Vásárosnamény

A tákosi kis osztatlan iskolában ismertem meg a számok hatalmát és a betűk birodalmát – szokta kezdeni, s kezdi ezúttal is önéletrajzát dr. Pataki Béláné dr. Baráth Ida, Vásárosnamény tiszti főorvosa.

Szülei úgymond egyszerű emberek voltak, akik minden tőlük telhetőt megtettek gyermekeik boldogulásáért, azért, hogy ők már náluknál többek, jobbak legyenek. Ahogyan most lányuk, két felnőtt gyermek édesanyja, három unoka boldog nagymamája is nap mint nap ugyanezt megteszi…

Baráth Ida az elemi iskola első négy osztályát szülőfalujában, Tákoson végezte, majd a debreceni Református Dóczy Leánynevelő Intézetbe került. Aki évtizede orvosként ismeri őt, nehezen hiszi, hogy Baráth Ida a Közgazdasági Technikum kereskedelmi tagozatán érettségizett, végzettsége szerint könyvelő, tervező statisztikus lehetett volna. Lehetett volna, de nem lett, mivel többre vágyott, így hát orvosnak jelentkezett.

– Mindig is orvos akartam lenni, ezért harmadik osztálytól önszorgalomból tanultam a biológiát és a latint. Máig nem felejtem a felvételit. A közgazdasági technikum nem adott meg minden alapot, az orvosegyetem elkezdéséhez szükséges tudást, de a felvételi bizottság tagjai szerencsére nem csak a fizika és biológia iránt, hanem a világ dolgai felől is érdeklődtek, osztályozták az általános műveltséget. Bíztak bennem, látták és méltatták az elszántságomat, így felvételre javasoltak, s megnyílt álmaim előtt az út.

Negyedéves volt az egyetemen, amikor férjét, Pataki Bélát megismerte, aki akkor a vásárosnaményi járási bíróság elnöke volt – ma köztiszteletben álló ügyvéd –, s akivel azóta is boldog házasságban él. Friss diplomásként, néhány hónapos kórházi gyakorlat után Baráth Ida megvalósíthatta álmát, Vásárosnamény körzeti orvosa lett, s ezt a munkáját közel harminc évig megtartotta, lelkiismeretesen gyakorolta.

Arra a kérdésre, hogy három évtized tapasztalata szerint munkájában mi volt a legszebb, s a legnehezebb, készséggel sorolja:

– Már kezdetben felfigyeltem arra, hogy mennyire rossz a lakosság általános egészségi állapota, s hogy a krónikus, nem fertőző betegségek esetében mennyire fontos lenne a megelőzés. Az országban az elsők között kezdtem el az általános szűréseket, a kiszűrt betegek gondozását. Ebben a témakörben számos tudományos cikket, közleményt is írtam, melyek hazai és külföldi szaklapokban, folyóiratokban jelentek meg. Tapasztalataimról rendszeresen beszámoltam előadásokon is, miközben több kongresszus, tudományos tanácskozás szervezője voltam. Ebből a témából készült 1991-ben kandidátusi értekezésem is. Mindeközben 1985-től megyei szakfőorvos voltam, s megalakulásától tagja a háziorvosi szakmai kollégiumnak, 1997-től pedig a Népegészségtan szakmai kollégiumának is.

Dr. Patakiné dr. Baráth Ida részt vesz a Debreceni Akadémiai Bizottság egyik munkabizottságában, a Magyar Tudományos Akadémia megyei testületének elnökségi munkájában, de aktív résztvevője a lakóhelyén működő különféle testületeknek is. Bár egész életében sokkal inkább tetteivel, semmint a szavakkal politizált, legutóbb mégis elindult az országgyűlési képviselői választásokon. Kisgazda színekben próbált bejutni a parlamentbe, s hajszál híján maradt le a győztes mögött. Mint mondja, nem tekinti kudarcnak a második helyezést, mivel szívében és életfelfogásában semmi nem változott: ő ezután is ugyanúgy fog segíteni másokon, éppen olyan lelkesen tevékenykedik így is, mintha ott ülne a díszes kupolák alatt. Számára nem csak a kampányidőszak végéig jelentett feladatot a mások gondjainak felvállalása, megoldása. Már csak azért sem, mert az emberek azóta is folyamatosan keresik, megosztják vele problémáikat, igénylik jó tanácsait, segítségét, ügyes-bajos dolgaikkal gyakran fordulnak hozzá.

– Ha nem is lettem képviselő, attól még tény: több mint tízezer ember rám adta szavazatát, így nem tehetek, nem is akarok mást tenni, más lenni: a kapum, mint mindig, ezután is nyitva áll.

Életében rendkívül fontos szerepet játszik a család. Fia, Béla tanár, lánya, Piroska a mama hivatását választotta, orvosi diplomát szerzett. Baráth Idának és férjének igen sok örömet szerez a három unoka, akik kitöltik a család életét. Nem lett hűtlen szülőfalujához sem, a tákosi kis templom, a beregi mezítlábas Notre Dame sokat köszönhet neki. Anyagilag évek óta segíti, támogatja azért, hogy eredeti szépségében megmaradjon e picinyke, ám világhíressé vált műemlék. Az anyagiak mellett hímzéseket, értékes templomi tárgyakat adományozott az egyháznak és szülőfaluja kicsinyke templomának, kezdetben nevének eltitkolásával, ma azonban már felvállalva a nyilvánosságot is.

– Milyen terveim vannak a jövőre? – mosolyog a kérdésen kedvesen. – Nem igazán nagyratörőek, s egyáltalán nem rendkívüliek a terveim. Szeretnék még sokáig dolgozni, családommal egészségben élni. Mindössze ennyi a programom, s ha meggondolom, ez nem is kevés…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)