Nyíregyháza

Ki ne emlékezne Bari Károly emlékezetes indulására a hatvanas években? A magyar Rimbaud-nak is nevezett középiskolás diák úgy robbant be az irodalomba, mint azelőtt s azóta senki sem. De követték a többiek: Lakatos Menyhért, Osztojkán Béla. Mindenki úgy érezte, hogy a magyar kultúra végre számba veszi − a jórészt még szóbeliségben rejtőzködő − cigány kultúrát.

De nem teljesen így történt, mert a feltűnt alkotók nem mindig tudtak igazán jól sáfárkodni a tehetségükkel, meg aztán a magyar közvélemény is inkább unikumnak, sajátos színezetnek tekintette a beáramló új kultúrát. Mindez azért kívánkozik előre, mert dr. Lázók Anikó a megyei önkormányzat titkárságának munkatársa a közgyűlések előkészítése mellett a kisebbségekkel kapcsolatos feladatokat is ellátja.

A miskolci egyetem jogi karán végzett, ugyanúgy, mint a bátyja.

S ez nemcsak a rivalizálási szándékból fakadt.

Abból, hogy a férfiszemléletű társadalomban szükséges annak a megmutatása: a nő is képes jogi pályán eredményesen dolgozni, hanem azért is, mert a Vasvári Pál Gimnáziumban harmadikos korában kiderült: talán ezen a területen lehet a legtöbbet tenni azokért, akik nem képesek önmaguk érdekeit megfogalmazni.

Anikó 1963-ban született Nyíregyházán.

Édesapja gépkocsivezetőként dolgozott, de sajnos korán árvaságra jutott a család, mert negyvenhét évesen meghalt. A hiányát azóta sem képesek feldolgozni. A döntő szerep ettől kezdve az édesanyára hárult, aki azonban már gyerekkorában látási zavarokkal küszködött, és a helyzete is egyre inkább romlott.

Anikó fontosnak tartja, hogy első generációs értelmiségi lett belőle. Rendkívül sokat köszönhet a szüleinek, lelki, érzelmi gazdagságot kapott tőlük. Ők mindig az életre nevelték, és jó korán felkészítették a két gyereket arra is, hogy a cigányoknak kétszer annyit kell dolgozni a sikerért, mint másoknak.

Érdeklődéssel fordult a fiatalkorúak problémái felé, ezért a székesfehérvári városi ügyészségen vállalt munkát. Közben meghalt az édesapja, meg aztán az is kiderült, hogy az ügyészségen végzett munka mégsem tetszik annyira, mert beszűkült szemlélet kialakulásához vezet.

Hazajött, s az akkori megyei tanács igazgatási osztálya törvényességi felügyeleti csoportjában kapott munkát. Megkedvelte ezt a területet, mert széles körű ismeretekre volt szükség, naponként új problémák vetődtek fel, amelyeket meg kellett oldani. De azért sem gondolt az ügyvédi pályára, mert úgy érezte, nem képes betörni az ügyvédek zárt világába − főleg anyagi okok miatt −, meg aztán túlságosan becsületesnek és lelkiismeretesnek tartotta magát.

1989-ben a megyei cigányügyi koordinációs bizottság referense lett. Úgy érezte, el kell vállalnia ezt a megbízást, annak ellenére, hogy az ő családja már eltávolodott a cigányságtól, az életmódtól, a szokásoktól, talán már asszimilálódott is. Mégis. Talán tőle jobban elfogadják a kritikus hangot, mint mástól.

A következő évben két esztendeig tartó rossz időszak következett. Átszervezés miatt neki is felmondtak, a megyei jogú városhoz került cigányügyi referensnek, de emellett fél munkaidőben a megyei teendőket is ellátta.

Nem volt szerencsés ez az öszvérmegoldás, és mindent megtett azért, hogy visszakerüljön a megyéhez, hiszen a kisebbségi feladatok nem korlátozódnak a városra, inkább megyei rálátást igényelnek.

− A cigányság évszázados elmaradottsággal küzd. Ha a társadalom nem segít ennek a felszámolásában, akkor a helyzet tovább fog romlani − mondja. − Alacsony az iskolázottság, és szerintem ez a legnagyobb probléma. Most ugyan megalakultak a kisebbségi önkormányzatok, de annyi gonddal küszködnek, hogy felsorolni is nehéz lenne. Meg aztán jelen van a széthúzás is. Itt is vannak, mint a magyar társadalom más rétegeiben is, szerencselovagok, karrierhősök, akik többre becsülik a maguk előre jutását, mint népük képviseletét.

Lázók Anikó mindig is arra törekedett, hogy személyes életével, sorsával igazolja: van lehetőség a kilábalásra. Azonban ehhez munkára, küzdelemre van szükség.

Néha azonban őt is érik megrázkódtatások, megaláztatások is. Volt rá példa, hogy az áruház irodájába behívták, ahol csaknem megmotozták, mert cigány.

Iszonyúan nehéz időnként, mert magyar embernek tartja magát.

De azért nincsen benne gyűlölet, valahogyan fel kell dolgoznia ezt a terhet, mint minden sorstársának, hiszen másként összeroppanna alatta.

Muszáj felülemelkedni ezeken a keserű tapasztalatokon, mert akkor önmagát és a környezetét sem tudná elfogadni. Neki pedig erre nincs lehetősége, mert akkor hároméves gyönyörű kislánya, Dóra, sohasem látná mosolyogni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)