Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Illésné Hornyák Mária
Vállalkozó,
Nyíregyháza
Egy magyar származású neves külföldi üzletember szerint a vállalkozáshoz három dolog kell: ötlet, kényszer és pénz, de ez utóbbi részben helyettesíthető a szaktudással. Ezen állítás igazát támasztja alá Illésné Hornyák Mária életútja is, bár ő, a szó hagyományos értelmében aligha tekinthető kényszervállalkozónak.
Az ő esetében ugyanis egyfajta belső kényszer vezetett a vállalkozóvá váláshoz. Ez a belső indíttatás korábban abban nyilvánult meg, hogy szakmai téren mindig a tökélyre törekedett, s egész életét végigkíséri az önképzés, a tanulás. Mert meggyőződése, hogy a gyorsan változó körülményekkel, vagy ha úgy tetszik, az élettel csak így lehet lépést tartani.
Nyírcsaholyban született, s a helyi általános iskola után a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola kereskedelmi tagozatát végezte el. Ezt követően hat évig dolgozott a nyírcsaholyi termelőszövetkezetben. Ma is azt vallja, hogy ez nagyon jó iskola volt, hiszen végigjárta a ranglétrát, szinte valamennyi munkaterülettel megismerkedett.
Ezzel azonban nem elégedett meg. Levelezőn végezte el a pénzügyi és számviteli főiskola mezőgazdasági szakát. Közben megszületett a lánya, s a család Debrecenbe költözött. Itt az APEH jogelődjénél, a Bevételi Igazgatóságnál dolgozott, ahol három megye nagyvállalatait és állami gazdaságait ellenőrizte.
Amikor aztán átszervezték az adóhivatalt, a nyíregyházi igazgatóságra került, ahol előbb főrevizorként, majd osztályvezetőként dolgozott. Közben állandóan és folyamatosan tanult. Előbb okleveles könyvvizsgáló, majd adószakértő lett, aztán elvégzett egy felsőfokú külkereskedelmi szaktanfolyamot is. Embert próbáló feladat volt ez, hiszen lányát hosszú idő óta egyedül neveli, így tanulásra legtöbbször az éjszakát kellett feláldoznia.
Munkahelyén maximálisan megbecsülték, ma is szívesen látogat vissza egykori kollégáihoz. Ennek ellenére egy idő óta már azt fontolgatta, hogy szaktudását, két évtizedes tapasztalatait önállóan, a saját lábára állva kellene kamatoztatni. A döntés nem volt könnyű, hiszen a biztosat kellett felcserélni a bizonytalanra.
Tudatosan készült a vállalkozásra. A munka mellett hosszú idő óta előadásokat tartott a gazdasági szakembereknek szervezett továbbképzéseken. Ez nagyon nehéz volt, hiszen naprakész tájékozottságot követelt. Ám megérte a fáradságot, mert egyrészt a gazdasági szakemberek meggyőződhettek felkészültségéről, másrészt ezáltal rákényszerült arra, hogy folyamatosan képezze magát.
Azt mondja, szerencséje is volt. Tekintettel arra, hogy öt évvel ezelőtt testvérével és egyik barátnőjével létrehozta a Long-Transz Kft.-t – ahol befektetőként vettek részt -, mely egyre tőkeerősebb középvállalkozássá vált az azóta eltelt viszonylag rövid idő alatt. Most már megengedhette magának, hogy kockáztasson, hogy kivárja a legkedvezőbb pillanatot. A végső elhatározást egy kedvező üzleti ajánlat hozta meg, amely reményei szerint hosszú távon is munkát, jövedelmet biztosít.
Ezerkilencszázkilencvenötben hozta létre az AUDITOR-CONTROL Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft.-t, mely könyvvizsgálattal, adószakértéssel és adótanácsadással foglalkozik. Hamarosan stabil ügyfélköre alakult ki, ám újabb és újabb cégek is megkeresik. No meg, azoknak a mezőgazdasági vállalkozásoknak a vezetői, akik jól megismerték a korábbi együttműködés kapcsán.
Azóta tíz-tizenkét órát dolgozik naponta, s van amikor a hétvégét is feláldozza. Azt vallja, hogy nem megszerezni nehéz az ügyfelet, hanem megtartani. Számára sohasem az anyagi boldogulás volt az elsődleges, sohasem akart rövid idő alatt meggazdagodni, hanem főként a szakmai sikerélmény számított. Ennek érdekében ma is rendszeresen képezi magát, heti két napot fordít az önképzésre.
Legnagyobb öröme, hogy lányát, aki nagyon érdeklődik édesanyja munkája iránt felvették a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karára. Álma, hogy egyszer a céget majd együtt vezetik családi vállalkozásban. Ráfér a segítség, hiszen nem tart alkalmazottat, a könyvvizsgálói asszisztensével és a számviteli tanácsadójával, szakértőkkel megbízásos jogviszony keretében dolgozik együtt. És a munka egyre több.
Mivel már elismerést szerzett magának és vállalkozásának a szakmában, rengeteg az ügyfele. Az is előfordul, hogy idő hiányában nem tud elvállalni valamilyen megbízást. Ennyi elfoglaltság mellett szinte egyáltalán nincs ideje a pihenésre, kikapcsolódásra. Mégis szerencsés embernek vallja magát, hiszen azon kevesek közé tartozik, akik szenvedélyesen szeretik a munkájukat.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése