Vásárosnamény

Debrecenben, 1945-ben született. Édesapja katonatiszt volt, aki meghalt a háborúban, édesanyja pedig könyvelőként dolgozott, de emellett minden munkát elvállalt, hogy lányának megadja, amit lehet, hogy taníttassa, segítse, gyermekként és majdan felnőttként minél boldogabbnak lássa. Szele Ildikó számára természetes volt, hogy az általános iskola elvégzése után középiskolában tanuljon tovább. A debreceni Csokonai-gimnáziumban érettségizett, majd a helyi orvostudományi egyetemre jelentkezett.

Hogy miért éppen oda? Mint mondja, a pályaválasztás számára nem igazán volt tudatos, kicsit a véletlen művének is tekinthető, hiszen legalább annyira érdekelte sok egyéb, például a műszaki egyetem, így azt is elképzelhetőnek tartotta volna, hogy oda jelentkezzen, hiszen a mérnöki munka legalább annyira vonzotta.

Az egyetem elvégzése után, fiatal pályakezdőként rögtön a mélyvízbe, az akkor még újnak számító vásárosnaményi kórházba került. A belgyógyászaton kezdte a munkát, utána a fül-orr-gégészeti osztály következett. 1976-ban szakvizsgát tett, de a tanulást azután sem hagyta abba. Először megszerezte a szakképesítést audiológiából, később – a kor követelményeihez igazodva – elvégezte a menedzserképzőt, megszerezte az egészségügyi közgazdász diplomát is. A tanulásra soha nem külső kényszer, hanem az igényesség vitte, hiszen nagyon is jól tudta: lépést tartani, a napról napra növekvő igényeknek megfelelni bizony csak így lehet. Eközben természetesen folyamatosan dolgozott, mégpedig nem is keveset. Főorvos lett, majd orvos-igazgató, 1996 szeptembere óta pedig cotrolling menedzserként is dolgozik. Ebbéli feladata a teljesítményekhez kapcsolódó finanszírozás és a költségek ellenőrzése, különféle trendek elemzése, az ezzel kapcsolatos javaslatok megfogalmazása.

– Nehéz, de szép munka volt a naményi kórházat első emberként irányítani – emlékezik dr. Szele Ildikó. A beregi emberek szeretete, a kórház iránti elkötelezettsége erőt adott akkor is, amikor kórházigazgatóként nemcsak nekem, de a helyieknek, az önkormányzat tagjainak is a megszüntetés, illetve az átalakítás dilemmája adatott. Azt, hogy mindeközben, az egészségügy nehéz helyzetében az intézmény az elvárásoknak megfelelően működött, s még adósság nélkül talpon is tudott maradni, óriási eredménynek tartom. Én ma is szentül hiszek a kiskórházak létjogosultságában, csak nem ebben a formában, ahogyan most sokan elképzelik és ránk erőltetik. Meg vagyok győződve arról, hogy az itt élő embereket is megilleti a kor színvonalának megfelelő egészségügyi ellátás, melynek biztosítása a mindenkori kormányok kötelessége.

Szele Ildikó természetesen nemcsak orvos, de feleség és családanya is. Férjet már az egyetemen választott magának, mégpedig szakmabelit, ugyancsak orvost, akivel együtt, egyszerre kezdték a szakmát, a közös életet. Dr. Kerecsen Lajos jelenleg a Szatmár-Beregi Kórház sebészeti osztályának vezetője. A házaspár két gyermeket nevel. Lányuk, aki látta a szülők áldozatos, nehéz, de szép munkáját, mindenáron orvos akart lenni. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően az is lett belőle, jelenleg Debrecenben, a Kenézy-kórház röntgenosztályán dolgozik, orvos. A Kerecsen család legifjabb tagja fiú, akit azonban a számítógépek, az informatika világa érdekel. Ezért is választotta a Budapesti Műszaki Egyetemet, melynek informatika szakán éppen most szerez diplomát. Tervei szerint a tanulást ezzel nem hagyja abba – s bár kitűnő hazai állásajánlatokat kapott –, külföldön, az egyik nagy számítógépes cégnél szeretné folytatni, a szakvizsgát megszerezni. Anyja és fia igencsak hasonlítanak egymásra, hiszen Szele Ildikónak – igaz, nem szakmája – de kedvenc hobbija az informatika. Annak idején még a Commodorral kezdte, ma már a legkorszerűbb gépek előtt is megállja a helyét. Tudásának ezekben az időkben munkahelye veszi hasznát, hiszen az átalakítás, az összevonás, a teljesítmény mérése és finanszírozása terén ma már a számítógépek nélkülözhetetlenek. Nem hobbija, de az utóbbi hónapokban komoly elfoglaltságot jelentett számára a politika. Országgyűlési képviselőnek jelölték, a Fidesz színeiben mérettette meg magát. Nem sokon múlott, hogy nem lett belőle országgyűlési képviselő, de mint mosolyogva mondja, nem tekinti kudarcnak, hogy kimaradt. Már csak azért sem, mert a politizálástól, a közügyek intézéséből eddig sem, ezután még annyira sem vonja ki magát. A választási kampányidő nagy eredményének tartja, hogy a korábbinál jobban megismerte a vidéket, a régió embereit és gondjait, melyeket további munkájában hasznosítani szeretne.

– Azt gondolom, a megszerzett tudást és rengeteg információt nagy hiba lenne veszni hagyni. A jövőben szeretnék szakmapolitikai feladatokat felvállalni, mert meg vagyok győződve arról, hogy ezzel sok embernek, orvosnak, betegnek egyaránt hasznára lehetek, s e téren bizony jócskán akad még tennivaló…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)