és ennyi idő alatt megállapíthatom, szemtől szemben és az egérke által ismerlek, te jókedélyű ember vagy, egy magabiztos ember vagy, szinte felhőtlen kedélyűnek tűnsz. A terápia mit jelent? Valóban finomítja az érzelmeket az írás? Valóban munkát végez az emberen is, az írón is, és nem csak azon, aki olvas?

M. Szlávik Tünde Mindenképpen. Nekem pici gyerekeim voltak, és én nem engedhettem el magam, nem sírhattam, nem panaszkodhattam senkinek, mert tartanom kellett magam. Ez a sok belém kövesedett sírás egyre betegebbé tett. S akkor, amikor én ezt meg tudtam írni, akkor kizokogtam magam, már írás közben, s utána kicsikét cseberből vederbe kerültem, mert éppen az internet által hihetetlenül sok levelet kaptam, az ország különböző tájairól, Erdélyből is. Fiatal emberektől, hogy ők is átélték ezt, ők is megélték, és mindenki elmesélte nekem a saját tragédiáját, amitől azt hittem, még rosszabb lesz nekem. De valamiképpen megnyugvást adott, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, mások sem tudnak kinek sírni. És ők nekem sírtak, én pedig nekik sírtam. S ez felszabadító érzés. Olyan felszabadító érzés az írás, mint az éneklés, ha az ember szerelemről énekel.

Farkas Árpád Ha már a koporsót is emlegetted, attól eltávolodunk és visszatérünk a szerelemhez. Nekem nem áll jól, de neked igen. Meg szeretném kérdezni tőled, tulajdonképpen mi a hosszú házasság titka? Nem azt kérem, hogy annak minden részletét és csínját-bínját, amit ismerhetünk más olvasmányélményeinkből, hanem hogy állsz a szerelemmel? Mikor voltál először szerelmes, hány ízben voltál szerelmes, és mikor döntöttél úgy, hogy ezt a csónakot kikötöd valahol?

M. Szlávik Tünde Erre a kérdésre nem számítottam… Először óvodás koromban voltam szerelmes.  Mindenki óvodás korában szerelmes először, s felnőttként döbben rá arra, hogy mindig legyintünk, ó, szerelmesek a gyerekek, de igazából, ha belegondolunk, az az érzés semmivel nem másabb, mint amit most érzünk felnőttként, csak egy egészen más síkon történik. De az a szívdobogás, meg az a boldog érzés, amikor a másikra ránézel és együtt lehetsz vele, ez ugyanaz óvodás korunkban is, és remélem százévesen is megélhetem majd még ezt. A hosszú házasság titkát azért nem tudom, mert én még nem vagyok nagyon régen férjnél, 20 éve, ez még nem annyira hosszú idő. Mi későn találtuk meg egymást a férjemmel, lehet, hogy ez a titka: meg kell érni hozzá. Azt kell mondjam hogy nagyon szerencsés vagyok, mert látom az ismerőseimnél, hogy nagyon sokat szenvednek attól, hogy végzik a saját munkájukat, hazamennek, otthon házimunkát végeznek, és én találtam egy olyan társat magam mellé, aki ugyanazt a szerepet tölti be, mint általában a nők szoktak a férfiak mellett. Tehát én nyugodtan mehetek újabb és újabb iskolákba, tanulhatok pénteken estig, szombaton estig és vizsgázhatok, mert van, aki ellátja helyettem a háztartást, van, aki segít a gyereknevelésben, van, aki mindenben ott áll mellettem, és számíthatok rá. Ezért is születhettek ezek az írások, amelyekben csöndes családi boldog pillanatokat mutathatok be. Például a Mi a jó a szombatban? című írásomnak az a vége, hogy “egyszerűen – élni…” Nem kellenek nagy dolgok, nem kellenek hatalmas nagy, végzetes érzelmek, egyszerűen csak meg kell élni szépen csöndben a hétköznapokat. S talán ez a hosszú élet titka, a hosszú házasság titka. Ki tudja, százévesen mit fogok majd gondolni ugyanerről. Most így gondolom.

Farkas Árpád Te, mint blogger, hogyan szántad rá magad, hogy illata legyen az írásnak, hogy könyvillata legyen?

Ésik Sándor Ez a blogger szó még nem gyökerezett meg annyira a köztudatban, hogy megszerethettem volna. Én szerkesztő vagyok. Újságíró vagyok. És amikor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Háromszéket, a Kelet-Magyarországot szerkesztettem, akkor az volt a szokás, hogy a harmadik oldal nehezen emészthető gazdasági-politikai és egyéb anyagait az alján oldjuk egy tárcával. Amikor a következő nap lapját szerkesztettem, nem jutott eszembe úgy végigelemezni egy akkora irodalomtörténeti tablóval, mint amit te most elénk tártál, hogy hol gyökerezik a tárca, felsorolni azokat a neveket, akiket te felsoroltál, de most nagyon jólesett ebben a kontextusban hallani róla, nagyon jólesett az a kritika, és ezt most M. Szlávik Tünde nevében mondom, amit az írásairól mondtál. Visszatérve a kiadói tevékenységre: az a szerkesztői tevékenységben gyökerezik. Tünde első írásában volt egy visszatérő szókapcsolat: vannak történetek. Amikor te beszéltél a tárcákról, te is többször mondtad, hogy vannak történetek. Vannak történetek… Amikor megnézem a régi lapszámainkat, az újságban nem emlékszem rá, hogy milyen összefüggésben jelentek meg azok az írások, amelyeket akkor nagyon komolynak és nagyon fontosnak találtunk, de a tárcák, azok a “vannak történetek”, azok megmaradtak. És a jó történetek örök érvényűek. És ha örök érvényűek, akkor kötetbe lehet őket szerkeszteni, el lehet őket juttatni a befogadóhoz, a könyv vásárlójához. Belekapaszkodnék egy másik szavadba: nehéz őket megtalálni. Nehéz őket megtalálni, de vannak. Vannak, nagyon sokan olvasnak bennünket, és amikor én hét évvel ezelőtt elindítottam azt a sorozatot, amelyben tárcaírókat gyűjtöttem magam köré, megtaláltam azokat, akik szeretik ezt a műfajt, nemcsak olvasni, hanem művelni is, és sziszifuszi munkával meg lehetett találni azokat, akik olvassák. “Unokáink is olvasni fogják”, erre keressenek rá az interneten, ez az oldal, ahol ezek a történetek megjelennek, ahol ez a tárcaíró közösség alkot és ír, akik közül M. Szlávik Tünde volt az első, akinek a könyvét először kiadtuk. Folytatni szeretnénk, mert vannak történetek és lesznek történetek. Ebben bízunk. És ha eljöttünk ide, az ország másik végébe, akkor – bár erről kettesben Farkas Árpáddal már beszéltük, itt is megismétlem – szeretném, ha ilyen történetek egybefonódnának akkor is, ha messze vagyunk egymástól, akár antológia formában, akár szóló könyv formájában. Össze lehet gyűjteni, meg lehet szerkeszteni egy könyvet, ki lehet nyomtatni, és reményeink szerint el lehet adni.

Farkas Árpád Ezt együttműködési felhívásnak veszem és száz százalékig benne is vagyok. Visszakanyarodva érzelmi életünkhöz, találkoztam egy csúnya kifejezéssel egy írásodban, hogy ne csak dicsérjünk, nálunk aki felássa a kertet, az felássa a kertet. Van egy írásod, amelyben a szenvedély túlburjánzásából ásod a kertet egész délután, s majdnem magzatvesztést okoz a hősödnek, s ásóztad, ezt a szót használod. Itt hallották-e ezt az ásózást? Kapálást igen. Úgyhogy íme, ilyen széles a magyar nyelvterület, s mennyiféleképpen fel lehet ásni egy kertet, egy lelket, egy lélekbe beleásni.

M. Szlávik Tünde Ez a hős én voltam, amikor a második gyerekemet vártam, akkor tomboltak bennem a hormonok, és egész délután ástam a kertet, és majdnem elveszítettem a kisbabámat. A kisfiam most tizenöt és fél éves. Többször olvasta ezt az írásomat, de igazából most értette meg először. Elsápadt, és azt kérdezte, hogy anya, nekem vége lett volna ott mindennek? Akkor én most nem lennék? S most szembesült először ezzel, hogy így is véget érhetett volna ez a történet, de szerencsére vannak történetek, amelyeknek jó a vége. Hogy annak, amit most fogok olvasni, jó-e a vége, az majd kiderül.

Farkas Árpád Nagyon kísért manapság az úgynevezett könnyű kézzel fogalmazott szöveg, az alacsonyra szállított igény, a bulvár szele. Amint érzékeljük, ezek a történetek homlokráncoló öregurak számára időnként nagyon-nagyon közel állnak a lányregény műfajhoz vagy az igényesebb bulvárhoz, de érdekes módon nem azok. Ritkán teszünk különbséget, hogy melyik igazabb történet, az mondjuk, ha egy európai udvar királykisasszonya elveszíti jegygyűrűjét, és ez bekerül a színes újsághírek közé, vagy az, hogy emberi vágyak léteznek a földön. Könnyeden és pontosan megfogalmazva, és olyan finom eszközökkel hangszerelve, ahogy itt is hallottuk.

M. Szlávik Tünde Annyit még elmondanék. hogy annak idején nagyon szigorúan neveltek minket a szüleink, nem nézhettünk meg bármit a tévében. Amikor krimi volt, előre szóltak, hogy most fogd be a szemedet vagy fordulj el. Akkor még a Columbo-filmek mentek, meg Hitchcock-történetek – nem mutatták meg magát a véres jelenetet, hanem, emlékszünk, csak a zuhanyfüggönyön keresztül az árnyakat. Az írásaimban is erre törekszem: ne mutassam meg direkt módon a dolgokat, úgyis mindenki tudja, hogy miről van szó. Nem kell mindent kimondani. Így is nagyon sok mindent elmondunk…

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése