Kathy László népművészről beszél dr. Varga Gyula muzeológus

Fülöp herceg tőle rendelt lószerszámot

Kathy László.jpg1945 után a társadalmi változások és a technikai fejlődés következtében megváltoztak a szükségletek, ezért több, egykor híres debreceni mesterség átalakult, több ágra szakadt, vagy végképp eltűnt. Egyes mesterek azonban a régi mesterségek művészi lehetőségeit igyekeztek továbbfejleszteni, ők lettek a népművészek. Az 1950-es években indult az úgynevezett népművészeti mozgalom, amely a népművészetet igazából felfedezte, és új megvilágításba állította. A népművészről Varga Gyula muzeológus emlékezik.

– Ez egyértelműen pozitív korszaka a népművészetnek?

– Az ötvenes évek művészetpolitikájának a népművészet nagyon sokat köszönhet, ugyanakkor az uralkodó művészetfelfogás miatt – szocialista tartalom nemzeti formában – ez nagyon veszélyes korszak volt. A kultúra hozzá nem értő irányítói, szervezői belelovaltak egyszerű mesterembereket abba, hogy készítsenek mindenféle, a kor ízlésének (még inkább ízléstelenségének) megfelelő tárgyakat. Ezért nagyon nehéz megnevezni azokat, akik meg tudták őrizni a maguk mesterségének, művészetének tisztaságát, s nem letteka kampány áldozatai. Sorolhatnánk a megye népművészeit, köztük a népművészet mestereit, akiknek nem sikerült kibújniuk, az első időszakban legalábbis nem,ez alól a nyomás alól. Ismerjük egyesek torz kísérleteit, emlékszünk a nagyobb ünnepek tiszteletére készült méteres mézeskalács szívekre, a különböző tárgyakon megjelenő aktualizáló feliratokra stb.

– Kathy László is elkövette ezt a hibát?

– Nem, ő ettől megmenekült. Talán azért, mert későn fedezték fel. Ő tipikus alföldi mesterember volt, a régi rend szerint végezte el a tanonciskolát, tanulta ki a mesterséget. Böszörményben született, Debrecenbe került, több mesternél is tanult. Volt inas, nyolc évig segéd. Hogy jó kezű ember és tehetséges volt, az abból is kitűnik, hogy már fiatalon díjakat, kitüntetéseket kapott, versenyeket nyert, rajzversenyt például, meg kész munkáival is kitűnt.

– Miben különbözik a népművészet a népi mesterségtől?

– Semmiben. Népművész az a mester, aki a legszebbet csinálja, akinek a munkái elérik a legmagasabb minőséget, ezáltal esztétikai szükségleteket is képesek kielégíteni. A kézműves mesterek munkái általában művészi teljesítmények is. Amikor én a népművészetet tanítom, mindig abból indulok ki, hogy először is vegyük le róla a díszeket. Maradjon csak a tárgy a maga valóságában, s akkor azt látjuk, hogy minden igazi mestermunkán felfedezhető a művészet arányrendszere. Például az aranymetszés szabálya, vagy annak az ellentéte. A tárgy önmagában is művészi produkció, legyen az egy ház vagy háztartási eszköz, egy hordó, egy dézsa vagy bármi, amit mesterember alkot. E mögött egy óriási, ha tetszik több évszázados gyakorlati tapasztalat áll. Vagyis a legjobbnak, a legtökéletesebbnek kell lennie. S akkor szép is, művészi hatást kelt. A lószerszámok esetében ez különösen kényes dolog, mert a lónak igát kell vele húzni, mégpedig minél nagyobb terhet, de úgy, hogy ne tegye tönkre az állatot. A lószerszámokon a legkisebb hiba, egy el nem kötött bög a varrófonalon vagy egy otthagyott kis bőrmaszat rettenetes károkat tud okozni. Feltöri a ló szügyét, feltöri az oldalát, vagy ha kényelmetlen, a ló megbolondulhat tőle. Tehát olyan eszközöket kell gyártani, amelyek tökéletesen azonosulnak a lóval és a végzett munkával. Ezt László Gyula írta le nagyon szépen a honfoglaló magyarság fakápás nyergével kapcsolatban. Megtudta, hogy Tiszafüreden még készítenek ilyen nyerget, a helyszínen termett, s meggyőződött róla, valóban ugyanazzal a technikával dolgoznak. S mikor elkészült a nyereg, mérnökemberekkel mérette, s kiderült, hogy a lehető legtökéletesebb alkotás. Két falemez ráfekszik a lónak a hátára, de úgy, hogy az állat gerince szabad. A honfoglalás kori gyors lovaknak az volt az egyik titka, hogy a nyereg nem gátolta őket a mozgásban. A másik a kápa, amelyik viszont a lovasnak adott biztonságot, mert se előre, se hátra nem csúszott, a ló akár felágaskodott, vagy bármit csinált, a lovas nem esett le. Hogy lehet egy vékony lemezt úgy beleépíteni egy másik lemezbe, hogy az nem törik el az óriási terhek alatt? Felülhetett ugyanis egy 80 kilós ember is arra a nyeregre. Mert a kápát összekötötte egy bőrszíj, amelyiken a test nyugodott. Ha ennek a közepébe ült, akkor ez befele húzta. De ugyanakkor kifele is, ha a kápának nekitámaszkodott. A kettő olyan arányú volt, hogy mérnökök számítása szerint minimális feszültség keletkezett. Tehát a befele és kifele húzó erő teljesen kiegyenlítődött. És tovább sorolja még László Gyula ennek a nyeregnek a technikai előnyeit. De ha a technikától és díszítésektől eltekintünk, és az ember leteszi ezt a nyerget maga elé, azt látja, hogy milyen szép.

– Kathy László készített nyerget? Ő tulajdonképpen szíjgyártó volt vagy bőrdíszműves?

– A bőrdíszműves újabb keletű mesterség, ami különböző bőrmesterségekből alakult ki. Kathy László szíjgyártó volt, s fiatal korában készített nyerget is. A nyerges és a szíjgyártó valamikor egy szakma volt. Talán a XVIII. század elején vált ketté a két mesterség, amikor a hátalás mellett a lovak igába törése is nagyobb méreteket öltött. A nyergesek egyre inkább a nyeregszerszám fa alkatrészeire szakosodtak, a fakápák bőrözését pedig a szíjgyártók végezték. Kathy László is készített a nyergekhez bőröket, díszeket, sallangokat és így tovább.

Ő használati tárgyakat készített vagy dísztárgyakat is?

– Élete végéig csak használati tárgyakat csinált, de miután az ötvenes évek második felétől a közönséges lószerszámok iránt csökkent a kereslet, attól kezdve alkatrészeket, például gyeplőket, aztán díszeket, sallangokat, díszhámokat alkotott. Erre az adott lehetőséget, hogy az állami gazdaságok, nagyobb állattelepek, versenyistállók mindig igényelték a rangos, díszes lószerszámokat. Kathy László egyike volt azoknak, akiket rendszeresen foglalkoztattak, ezért az ő szerszámai szinte mindenütt megtalálhatók az országban.

– Milyen bőrrel dolgozott?

– A régi mesterek elsősorban marhabőrt használtak, de elég gyakran dolgoztak fel disznó-, speciális esetben ló-, ritkábban juh- és kecskebőrt. Kathy Lászlónak már csak marhabőrrel volt dolga, de hogy milyennel, az a gyakorlatban komplikált szakmai része a mesterségnek. A marhabőrnek ugyanis nagyon sok része van életkor, kidolgozás és aszerint, hogy az állati test mely részéről nyerték. A lószerszám minden részéhez megfelelő fajta bőr kell.

– Sémák alapján dolgozott?

– Minden népi mesterségnek sémái vannak. Ezek a sémák jórészt a hagyományból származnak. Természetesen a XX. században már tudatosan beépítettek új elemeket is, olykor idegenből vagy szakkönyvekből átvett motívumokat. Mondhatom, Kathy Lászlónak nagy szerencséje, hogy Debrecen lovas város volt, a tanyára járó emberek nem tudtak ló nélkül létezni, s itt kialakult egy sajátos stílusa a lószerszámoknak. Ezeknek a követelményei az utolsó részletekig hagyományosak voltak. Például az, hogy a csatok hogy kapcsolódnak egymásba az úgynevezett visszacsatolással. Vagy, hogy a mester milyen díszt tesz egyáltalán a szerszámra. Tehát kialakult egy debreceni lószerszámtípus, ami az egész Hajdúságra érvényes volt. Bihar és Szabolcs felé menve már változást tapasztalunk, különösen ott, ahova németek is települtek, ők egész másként díszítettek. A debreceni lószerszámtípus sajátossága különösen a gyeplő hajtórendszerben érzékelhető. Ugyanis az országban egyedül itt alakult ki a sok lóból álló fogat, az ötös fogat, a hetes fogat. Hogy lehet, mondjuk, egy hetes fogat irányítását megoldani, hiszen annyi gyeplőt nem tud a hajtó a kezébe fogni? A kocsisnál egy gyeplő volt, s azt úgy kellett megoldani, hogy azzal az egyetlen gyeplővel képes legyen a hét lovat irányítani. Ez a rendkívül bonyolult módszer Herman Ottónak, a nagy néprajztudósnak is feltűnt, s annak idején Zoltai Lajos felvilágosítása alapján megírta, s az Etnográfiában meg is jelentette a debreceni ötös fogat befogási és hajtási módszerét. Zoltai Lajos ebben is járatos ember volt, jól ismerte a debreceni fogatokat. Na, de hát itt volt az akkor még fiatal cívis muzeológus, Ecsedi István, aki felfedezett a leírásban valami hibát, s írt egy éles hangú cikket Herman Ottó ellen. Ő azonban bölcsen nem vette fel a kesztyűt, és nem válaszolt. Ezt csak azért említettem, mert a debreceni cívisek annyira kényesek voltak a lószerszámok használatára, hogy akár egy csatnak az állása sem térhetett el a hagyományostól.

– Eszerint a Kathy Lászlóáltal használt formák, motívumok, elemek nem a sajátjai voltak?

– A tradicionális formavilághoz szinte törvényszerűen ragaszkodni kellett, nem lehetett rajta változtatni, eredetileg legalábbis nem. Formakincsét Kathy László is a hagyományból merítette. Később, az 1930-as évek végén a parádézás miatt elterjedtek a fonott sallangok, azon belül rengeteg variáció vált lehetővé, de csak a képet illetően. Hogy azt hova kell elhelyezni, milyen módon, azon nem lehetett továbbra sem változtatni. Volt a homloksallang, voltak az oldalsallangok, az úgynevezett hosszú vesesallangok, azoknak úgy kellett lenni, ahogy mindig. Legfeljebb a gazdagságban mutatkozott eltérés. Kathynak nem ez volt a legnagyobb erőssége. Ő ezt csak az ötvenes évektől kezdte komolyan művelni, amikor ez az igény támadt. Neki a kompozíció egésze volt az erénye. Természetesen remekül megtanulta a sallangkészítést is.

– Egyedül dolgozott, vagy voltak segédei?

– 1933-ban tette le a mestervizsgát, s nyitott önálló műhelyt a Miklós utcán. Egy pár év múlva, mivel keresték a termékeit, alkalmazott segédet, sőt a felesége is, aki eredetileg fodrászlány volt, kitanulta a mesterséget. 1950-ben belépett a szövetkezetbe, s csak 1957-ben váltotta ki újból az ipart, azután volt olyan periódus, amikor egyedül dolgozott, illetve, hogy ne legyen egyedül, a feleségével. Nagy probléma is lett belőle, amikor idős korában valami agyvérzés következtében lebénult a keze, s egy darabig nem tudott szabni, s akkor fogadott maga mellé segítőket. 1936-tól csaknem mindig volt tanulója, élete során 14-et avatott be a szakma titkaiba. De amatőr díszművesek mindig járogattak be hozzá többen is.

– Egyszer megjelent a szerkesztőségben egy úr, aki valamikori huszárszázadosnak mondta magát, s felszólított,hogy keressük fel Kádár Gyula szíjgyártót, és írjunk róla riportot. Mégis csak igazságtalanság, – mondta – hogy mindig Kathy Lászlót népszerűsítik, holott Kádár Gyula jobb szíjgyártó, nagyobb művész. Ismerte Kádár Gyulát?

– Hogyne. Ott a falon azt a sallangot tőle kaptam ajándékba. Nehéz összehasonlítani őket, mert Kádár Gyula más úton indult és haladt később is. Itt született valahol a Nyírségben, Nyírgebén. Szatmárnémetiben tanult, tehát eleve más stílust sajátított el, s nem is sokáig gyakorolta a mesterséget, mert gyárba került, ahol gépszíjakat, meg egyéb szíjalkatrészeket gyártott. Megtanulta ő a mesterséget, értette is, később ismét gyakorolta is, de nem debreceni jellegű darabokat készített. Debrecenbe kerülve előbb szövetkezetben dolgozott, ott inkább alkatrészek készítése volt rábízva. Végül majdnem autodidakta módon elsajátította a lószerszámkészítést. Hozzáteszem, kiválóan megtanulta, megérdemelten kapta meg a Népművészet Mestere címet. Nagyon szép lószerszámokat tudott készíteni, legfeljebb nem lehet szigorúan debreceni mértékkel megítélni őket, mert ő ezeket maga alkotta, a hagyománytól eltérve. Neki a legnagyobb erőssége a díszítőmesterség volt, a különböző sallangok készítése. Abban talán nagyobb mester volt, mint Kathy László, aki nem nagyon szerette ezeket az apró dolgokat. Mondottam, őt az egész érdekelte, a mindig nagyon célszerű, könnyűés esztétikusan megformált lószerszám.

– Kathy László féltékeny volt a konkurenciára?

– Nem, de Kádár Gyula nagyon! Amikor Debreceni szíjgyártók c. könyvemhez anyagot gyűjtöttem, nem tudott róla, hogy Kathy László is benne lesz a könyvben. Amikor a kiadvány megjelent, kapott a Déri Múzeumtól egy jó pár példányt, de attól kezdve sohasem jött hozzánk.

– Hogyan jutott hozzá Kathy László azokban a szűk esztendőkben anyaghoz? Hiszen egyes kismesterségek az anyaghiány miatt sorvadtak el.

– Úgy, hogy amikor kilépett a szövetkezetből, amelynek egy időben elnökhelyettese volt, megvett egy csomó bőrhulladékot. Vágott belőle kb. négyezer szálat, s abból készült az ötös fogat számára a díszszerszám. Erre figyelt fel az Országos Lótenyésztési Felügyelőség, s ettől kezdve a megrendelő nagy cégek biztosították számára az anyagot. Másrészt nem olyan túl sok szerszámot kellett neki csinálnia, hiszen ezek nagy értékű munkák voltak.

– Maradtak munkái a múzeumokban?

– A négy legszebb munkája, szerszáma a Déri Múzeumba került. Ő maga erről a szándékáról már korábban is tett célzásokat. De hát nem éltek olyan jól, és sokáig nem merte az ajándékozást megejteni, attól félve, hátha egyszer szükségből piacra kell dobnia élete fő műveit. Mert azokban nagy érték rejlett. Mikor meghalt, a rokonsága pereskedni kezdett az örökségért, a kész szerszámokat meg mindent, ami a műhelyben található volt, megpróbálták „szétcincálni.” A per egy nagy testvérháborúvá fajult. Végül a lánya örökölte a műhelyt, s amikor Kathy Lászlóné is meghalt, a múzeumnak ajándékozta az említett szerszámokat arra való hivatkozással, hogy ez volt Kathy László végakarata.

– Anyagi gondokról beszél, pedig még az angol királynő férje, Fülöp herceg is rendelt tőle lószerszámot.

– Budapesten 1971-ben rendeztek egy nagy vadászkiállítást, s arra készített Kathy László egy négyes szerszámot, lehet, hogy azt, amely végül a múzeumba került. A kiállítást felkereste Fülöp edinburghi herceg, az angol királynő férje, s annyira megtetszett neki a szerszám, hogy rendelt belőle egy garnitúrát. Kathy László megdöbbent, elsősorban azért, mert nem tudta, honnan vesz hozzá anyagot. Meg is pedzette gondjait a herceg menedzserének, hiszen egy főhercegnek nem tehet a lószerszámjára sárgaréz díszeket, oda aranyozott díszek kellenek, és mi minden még. Ez sem volt akadály: minden anyagot leszállítottak neki. S akkor jött az újabb meglepetés: a főherceg szerette volna meglátogatni! Kathy László 1957-ben nyitotta meg a műhelyét a Csapó utcán. Ott egy elég sötét pincében dolgozott, mégis remek dolgokat alkotott. Nagy diplomáciai bonyodalom keletkezett belőle, mert hát hogyan fogadja az angol királynő férjét egy dohos pincében? Törték a fejüket az illetékesek, hogyan lehetne lebeszélni a herceget a látogatásról. Végül valahogy lebeszélték. De a sajtó ekkor már annyira felkeltette a közvélemény érdeklődését, hogy végül is kiutaltak neki egy másik műhelyt, ami valamivel kényelmesebb volt, de az sem volt valami ragyogó. Két helyiségből állt, az egyikben dolgozott, a másikban árult. Lakni azonban továbbra is kint lakott valahol a város peremén. Összességében nehéz élete volt, ennek ellenére csodálatos dolgok kerültek ki a kezéből.

– Foglalkoztatta őt elméletileg a népművészet, vagy inkább ösztönös művészember volt?

– Ő elméleti kérdésekkel nem foglalkozott. Természetesen az ötvenes évek hatása alól teljesen nem menekülhetett, ragadt rá is valami, hiszen tagja volt különböző bizottságoknak, de inkább ő volt a minta. Tehát nem neki kellett alkalmazkodnia, hanem rá hivatkoztak mások. Így aztán megmenekült a proletkultos szemlélettől. Amint már mondottam, az volt a szerencséje, hogy későn indult, 1957 után, s akkor már csillapodott az erőszakos ráhatás szándéka. Ennek köszönhette, hogy mindvégig megőrizte eredeti, hiteles stílusát. Szinte semmit nem kellett változtatnia. Természetesen a megélhetés végett ő is csinált apró-cseprő tárgyakat, mütyüröket, például kulacsokat. Azoknak a megítélése már nem annyira egyértelmű, hiszen ezeket a piac kérte tőle. De a lószerszámok tekintetében sohasem alkudott meg, azt csinálta, amit tanult és tudott.

– Elégedett volt a megbecsüléssel?

