Király Sándor

Vállalkozó, polgárőr,

Nyíregyháza

szszb_21-36_kiraly_sandor.jpgKülönleges szolgáltatást nyújtó vállalkozó, és megyénk egyik legnagyobb polgárőr-egyesületének elnöke. Érdekes és köztiszteletben álló ember. Figyelmet érdemel népes családja is. Majdnem valamennyi családtag polgárőr. Az egyik szép lánya 2005 nyarán ment férjhez. A másik lánya benevezett az internetes szépségversenybe. Király Sándorról van szó.

Ő Nyíregyháza-Borbányán él egy kertes családi házban. Igen jó kapcsolatot alakított ki a térség állampolgáraival, a városi önkormányzattal, az illetékes önkormányzati képviselővel, a művelődési ház illetékeseivel, végül, de nem utolsósorban a nyíregyházi városi rendőrkapitánysággal. Borbánya és térsége nagy területen fekszik, a közbiztonság érdekében az ő kezdeményezésére helyeztek szolgálatba Borbányán egy rendőrségi körzeti megbízottat.

Nyilatkozata alapján 2005 őszén a következőket állapíthattuk meg: Megyénkben egyedülálló kezdeményezés, hogy a Borbányai Polgárőr-egyesület az Általános Iskola és a rendőrség körzeti megbízottjának segítségével ifjúsági polgárőrszakaszt hoz létre a közeljövőben. A borbányai általános iskolában már készülnek a szervezésre.

Az egyesület elnöke, Király Sándor mindenekelőtt elmondta, hogy rátermett és önként jelentkező nyolcadikos és hetedikes fiúkkal akarják megalakítani az ifjúsági egységet. (Húsz fiatalra gondoltak, várhatóan velük alapítják majd meg az alegységet.) Természetesen szülői beleegyezés kell a kiskorúak polgárőri szolgálatához. Felkészítés után a fiúk reggel nyolc óra előtt a zebrán, az útkereszteződésben figyelnek majd az iskolába menők biztonságára. Kerékpárral, motorkerékpárral sok fiatal szabálytalanul, gyorsan hajt a nagy területen fekvő városrészen. Az ifjú polgárőrök talán kedvezően hatnak a szabálytalankodókra, nem lesz generációs ellentét. A művelődési ház mögött néha 10-12 éves fiatalok titokban cigarettáznak. Diszkózás után néha kábítószer-fogyasztók is akadnak. A káros szenvedélyek és más rendellenességek ellen is fellépnek majd az ifjú polgárőrök.

Az egyesület működési területén 14 ezer ember él. A fiatal és nem fiatal polgárőröknek lesz feladatuk. Király Sándor hangsúlyozta: Szőlősi Ferenc rendőr zászlós, körzeti megbízott aktív segítségére számíthatnak majd a szóban forgó nyolcadikos fiúk. A fiatalok szolgálatba állítása miatt módosítani kell majd az egyesület alapszabályát. Nem árt hangsúlyozni: az egyesület működési területe Borbánya egész területe, Kistelekiszőlő, Nagyszállás és Nyírjes tanya. Az egyesületi elnök udvarán gyakran látni egy személygépkocsit Polgárőrség felirattal. A szolgálati kocsi közelében eligazítást tart, többnyire innen indulnak járőrözni, szolgálni és védeni. Külön említést érdemel, hogy a borbányaiakat néha más helyre is hívják rendezvény biztosítására. Az ukrán határ közelében lévő Barabás községben nincs még polgárőrség, itt is teljesítettek szolgálatot. Országraszóló Vidor fesztivál volt a nyíregyházi Kossuth téren, két este is vigyáztak a művészekre és a közönségre a borbányaiak.

Külön kis bekezdésben említjük meg, hogy a környezetvédelmi célokat szolgáló hulladékkommandónak is tagja az egyesület. Király Sándor hagyományosan jó kapcsolatot ápol Barabás község önkormányzati vezetőivel. Ennek is köszönhető, hogy az egyesület tagja a Barabáson bejegyzett Bereg-Szatmár Hármas Határ Nemzetközi Fejlesztési Társulásnak. A hosszú névből is kiderül, hogy beregi, szatmári, valamint ukrán és román önkormányzatok, vállalkozók alkotják a társulást. A társulás igazgatója, a nyíregyházi Újhelyi Tamás is tagja a borbányai polgárőr-egyesületnek.

Sándor testvére, Király József szintén vállalkozó, szintén polgárőr, és az Együtt a Jövőért Országos Karitatív Egyesület elnöke. Az ő javaslatára alapították meg a szervezetet, amelynek immár 30 tagja van. Egy nyugdíjas és két aktív rendőr is tagja az egyesületnek. Az összetétel foglalkozások és a korosztályok szerint kedvező. Mind a harmincan fontos szerepet töltenek be a vagyonvédelem és a bűnmegelőzés területén. József közéleti munkájának köszönhetően jó kapcsolatot alakított ki az ÁNTSZ-szel, a munkaügyi központtal és a kisebbségi önkormányzatokkal.

Király Sándor vidámparkos vállalkozó. Falunapokon, egyéb rendezvényeken körhintával és más eszközökkel felvidítja, szórakoztatja a közönséget, főleg a fiatalokat. A felesége, Tonté Mária a vállalkozást segíti. Az is említést érdemel, hogy a két asszony, József és Sándor felesége testvérek. A két Király egy helyre nősült. Nézzük a gyermekeket! Sándornak a fia, aki szintén Sándor névre hallgat, az egyesületben polgárőr. Mária és Brigitta ugyancsak tagja a polgárőrségnek. Edina szakiskolába jár, és benevezett a szépségversenybe. A kisebb gyermekek: Imre, Ildikó és Julián. Az utóbbi, vagyis Julián még kicsi fiú, de már van polgárőr-formaruhája, eljár polgárőr-rendezvényekre. Hosszú távon is lesz hát utánpótlás az egyesületben és a vállalkozásban egyaránt.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése