Csenger

Ereje teljében lévő, egyenes testtartású, határozott ember Gaál Gedeon. Büszkén említi, hogy tősgyökeres csengeri, s ha az 1700-as évekbeli tűzvészben nem semmisülnek meg a templom anyakönyvei, még visszább tudná vezetni elei Csengerhez kötődését. Ennélfogva természetesen lokálpatrióta is. Egy helybeli parasztcsalád hatodik, mondhatni kései gyermeke, hiszen apja világháborús, illetve hadifogoly évei után született 1949. március 26-án.

A szülőhelyen elvégzett alsó- és középfokú tanulmányok után – egy év katonai szolgálattal megelőlegezve – a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági gépészmérnöki karát végezte el. Később ugyanide tér vissza posztgraduális képzésre, amikor is a szakához illeszkedő gazdasági szakmérnöki képesítést szerezte meg. Friss diplomásként válogathatott az állásajánlatok közül, de úgy tartotta helyesnek, hogy haza jöjjön. Talán neveltetésének, s részben a Kos jegyében születettek konokságának köszönhetően egyre több konfliktushelyzet övezte munkáját és megítélését a csengeri Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben, ahol négy és fél évig gépesítési főágazat-vezetőként tevékenykedett. Azt, hogy nem rejti a véleményét véka alá, egyre inkább nehezményezték a szövetkezeti és a pártvezetők. Ez hamarosan szakításhoz vezetett: egy szombati értekezleten bejelentette, hogy hétfőtől megszünteti a munkaviszonyát.

Néhány hónapig a gacsályi szövetkezetben gépészmérnök, majd elnöknek választották a tiszabecsi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezethez (pártonkívüliként nem sokan élvezhették akkortájt ezt a bizalmat). 1979-től ’86-ig töltötte be ezt a tisztet, s bár ez alatt az idő alatt messzebb élt szeretett településétől s családjától is, ma már úgy értékeli, hogy életének igen termékeny, eseménydús időszaka volt ez. Itt bontakoztak ki és váltak gyümölcsözővé megyei és országos kapcsolatai, rengeteget tanult, a kutatóhelyekkel kialakított együttműködései tapasztalatok garmadájához juttatták. Visszaállította és ismét nyereségessé tette a juhászatot, melléküzemági tevékenységeket szervezett: a Budapesti Harisnyagyár helyi üzeme 150 embernek adott munkát, de a ládagyártás beindítása, a sódertermelés is jócskán javította a mutatókat. Budapesten takarító és lomtalanító részleget hozott létre – mindezek jóval több jövedelmet biztosítottak a szövetkezet tagjainak, mint a 8 aranykoronás földeken például a kukorica termelése.

Az 80-as évek második felében már egyre világosabbá vált, hogy a mezőgazdaság a meglévő keretekben csak a csöndes válságmélyülés útját járhatja. Hiába szegődött volna példaképei – Horváth Ede, Burgert Róbert és Szabó István – nyomába, a megújulást hozó változások szikrája sem látszott. Váltásra szánta el magát. Elkezdte építeni új csengeri portáját, s közben állást keresett. A Tyukodi Konzervgyárban talált fantáziát és álláslehetőséget, ahol előbb műszaki, majd ezt is megtartva általános főmérnöki beosztásokat töltött be. Az itt töltött 3 év alatt érte a rendszerváltás, a privatizáció előszele, a forgóeszköz-hiányos lassú vegetáció időszaka. Aztán egyszer csak új tulajdonosok kezébe került a gyár. Mint később kiderült, az Urálon túlról érkezettek nem látták át a konzervipar termeltetés–feldolgozás–piac hármas vertikumát, s a vételáron kívül más pénzeszközt nem is kívántak az üzemszerű működésre áldozni. Ehhez a szélhámossághoz már nem adhatta a nevét, otthagyta.

Azóta mezőgazdasági vállalkozó. Családi vállalkozásuk 200 hektárt ölel fel, amiből 30 gyümölcsös, s ebből 7 intenzív almatermesztésre van telepítve. Mostanság hosszabbak a munkanapjai, másra sincs idő, de az ördöggel is tudna cimborálni, ha a mezőgazdaság s még inkább annak helyes mederbe terelése a téma bármilyen fórumon. Talán ez volt az oka annak is, hogy amikor ’94-ben megkereste egy párt, s véleményét, segítségét kérte egy átfogó mezőgazdasági program végrehajtására, azonnal igent mondott.

Az SZDSZ mezőgazdasági programjának népszerűsítése szándékával járta esténként a környező településeket, hogy országgyűlési képviselővé választásához támogatást szerezzen. A választáson jó eredménnyel végzett, a bekerülésre mégsem eléggel. Az ezt követő időben – már nemigen voltak kíváncsiak a véleményére, az átfogó mezőgazdaság-reformáló program is mintha teljesen feledésbe merült volna – belátta, hogy egyik súlyos tévedése volt életének ez az időszak. Csalódásai természetesen nem vették el végleg kedvét a közélettől: a helyi és a környékbeli belpolitikai csatározásokban elsők között tesz hitvallást az általa támogatott progresszív irányzatok, illetve azok képviselői mellett. Egyébiránt bízik benne, hogy a magyar mezőgazdaság a nemzetgazdaságban a neki méltó helyet még életében el fogja foglalni.

Felesége, Tasnádi Mária, körzeti ápolónő Szamosbecsen, fia, Attila, gimnazista. Reméli, hogy egyszer ő folytatja a családi vállalkozást. Amit tud, azt már most igyekszik beleplántálni. Azt azonban, hogy milyen a frissen szántott föld illatát érezni, ahogy átjárja az orrot, az agyat, az egész test zsigereit, átadni nem lehet. Ez a sajátja. Az éltetője. Majd a fia is megtapasztalja, bizonyára.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)