– Sokáig inkább sértett, szorongó ember volt. Ez érthető. Nagyon szépen indult, már fiatalon komoly szakmai sikerei voltak, járt vásárról vásárra, s szépen keltek a portékái, híre ment, hogy milyen takarosan dolgozik. 1945 után őt nagyon sok sérelem érte, s attól kezdve a világgal szemben bizalmatlan embernek láttam, modora egy kicsit nyers hatást keltett. A tanulókkal például túl szigorú volt, nem nézte el a hibáikat. Ezt csak azok fogadták el, akik megértették, hogy szigora igényességéből fakadt. Ettől függetlenül mindig voltak körülötte fiatalok, s nem feltétlenül bejelentett tanulók. Pedig közben nagyon jó humorú ember volt. Ha felszabadult, nagyon jól el lehetett vele beszélgetni. Érezte, hogy ő többre lenne képes, mint amennyit elért. Kétségtelen, a hercegi megrendelés, tehát a nagy nemzetközi siker után emberileg oldódott, mert oldódott körülötte a légkör. Végignéztem a helyi lapokat, addig alig találtam egy-két kis hírt róla. Aztán ő is gyakori riportalany lett, a megye pedig elkezdett büszkélkedni vele. Ha egy ember kedélye harmincéves szorongás után megváltozhat, akkor az övé megváltozott, de sajnos, nem sokáig. Amikor ugyanis révbe ért, megkapta a kellő megbecsülést, az elérhetőösszes kitüntetést, kitört rajta a betegség, kezdődött a szenvedés.

– Viszi-e valaki tovább a mesterséget Debrecenben?

– Újvárosi Imre követte, de ő fiatalon meghalt. Szegi Márta ma is dolgozik, de ő csak díszeket csinál. Napjainkban Tóth Sándor folytatja a mesterséget, az üzletet a lánya tartja fenn.

 Bakó Endre

***

KATHY LÁSZLÓ (született 1909. február 26-án Hajdúböszörményben, elhunyt 1985. július 17-énDebrecenben) szíjgyártó népművész. Tízen voltak testvérek, hárman a szíjgyártó mesterséget tanulták. Maga 1922-től 1926-ig inaskodott egyik nagybátyjánál, Kathy Antalnál, a tanoncvizsgát kiváló eredménnyel tette le. Nyolc esztendeig segéd volt Hajdúböszörményben és Debrecenben. 1933-ban tette le a mestervizsgát, és önálló műhelyt nyitott Debrecenben. 1950-ben belépett a Debreceni Szíjgyártó, Bőröndös és Kötélverő Szövetkezetbe, ahol sztahanovista szabásmester, s egy időben a szövetkezet elnökhelyettese volt. 1957-ben újból kiváltotta az ipart. Országos hírnévre 1971-ben tett szert. Ettől kezdve a nyilvánosság, a sajtóérdeklődésének középpontjába került. Munkásságát számos kitüntetés kísérte, melyek közül kiemelkedik a Népi Iparművész, (1970), a megyei tanács művészeti díja, (1974) a Népművészet Mestere (1976). 

DR. VARGA GYULA (született 1924. április 2-án Kismarján, elhunyt 2004. december 29-én Debrecenben) történész-etnográfus, muzeológus, koreográfus.Egyetemi tanulmányait Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte magyar–történelem–néprajz szakon, ugyanott tanársegéd, később középiskolai tanár, a népművelési tanácsadó vezetője, a Déri Múzeum főmunkatársa. A történelemtudomány kandidátusa, címzetes egyetemi docens. Főleg gazdaságtörténettel és gazdaságnéprajzzal foglalkozott. Mintegy százötven tanulmánya jelent meg helytörténeti monográfiákban, folyóiratokban. Néprajzi munkái közül önállón megjelent a Debreceni szíjgyártók. Mint koreográfus országos tekintélynek örvendett. A Debreceni Népe Együttes egyik alapítója, majd az Építők Hajdú Táncegyüttes vezetője. Koreográfiái közül kiemelkedik a Béres Andrással közösen alkotott Hortobágyi pásztortánc. Nyolcvanadik születésnapján Kismarja díszpolgárává avatták. Ez alkalomból jelentette meg a debreceni Déri Múzeum Granárium címen válogatott tanulmányait.

 (Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése

Csendes utcán

Hargitai Beáta alkotása …olyan csendességgel lopodzott be az utcába az idő, hogy senki nem vette észre ezt az alattomos munkát. Megkoptak fenn magasan a cserepek, kicsit beázott a homlokzati fal,... Tartalom megtekintése