Nyíregyháza

Gyebrószki János nagyszülei parasztcsaládból származtak, az ő szülei is egyéni gazdálkodók voltak egészen a termelőszövetkezet megalakulásáig. A szülők mindenáron ragaszkodtak ahhoz, hogy a fiuk is a gazdálkodást válassza.

János azonban nem szerette a gazdálkodó életmódot. Ösztönösen, később tudatosan is igyekezett minél távolabb kerülni tőle. Jobban vonzódott a tanuláshoz. Amikor már önmagát kellett eltartania, mindig olyan munkát választott, amelyik a megélhetés mellett a továbbfejlődést is biztosította.

Nagyon szerette a mandabokori általános iskolát. Mire beíratták az első osztálya, már ismerte az olvasókönyvet. Sok-sok szaktárgyi versenyen vett részt, jutalomból eljutott a Balatonra is.

Nagyon szerette Gál István tanár urat is, akitől sok mindent tanultak, mert a szaktárgyi ismereteken kívül átadta nekik annak a tudását is, hogyan lehet az életben előre jutni. Ha jó kedve volt a tanár úrnak, behozta a tanterembe a hegedűjét és muzsikált.

A szülői szigor azonban megálljt parancsolt a továbbtanulásnak. János önálló életre vágyott, ezért elment a Geodéziai és Térképészeti Vállalathoz dolgozni. A Déli Ipartelep felmérése folyt akkoriban, itt végzett kisegítő munkát. A főnöke hamar felfigyelt az értelmes legényre, s maga mellé vette. Szerette volna, ha tovább tanul, s geodéta lesz belőle. A szülei nem merték elengedni, Gyebrószki János mégis Budapestre került.

1963-ban szervezték Nyíregyházán a gumigyárat. Szakembereket képeztek a fővárosban, így került oda János is. A tanulásból azonban nem lett semmi, műszakba osztották a jelentkezőket, s keményen kellett dolgozniuk.

Egy év múlva hazatért, de a gumigyárban szervezete nem bírta a munkát, mert rohamosan romlani kezdett az egészsége, ezért ott kellett hagynia a gumigyárat.

Ezerkilencszázhatvanötben ismerkedett meg leendő feleségével, majd apósa ismeretsége révén a gáztöltő üzemben kapott munkát. Ágnes hatvanhétben, Anikó a következő esztendőben született.

Végre tanulhatott. 1970-ben beiratkozott a közgazdasági technikumba. A tanulás lényeges változásokat hozott az életében, mert újabb munkakörök ellátására nyílt lehetőség. 1973-tól a Centrum Áruház rendészeti és tűzvédelmi vezetője lett. Ebben a munkakörében több tanfolyamot is elvégzett, mintha pótolni akarná az elveszített lehetőségeket.

Mindig elkötelezett ember volt. Elsősorban a baloldali gondolatokhoz vonzódott.

Nem azért lépett be annak idején az MSZMP-be, mert valakik azt kívánták, hanem azért, mert úgy érezte, hogy ott a helye. Sohasem volt elfogult, pláne elvakult, de minden gond ellenére megőrizte optimista szemléletét.

Amikor arról faggatom, hogy vajon mostanában is optimista-e még, azt mondja: − Olykor bennem is vannak kétségek, igazán akkor tudnék most optimista lenni, ha az ellenzéki pártok nem húznának összevissza, hanem támogatnák azokat a törekvéseket, amelyek − láthatóan − kiviszik az országot a jelenlegi hullámvölgyből. Bánt a személyeskedő hang, az egyet nem értés. Eszembe jut, hogy az elmúlt évtizedekben is voltak problémák, nehézségek − pláne az ötvenes években -, mégis épült az ország, óriási eredmények születtek. Felháborítónak tartom, hogy sok az ügyeskedő, a hirtelen meggazdagodott ember. Ennek a lehetőségét kellett volna megakadályozni.

Amikor Budapesten dolgozott, ahol két Centrum Áruháznak is a rendészeti és tűzvédelmi vezetője volt, akkor is elsősorban a munkára, a teljesítményre figyelt. Két év után, 1990-ben visszatért, családi vállalkozásba kezdett, amely élelmiszer-kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozott. A vállalkozás jelenleg is működik, most termék- és takarmányforgalmazás a fő profilja.

A hetvenes években keresték meg először azzal, hogy vállaljon közéleti feladatot. Így lett a Hazafias Népfront rozsrétbokori titkára.

1980-ban tanácstag lett a településen. Ekkoriban készült el Rozsrétszőlő részletes rendezési terve, kiépült az ivóvízhálózat, járda készült. Bővült az iskola, és soha nem látott mennyiségű társadalmi munkát végeztek az itt lakók.

1985-ben érezni lehetett, hogy az MSZMP korszerűsíteni akarja önmagát. Ennek része volt az is, hogy igyekezett szétválasztani a tanácstagi és a népfrontos tevékenységet. Gyebrószki János népfronttitkár maradt, de talán azóta is bánja, mert az új tanácstag nem viselte annyira a szívén a település mindennapjait, így fokozatosan elszürkült Rozsrétszőlő.

’94-ben tíz képviselőjelölt indult az önkormányzati választásokon. Gyebrószki János lett a győztes, s most a legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy segítse pótolni a lemaradást.

Ezen fáradozik a városüzemeltetési bizottságban is, amelynek megalakulása óta tagja.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)