Hiábavaló áldozat

Írta: M. Szlávik Tünde

– Egy kell. Ne kínlódjon. Egyetlen jól irányzott, nagy mozdulat, hogy azonnal elpusztuljon – úgy hajtogatta magában, mint egy megtanulandó verset.

A legélesebb, leghegyesebb kést választotta ki a konyhaasztal fiókjából. Szélesre tárta az ablakot, a kést a szúnyogháló egyik repedésén át kicsúsztatta a párkányra. Lépteket hallott. A kelleténél nagyobbat lökött a késen, ami rögtön lehullott az ablak alatti gazosba. Csúf fintort vágott, felkapott egy konyhakendőt, és az ablakpárkányra vágott vele.

– Darázs volt – mondta belépő anyjának. A kendőt visszadugta a gáztűzhely ajtajának fogójára, bezárta az ablakot. Közömbös arccal álldogált egy darabig, majd lassú léptekkel átment az étkezőbe. Onnan már futott. Ki az udvarra, végig a járdán, a ház előtti fenyőig. Megveregette az öreg óriás törzsét, aztán ellökte magát a fától.

A ház háta mögötti és a kerítés közötti méteres sáv tiltott övezet volt számára, még most, tízévesen sem engedték oda szülei, mert az előző lakók annyi törmeléket hordtak oda annak idején, hogy a mai napig rozsdás konzervdobozfedőt és üvegcserepeket szült a föld. Meg csalánt, árvát és vadat is. Gyöngyi lenézett szandálos lábára, és sóhajtva, elnyújtott, kaszáló léptekkel haladt a konyhaablak felé. Persze az ablak alatt nőttek a legmagasabbra, haragoszöld levelüket apró szőrtüskék szegélyezték. Oldalazva próbálta letaposni őket. Felnézett, majd a szúnyogháló repedése alatt a földet vizslatta, de sehol nem látta a kést. Csak a lába szára lett egyre vörösebb. Megnyálazta mutatóujját, bekente a legnagyobb hólyagokat. Ezen már csak az segítene, gondolta lehangoltan, ha a szomszéd tehene körbenyalná a lábait, de erre nem sok esély van. A teheneket a halaknál is jobban gyűlölte. Egyszer szedte össze a bátorságát, hogy megsimogasson egy kisbocit, mire az hálából leszarta a szandálját. Hetekig rajta mulattak az utcában.

Vissza kell mennie a konyhába, szerezni egy másik kést, míg apja haza nem ér.

Másodjára mellé szegődött a szerencse: anyja a fürdőszobában volt, testvérei a tévé előtt ültek – Az öreg bánya titka ment… Benyúlt a fiókba, és kihúzta az első kést. Hegyét lefelé fordítva, karját a combjával párhuzamosan tartva vitte, ahogy apjától tanulta. A kés fegyver, elsősorban arra nézve veszélyes, aki a kezében tartja. Nem hadonászunk vele, nem szegezzük előre, mert beleszalad valaki, nem tartjuk heggyel fölfelé menet közben, mert beleeshetünk, ha megbotlunk. Egy szabály az ezerből. Most a kert végi bodzabokrok felé igyekezett, ahová már korábban elgurította a kiszolgált favágó tőkét. Bebújt a sűrűbe, és majdnem elsírta magát, ahogy ránézett a késre. Egy lekerekített végű, recést sikerült szereznie, amit csak kenyérkenésre használtak. Most már mindegy. Apja szerint ha a Jóisten akarja, a kapanyél is elsül, hát majd imádkozni fog, hogy ezzel a késsel is sikerüljön a terve.

Motorzúgást hallott – ezer közül felismerné ezt a hangot. Rohant vissza az udvarra, testvéreit megelőzve nyitotta a kaput, így az ő nyakát veregette meg köszönetképpen a férfi. Rajongó tekintettel nézett csokoládébarnára sült apja után, aki széles mozdulattal kirúgta a motor támasztó lábacskáját, leállította a Babettát a műhely előtti széles betonplaccra, és diadalmas mosollyal leakasztotta a csomagtartóról a zöld szákot:

– Itt egy zsák ’mány! – sütötte el szokásos szóviccét, és magasra emelte a hálós haltartót. Testvérei csűrdöngölőt jártak, Gyöngyi részvéttel figyelte a halak néma haláltáncát.

Anyja a kerti csap alá tette a nagy piros vájdlingot, zubogva indult meg a víz.

– Most azt hiszik, megússzák – jött az újabb poén, és apja a szákból a vájdlingba öntötte a halakat. Gyöngyi beosont a konyhába, igyekezett nyugodtan viselkedni, fel ne hívja magára a figyelmet. Lassú mozdulatokkal a tenyerébe gyűrt egy nájlonzacskót.

A szobában felharsant az ismerős főcímzene, Gojko Mitić lovagolt a  naplementében. Testvérei versenyeztek a tévéig. A felnőttek a délelőtti kávé után néztek. A madárdalos udvaron egy-egy csobbanás ellenpontozta a méhek zsongító danáját – a halak helyezkedtek tülekedve a vájdlingban. Kárászok – gondolta Gyöngyi –, vagy keszegek. Soha nem fogom tudni megkülönböztetni őket. Már érződött a halszag az udvaron, amitől a kislánynak mindig felfordult a gyomra. De meg kell tennie, a dolog nem tűr halasztást.

Kimarkolt egy férfitenyérnyi halat az edényből, és nagy nehezen beletuszkolta a nedvesen tapadó zacskóba. Félig blúza alá rejtette a csomagot, s inalt a kert végére. Futás közben a zacskón keresztül érezte a hal hideg testét és rángatózását, ezért ahogy a bokrok közé ért, kirántotta a blúza alól, és messzire eltartotta magától.

Letérdelt a baltacsapások csíkozta favágótőke elé.

– A kés fokával kell ütni, a kopoltyúk közötti fejrészre – mormolta maga elé a leckét. – Aztán lepikkelyezem. Levágom a fejét, a hátára fordítom, végigvágom a hasát. Vigyázok, hogy ne sértsem meg a beleket. A farka felől benyúlok, a gerinc mellől egyben kihúzom a belsőségeket. Meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni! – mondta éppoly kétségbeesett határozottsággal, mint ahogy két hete bevallotta az apjának, hogy nem képes megpucolni a halat, nem áll rá a keze, akárhogyan is próbálja, nem megy, utálja még a szagát is. Mivel apja nem válaszolt, egyre jobban belelovalta magát a tiltakozásba, végül tőle szokatlan szemtelenséggel azt találta mondani, hogy aki eszi, az pucolja, mire kapott egy hatalmas pofont, és bezavarták a konyhába mosogatni. Maga is érezte, hogy ezt nem kellett volna, ezért meg sem várta anyja szelíd unszolását, magától ment bocsánatot kérni. Apja a szokásos nem leszel te jó semmire legyintéssel adta meg a feloldozást.

– Egy nagy ütés kell – mondta immár félhangosan. A hal még a zacskóban hányta-vetette magát, alig tudta leszorítani a tőkére. Jobbjában tartotta a műanyag nyelű kést. Talán nem ártana, ha nehezebb lenne, de majd megpróbál nagyon nagyot ütni.

– Az imádság – jutott eszébe. De nem tudta, hogyan kell, nem voltak templomba járók. Csak egyet ismert, azt kezdte hadarni, hátha segít: – Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem… Talán össze kellene kulcsolni a kezét is, de a hallal ez nehezen menne.

Az ámen után a zacskóval együtt a hasára fordította a fuldokló halat. A recés pengénél fogva megmarkolta a kést, és minden erejét megfeszítve rávágott a hal fejére. A kés visszarúgott a kemény koponyáról. Fordított egyet a halon, és újra ütött. Mintha fogkefével kocogtatta volna. A harmadik ütésnél az állat megcsúszott baljában, és az ütés a szemet érte, ami szétfreccsent a zacskó belsejében. Gyöngyi az undortól olyan váratlanul hányta el magát, hogy alig tudott áthajolni a tőkén.

Arrébb húzta a fát, a zacskó szélére rátett egy törött tégladarabot, hogy a hal le ne essen, míg szétnéz valami nehezebb, keményebb után. De csak egy rozsdás bicikliláncot és reves fadarabokat talált. Szeme visszatévedt a fél téglára. Összpontosított, és ütött.

Várt egy darabig. A hal nem mozdult. Lefejtette róla a szakadt zacskót. Hosszú percekbe telt, míg az alkalmatlan szerszámmal lenyiszatolta a jószág fejét. A kezét jobban vitte a kés, itt is, ott is sikerült belevágnia. Mikor végre sikerült, persze mindkét darab lesett a tőkéről. Vizet is kellett volna hozni, gondolta, de már késő volt, amúgy is igyekeznie kell, mindjárt keresni fogják. A has felmetszése sem ment sokkal könnyebben. A nyomorgatástól a belek kiszakadtak, belül mocskos volt, kívül fűszálak és avardarabok tapadtak hozzá. Bodzaleveleket tépett, azzal próbálta megtisztítani a testet. Eszébe jutott a zsebkendője, ma reggel a kék szegélyű nefelejcsest kapta édesanyjától, azt nagyon szerette. Nagyjából megtisztogatta a kezét, hogy rövidnadrágja zsebébe tudjon nyúlni. Először kívül, majd belül csuruszkolta meg a textillel az összetrancsírozott haltestet. Sarkával kis árkot vájt a puha földbe, belerugdalta a fejet, a belsőségeket a zacskóval fogta meg, majd kis lemondó sóhajjal a zsebkendőjét is melléjük dobta. Avaros földet tolt a gödörre a talpával.

A kertkapu mellett talált egy szép lapulevelet, arra fektette a halat. Így egészen tűrhetően festett. Két kézzel vitte a csomagot, mint egy áldozati ajándékot. A kést a lapu alá rejtette.

Sebesen lépkedett, ahogy közeledett a ház felé, egyre boldogabb lett. Sikerült! Az apja végre büszke lehet rá is.

Egyszerre értek a konyhaajtóhoz.

– Te meg hogy nézel ki? – kérdezték szülei. Végignézett magán: keze véres, halmocskos, blúza, nadrágja halpikkelyes.

– Meg tudtam csinálni – nyújtotta át apjának a lapucsomagot. A férfi homlokát ráncolva forgatta a piszkos húsdarabot.

– Egy jobb szerszámmal szebb lett volna – mutatta a kenyérkenőt a kislány.

– Hogy tartod azt a kést? – mordult rá apja, majd a csap alatt tisztára mosta a halat. – Mondtam már, nem kell csinálnod – szólt szelídebben, lánya megfagyott arcára pillantva. Kézháttal megsimította a csapzott fürtöket: – Menj be, mosakodj meg, kösd be a kezedet. Majd én megpucolom a többit.

Ólomnehéz lábait lassan emelve kezet, arcot mosott. A szobába ment, leült a tévé előtti szőnyegre. Míg anyja puha fehér gézzel bekötötte ujjait, üveges tekintettel bámulta a bölény nélkül maradt, szomorú indiánokat, akiknek áldozati ajándékát nem fogadták el az istenek.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata
Written by

Mogorva ormon

Wass Albert:  Tél Néma a szikla, Kristály patakja, Jeges páncélban tompán zubog, Mogorva ormon Nincs rhododendron, Csak sötét árnyak: Tantalusok. Mélyen a völgyben, Fűzfa berekben, Néha, titokban zörren a szél,... Tartalom megtekintése

Kedvesség-szavak

Csiporka a szárnyerősítő szupergépben – Hűűű! – rázogatta a kezét Bobo. – Ez az írás igazán fárasztó és fájdalmas volt! Minden ujjam recés lett! – Micés? – hüledezet Pötyi odapislantva... Tartalom megtekintése

Az álcázott könyvesbolt

Szemelvények Bán Béla EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből A képet a NET-en találtam, sok évvel ezelőtt. Azonnal félretettem magamnak, mivel az a családi vállalkozásban üzemelő trafik, később söröző elődje. A kép nem... Tartalom megtekintése

Az Országház árnyékában

Hargitai Beáta alkotása 25×35 cm. Akvarell, papír. 2019. A Fortepán képanyagából. Csendesen húzódnak meg azok az egyszerű viskók, épületek az Országház árnyékában. Az 1830. évi országgyűlésén merült fel az a... Tartalom megtekintése

Humor a focipályáról

Az alábbi történetek nem a fantázia szüleményei, hanem a valóságban megtörtént események. Ezt bizonyíthatják azok a csapattársaim, akikkel közel két évtizedet kergettük a bőrgolyót a sáromberki Haladás színeiben, a megyei... Tartalom megtekintése

Mártika a háborúban

A katona látszólag továbbszaladt, de futtában visszafordult, s agyonlőtte Máriskót                                 Márta néni  86 éves. Marosvásárhelyen... Tartalom megtekintése

Vargáné Markos Ágnes

Szociális intézményvezető, Pro Caritate-díjas menedzser Dombrád, Ajak, Kisvárda A bizalomzsetontól a segítő beszélgetésig igen széles az életút, amelyet eddig bejárt Vargáné Markos Ágnes, a Dombrádi Református Egyházközség által működtetett Szociális... Tartalom megtekintése

Csodapirosságos grafitbaj

Csiporka és Bíborka az első valódi írásórán – Mindenki jól lakott? – kérdezte Stefi néni, majd a szapora bólogatások láttán gondosan bezárta a télikert ajtaját az osztály után. – Akkor... Tartalom megtekintése