(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Dunyák Mihály
A Zempléntext Kft. ügyvezető igazgatója,
Sátoraljaújhely
Érdekes és változatos, egyben sikeres életutat járt be eddig Dunyák Mihály, akinek gyermekkorától kezdve rengeteg munka jutott osztályrészül, és eddig eredményesen sikerült megoldania feladatait.
1953. január 31-én született Sátoraljaújhelyen. Édesapja – aki nagyon fiatalon elhunyt – dohánygyári munkás volt. Édesanyja háztartásbeliként nevelte a három gyermeket, akik közül István öccsét fiatalon elveszítették, Márta húga Sátoraljaújhelyen él családjával. A zempléni kisvároshoz tartozó Rudabányácskán nőtt fel, ahol a hegyek, a természet jelentették az igazi kikapcsolódást. Már fiatalon bevonták a szőlőművelésbe, emellett nyulakat nevelt, galambokat tenyésztett.
Iskolai tanulmányait Újhelyen folytatta, jól tanult. Ebben múlhatatlan érdemei voltak Tulipán Miklós matematika–fizika és Csaba László történelem tanárnak is. Szünidőben rendszeresen járt szőlőt oltani, meg a csemetekertbe tuskósarjakat letakarítani, ezzel kereste meg a zsebpénzét. Ipari tanulóként a ruhaipari szabó szakmát tanulta ki, a szakmunkásképzőt kitűnő eredménnyel fejezte be. A megyei verseny megnyerése után az országos szakmai versenyen is jól szerepelt. 1972-ben különbözeti vizsga letétele után a ruhaipari szakközépiskola második osztályában tanult tovább.
Az iskola sikeres befejése után a He-rukonban folytatta, igen jó szalagra került, Szidor Sándor mellett megtanulta és megszerette a szakmát. 1974-ben technikusi oklevelet szerzett Budapesten. Néhány évvel később az akkori Étextől kapott egy jó állásajánlatot, minőségi átvevőként alkalmazták. 8 évig folytatta ezt a tevékenységet, rengeteg szakmai tapasztalatot szerzett, és amikor a céget átszervezték, váltott. 1980-ban Vajdácskán – akkoriban indultak a téeszekben a melléküzemágak – egy 50 fős üzem tevékenységét szervezte meg. Hat évig irányította a varroda munkáját, ekkor „csalták át” a Sárospataki Ruházati Szövetkezethez, ahol üzemvezető lett.
Bár további útja szakmailag sikeresen alakult, 1992-ben az önállóság mellett döntött, megalapította első vállalkozását. Három évvel később jött létre a Zempléntext Kft., tevékenységük német, holland, francia és svájci kapcsolatok révén indult. 1996-ban pályázatot nyertek, és egy évvel később már saját, új üzemükben indult a termelés. Jelenleg 50–60 fő dolgozik a cégnél, fő profiljuk a női felsőruházat készítése. Ez zömmel tőkés bérmunkát jelent, de szép számmal vannak belföldi vevőik is. A jövőben minél több önálló termékkel szeretnének megjelenni a piacon.
Dunyák Mihály szerint: – A sikeres előrehaladás elsődleges feltétele a kitartás. Ha az ember rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, akkor sokszor akár vert helyzetből is képes talpra állni. Ez a tevékenység nagyon kemény, fárasztó munka, csak szorgalommal lehet eredményt elérni. Folyamatosan figyelni kell a gazdasági és egyéb folyamatokat, és jó, ha vannak az embernek barátai, akikkel meg tudja osztani gondjait, akik ha kell, segítenek is. Kellenek a saját ötletek is, olyanok, amelyeket az ember végig is tud csinálni.
Nagyon fontos a családi háttér. Én szerencsés vagyok, hisz olyan társat kaptam, aki nemcsak jó anya és feleség, hanem szakmabeliként is számíthatok rá. Ilyen háttérrel el lehetett indulni a vállalkozás olykor rögös útján. A feleséggel, Barna Zsuzsannával még a ruhagyárban ismerkedett meg, házasságot 1979-ben kötöttek. Ő ma a családi vállalkozás, a kft. egyik ügyvezetője. Két fiúgyermekük közül Péter 1980-ban született, Gábor egy évvel fiatalabb, mindketten a vállalkozásban dolgoznak.
Dunyák Mihály – nemhiába az erdő mellett nőtt fel – kedvenc időtöltése a vadászat, a Spartacus Vadásztársaság tagja. A közhiedelemmel ellentétben a vadászat során nem a vad leküzdése az elsődleges. Egy fárasztó nap után a lesen ülve, amikor a csend, a nyugalom veszi körül, a madárdalt hallgatva igazi kikapcsolódásban van része. Leginkább a vaddisznóvadászat „dobogtatja meg a szívét”, de lőtt már mindenféle vadat, ami a környéken honos. A zsákmányt szívesen meg is főzi vagy süti, rengeteg féle ételt tud készíteni.
Méhészkedik, jelenleg 35 családja van egy gurulós konténerben. Műveli hatalmas kertjét is, ahol mindenféle gyümölcs megtalálható, biztosítva a család szükségleteit. A vadásztársaság intéző bizottságának tagja, és három éve részt vesz a szakmunkástanulók vizsgáztatásában is.
Dunyák Mihály úgy véli, ma a ruházati ipar nehéz helyzetben van (hiába dolgoznak a legmodernebb gépekkel), mert a „bóvli” elárasztotta a piacot, a minőségi árut kevesen keresik. Bár eddigi életútjával elégedett, további terveivel más területeken szeretne „kalandozni”.
Hasonló
Téli alkony
Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése