Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Gazda László
Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke,
Nyíregyháza
Gazda László 1974-ben pályakezdő építőmérnökként jött Nyíregyházára dolgozni, néhány évvel később megyei főépítész, osztályvezető-helyettes lett a megyei tanácson. Moszkvai tanulmányok következtek ezután, majd rövid ideig pártmunkás volt, a rendszerváltás után pedig gazdasági vezető, vállalkozó. A nyíregyházi városi, valamint a megyei közgyűlés szakbizottsági tagjaként, elnökeként fokozatosan tért vissza közéletbe, mígnem 1998-ban a megyei fejlesztési ügynökség igazgatójának nevezeték ki. 2002–2006 között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke. 2002-től országgyűlési képviselő. 2002 őszétől az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
– Az Észak-alföldi régió számottevő mértékben fejlődött az utóbbi években, csupán a Regionális Operatív Program keretében több mint négyszáz pályázatot támogattunk, csaknem kilencvenmilliárd forint erejéig – mondja jelenlegi munkájáról. – Az utóbbi évek meghatározó eleme, hogy hazánk először részese egy teljes hétéves uniós tervidőszaknak. 2007–2013 között az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2009 nyaráig országosan már több mint huszonötezer pályázat kétezerötszáz-milliárd forint megítélt támogatás felhasználását kezdhették el a nyertesek. A források jelentős hányada pályázati úton nyerhető el az előnyben részesített fejlesztési céloknak (prioritásoknak) megfelelő, egymást kiegészítő operatív programok keretében. Öt ilyen van: agrár- és vidékfejlesztési; gazdasági versenyképességről szóló; humánerőforrás-fejlesztéssel foglalkozó; a környezetvédelem és az infrastruktúra témájára összpontosító, valamint a számunkra alapvető fontosságú regionális fejlesztés operatív programja.
Gazda László szerint különösen fontosak a kiemelt projektek. Mielőtt ezekről a kormány döntene, a regionális fejlesztési tanács tesz javaslatot. Az M3 autópálya nélkül megyénk és a régió föl sem kerülhetett volna a nagy fejlesztések térképére. Záhony sokoldalú fejlesztése, hogy ott egy korszerű logisztikai központ alakuljon ki, országos, regionális és megyei érdek – óriási lehetőség az unió keleti határán. Ez a Budapest–Záhony vasútvonal korszerűsítését is jelenti. Mindhárom megyeszékhely városközpontja kiemelt projekt keretében szépülhet meg. Olyan újszerű kezdeményezést a kormány vett pártfogásba, mint a Jászberényi Tudásközpont létrehozása. Így fejlesztik a Hajdúszoboszlói Élményfürdőt, a kormány támogatja Nyírbátor vallási és kulturális turizmusának fejlesztését, valamint a tiszadobi Andrássy-kastély és környezete megszépítését, felruházását új funkcióval. Különleges terv a Nyíregyházi Állatpark bővítése egy indonéz esőerdőházzal és úgynevezett Tarzan-ösvénnyel, amely az Észak-Alföld egyedülálló nevezetessége lesz.
Nagyobb volumenű egyedi ötleteink közül megemlítem: 2009 év elején mi hoztuk létre az első magyarországi regionális energiaügynökséget, melynek székhelye Nyíregyháza. Egyedi döntésünk, hogy az észak-alföldi Régió azon kevesek egyike, amely önálló képviseletet működtet Brüsszelben. A Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Debreceni Egyetem kooperációjában létrejött a Területi Tervezési és Fejlesztéspolitikai Kihelyezett Tanszék, amely elsősorban a területfejlesztő geográfus szakos hallgatók gyakorlatorientált mesterképzésének lesz a kiemelt helyszíne.
A Fejlesztési Tanács elnöke kiemelte: az Észak-alföldi Regionális Operatív Programban a most zajló 2007–2013 közötti uniós tervidőszakban 1300–1400 milliárd forint felhasználását kellett megtervezni. Ilyen nagyságrendű fejlesztés korábban még nem volt a térségben. Végre sor kerül az igazán hátrányos helyzetben lévő térségekre is. A kormány, uniós források felhasználásával, elindította az Új Magyarország Felzárkóztatási Programot a leszakadó kistérségek hanyatlásának megállítására, gazdasági és társadalmi felzárkózásuk megkezdésére.
A programban a harminchárom legnehezebb helyzetben lévő kistérség helyzetét javítják célzott fejlesztésekkel. A mi régiónkban nyolc érintett kistérség található: Berettyóújfalu, Baktalórántháza, Csenger, Fehérgyarmat, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény, Tiszafüred és környéke.
– Régi szívügyem az iskola- és óvodafejlesztés, amely most lendületet vehet – mondta befejezésül Gazda László.
– Nagyon fontos ugyanis, hogy a jövő nemzedéke felkészült legyen, kész a korszerű ismeretek befogadására, kreatív, innovatív. Az utóbbi időben csak csurrant-cseppent némi pénz e célra, most viszont a kormány a Nemzeti Iskolafelújítási Program részeként az elmúlt ötven év legnagyobb ilyen fejlesztéséről döntött. Már az első körbe bekerült a régió több mint ötven iskolája, óvodája, bölcsődéje, ami időközben körülbelül további harminccal bővült. Azonban még ez is kevés, mert az önkormányzatok háromszáz projektet adtak be, s ezek többsége színvonalas terv.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése